Filmajánló – Csak még egyszer előre!

2016-ban készült el Burján Zsigmond nagyszabású első világháborús nagyjátékfilmje, mely a székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred és parancsnoka, márkosfalvi Sipos Gyula ezredes első világháborús élményeit dolgozza fel 1915 májusától 1918 novemberéig. A film bepillantást nyújt, hogyan harcoltak dédapáink a Doberdó fennsíkon és az Isonzó környéki csatákban. A közel 35 millió forintos költségvetésből készült alkotás szűkös lehetőségei ellenére is igazán látványos jeleneteket mutat be a képernyőn. A történet az ezredes visszaemlékezésével kezdődik, majd betekintést nyújt az ezred létrejöttének idejére, a katonák harcokban történt összekovácsolódásába, majd a hazatérésbe. A film másik főszereplője egy…

Tovább a teljes cikkre

A Láng még ég! – videós, képes beszámoló október 23-ról – szerkesztői kommentár

1956 október 23 margójára: Minden korban és minden társadalomban kétfajta embertípus formálta pozitív, illetve negatív irányba a történelmet, attól függően, hogy melyik attitűd, melyik emberi minőség volt az uralkodó. Egyrészről beszélhetünk a cél és irány nélküli, felsőbb eszmei tényezőktől megfosztott tömegről, amely nem lát eszményeket maga fölött, és amely az áldozat és felelősség nélküli életében nem azt nézi mi az igaz és mi a helyes, hiszen csak egy kötelességet ismer: saját egzisztenciájának és boldogságának lelketlen szolgálatát.  Másrészről a tömegember „élj a mának” mentalitásával gyökeresen szembenálló kiválasztottak egy maroknyi csoportjáról, a…

Tovább a teljes cikkre

III. Zöldinges Nyári Tábor – verseny és szellemi harc

Idén június 16-20 között került sor belső táborunkra a Miskolc környéki hegyekben. Az idei, immár harmadik Zöldinges nyári táborban a versengésé volt a főszerep, ugyanis a hét folyamán két csapat, a pirosak és a fehérek tették próbára magukat különféle szellemi és fizikai feladatokban. Szerdán, az érkezést követően felállítottuk a zászlórudat, hogy a tábornyitón ünnepélyesen felhúzva büszkén lobogjon a hegyekkel teleszőtt háttér előtt közösségünk hivatalos lobogója, a PHM zászlaja. Kiosztottuk a két, előre meghatározott csapat tagjainak az egyenpólókat, és ismertettük a tábori rendet, majd rögtön kezdetét is vette a versengés. Az…

Tovább a teljes cikkre

A győri terrorbombázásra emlékeztünk

2021- április 10-én rendezték meg győri C18-as bajtársaink és a Légió Hungária Győr-Moson-Sopron megyei divíziója hagyományosnak mondható megemlékezésüket a helyi köztemető hősi parcellájánál, ahol a Zöldinges Világnézeti Műhely is képviseltette magát. Bár már év elején tudni lehetett róla, hogy Győrben megemlékezés és hétvégi programsorozat készül, sajnos a járványhelyzet miatt a többi programra nem került sor, ennek ellenére elismerésünk bajtársainknak, akik a legnagyobb bizonytalanság közepette is sort kerítettek erre az igazán méltóságteljes alkalomra. Főszervező bajtársunk így foglalta össze a megemlékezést a Légió Hungária felületén megjelent beszámolóban: „Az időjárás szerencsére kedvezett nekünk,…

Tovább a teljes cikkre

Bajtársaink a Bükkben emlékeztek

2021 február 13-án egy kisebb baráti társaság nekivágott a Bükknek, hogy lerója tiszteletét a névtelen Hősök előtt. Reggel 8 órakor indult a menet a csípős -12 ⁰C -ban. A hidegen túl nehezítette utunkat a 20-25 cm-es friss hó, valamint az ösvényre dőlt fák. A közel 20 km-es túra során felkerestük több katona sírját, magyart és németet egyaránt, hogy elhelyezzük a mécseseinket. A Hősöket, akik a második világháború során vesztették életüket a Karola védvonalon folytatott harcok során, nem felejtjük el soha. Dicsőség a Hősöknek! Olvasói levél Share

