Szerző: Zöldinges Szerkesztőség

Érdeklődve olvastam itt a honlapon a jelzett kérdéskörben megjelent írásokat. Működési helyeimen eleget tapasztaltam a cigányság életének „sajátosságaiból”. Beteg szívem nyugdíjba kényszerített, hazaköltöztem régen elhunyt Szüleimtől örökölt kis házamba. Ez a környék valaha a „hírös város” iparosainak kedvelt lakóhelye volt. Kitűnő ácsok, lakatosok, kőművesmesterek, stb. vásároltak itt házhelyeket, valamint a gazdagabb falusiak télire ide vonultak be a környékből, vagy éppen innen járatták kamasz gyerekeiket pl. a piaristák gimnáziumába, vagy a református kollégiumba. Amikor hazajöttem, már komoly bajokról számoltak be a szomszédok, de elég volt végigmenni az utcán, és láthattam a…

Tovább a teljes cikkre

                                             A 888 cikkét olvasom elképedve. Újra és újra csak olvasom, de nem hittem volna, hogy még ezt is megmeri lépni akár a legautoriterebb liberális. A 888 beszámolója szerint Kaliforniában egy 16 éves fiút, miután összeszólalkozott a rendőrökkel, a bíróság nem pénzbüntetésre, vagy mondjuk felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, helyette a bíró a tinédzser „toxikus maszkulinitását” nevezte meg a probléma forrásaként és hormonkezelésre ítélte, melynek keretében 1 éven keresztül kellett ösztrogént szednie. Szülei tehetetlenek, fiukat hetente egyszer láthatják, kinek 11 hónap után kinőttek a mellei, viselkedése pedig megváltozott. A cikk egész rövid,…

Tovább a teljes cikkre

Levegő. Sokan nem is gondolnak bele, hogy az élet legszükségesebb eleme, még a táplálék és folyadékbevitelt is megelőzi e téren. Az oxigénhiány esetében a pánik reakciója lebeg képzeletbeli szemeink előtt, ez pedig így is van, mikor orvosi értelemben vett oxigénhiányról beszélünk, esetleg pánikrohamról, ahol normál esetben az ember kap levegőt (papírzacskó teszt), de ő mégsem így érzékeli, s ugyanúgy vezethet eszméletvesztéshez. Van olyan is, mikor az embernek megfelelő a szaturációs értéke, viszont ezért küzd, gyötrődik, nem pánikol, de kimerült, csak mered maga elé, semmire sem képes. Metaforikus értelemben ez megfigyelhető…

Tovább a teljes cikkre

Az elmúlt hónapokban többször foglalkoztam az emlékezetpolitika kérdésével, ezen belül kifejezetten a „szoborháború” ügyével is (itt és itt), így most is szükségét éreztem, hogy klaviatúrát ragadva néhány gondolatot képernyőre vessek. Az emlékezetpolitika előretolt harcállásai a köztéri emlékművek, szobrok, utcanevek, melyek indikátorként jelzik az adott közösség morális állapotát, hiszen akit nem tisztelünk, annak nem állítunk szobrot, vagy nem tűrjük köztéri „jelenlétét”. Az elmúlt időszakban hazánkban sok előremutató intézkedés született, így Nagy Imre eltávolítása és a nemzeti vértanúk emlékművének újraállítása, de mára már szinte végleg eltűntek a kommunista múltra emlékeztető alkotások és…

Tovább a teljes cikkre