Tovább a teljes cikkre

Festung Budapest 2021

A Légió Hungára által szervezett Festung Buapest rendezvénysorozat részleteit közöljük, egyben bíztatjuk olvasóinkat a részvételre. Mi ott leszünk! Idén sajnos az egyre értelmetlenebb korlátozásokból kifolyólag nem tarthatjuk meg a Festung Budapest rendezvénysorozat legfontosabb eseményét, a Becsület Napját, de ennek ellenére több olyan programmal is készülünk, melyek keretében méltóságteljes formában tiszteleghetünk Budapest hős védői előtt. Február 11. – Hősök Útja Február 11. – „Gyújts egy gyertyát a kitörés hőseinek emlékére” (Bajtársaink a Hungarian Hammerskins felhívása) Február 14. – Online Ostromkalauz Tisztelegjünk együtt a kitörés védői előtt, 2021-ben is! Dicsőség a hősöknek!…

Tovább a teljes cikkre

A Magyarelvű Mozgalom Becsület Napi rendezvénye

2020. február 13-án a Magyarelvű Mozgalom, a Blood & Honour Hungária, valamint a Lelkiismeret 88 szervezésében online megemlékezésre kerül sor. A tiltó rendelkezések miatt idei rendezvényt zárt körben tartják meg. Ezt február 13-án, szombaton 15 órától felvételről közvetítik, mely a Magyarelvű Mozgalom honlapján, továbbá a Blood & Honour Hungária és a Lelkiismeret 88 honlapján lesz megtekinthető, illetve, ezután ugyanezen oldalakon visszanézhető lesz. Zöldinges.net Share

Tovább a teljes cikkre

Budai Kitörés Emléktúra 2021

Idén is megrendezésre kerül a “Budai Kitörés Emléktúra”. A koronavírus miatt meghozott óvintézkedések végett, külön kerül megrendezésre nappali időpontban a “nagy” (ezúttal 40 km-es) és a “kis” (4 km-es) emléktúra. A 40 km-es “nagy” emléktúra Időpontja: 2021. február 6. (szombat) 9:00Találkozó helyszíne: Árpád kilátó A szigorítások miatt, a túrán maximálisan 100 fő vehet részt, ezért a részvételi szándékot mindenképpen előzetesen szükséges jelezni!Regisztrálni a budaikitoresemlektura@gmail.com elérhetőségen, vagy a lap alján található űrlapon lehet. A jelentkezés lehet anonim, mindössze a részt kívánó személyek számát, és egy becenevet kérünk. Az elküldött adatokat nem tároljuk, harmadik félnek…

Tovább a teljes cikkre

Vállt vállnak vetve – videós, képes beszámoló október 23-ról

2020. olyan kihívások elé állított minden szervezetet a közterületi események tekintetében, melyek megoldása rugalmasságot és kreativitást kíván. Azonban minden nehézség ellenére, azt nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne tisztelegjünk történelmünk egyik legdicsőbb pillanatáról: 1956. októberéről. Idén zárt körben, vállt vállnak vetve. Mozgalmunk Vezetősége az elmúlt hetekben több lehetséges forgatókönyvet is készített, melyek közt szerepelt a nagy közterületi felvonulástól elkezdve a teljesen zárt, kis regionális megemlékezésekig számos variáció. Végül úgy döntöttek, hogy idén egy köztes megoldást választanak, mégpedig a zártkörű, de központi megemlékezést. Sokan érdeklődtek privátban és nyilvános felületeken egyaránt, hogy…

Tovább a teljes cikkre

Könyvajánló: Henry Ford: A nemzetközi zsidó

Henry Ford A nemzetközi zsidó A világ legfőbb problémája Két kötet Üzleti pályafutásának csúcspontján Henry Ford, az ipari szellemóriás megérezte, hogy vállalkozását minden erővel el akarják venni tőle, és a pénzváltók kezére akarják játszani. Fordnak az a benyomása támadt, hogy e műveletek mögött hatalmas zsidó pénzmágnások állnak. A legkiválóbb kutatókat hívta az irodájába, akiket csak ismert, és azzal bízta meg őket, hogy alapos vizsgálatot végezzenek a nemzetközi zsidóról, és annak eredményeit jelentessék meg a Dearborn Independent című lapban, amely akkoriban a Ford Motor Company hivatalos kiadványa volt. Ford nem sajnálta…

Tovább a teljes cikkre