Eltört a lánc – Dobszay Károlyra emlékezünk

2021 szeptember 20-án, 69 esztendősen az égi hungaristák körébe költözött a mozgalom emblematikus alakja Dobszay Károly. 1952. szeptember 14-én született Pécsett. 1979-től Dortmundban élt, ahol az emigrációs hungaristák tanítványa volt, többek között Fiala Ferenc és Alföldi Géza egyengette útját. A ’80-as évektől kezdődött újságírói karrierje. Írt többek között az Új Hídfő, a Hungarista Tájékoztató és az Út és Cél hasábjaira és a Magyarok Vasárnapjába is. Nevéhez kötődik a Magyar Rezervátum folyóirat megalapítása , majd 1999-ben az Út és Cél, és az abból létrejövő Magyar Összetartás főszerkesztője lett. 2005-től a Szittyakürt…

Tovább a teljes cikkre

Nyílt levél a német nacionalistától, akit majdnem megöltek az antifák

Az alábbi cikk a Nacionalista Zóna oldalán jelent meg, amit változatlanul közlünk le: Két hónappal ezelőtt támadás érte a Junge Nationalisten egyik vezetőjét, Paul Rzehaczek-et otthonában. Antifák álcázták magukat rendőröknek, így törték rá az ajtót, majd brutálisan összeverték. Paul most nyílt levélben fordul minden európai nacionalistához, melyet mi is leközlünk. Az eredeti hírt egy Németországban élő bajtársunk blogjáról vettük át, melyet a hivatkozásra kattintva értek el. Lentebb pedig Paul levele: Kedves Barátaink, Támogatóink és Szimpatizánsaink! Két hónap telt el azóta, hogy baloldali terroristák rendőrnek öltözve törtek be a lakásomba, és kalapácsokkal verték…

Tovább a teljes cikkre

Támogassuk Dorián családját!

Kedves bajtársak, testvérek! A Zöldinges csapata adománygyűjtő akciót szervez elhunyt testvérünk, a hungarizmus példamutató harcosa, Kónya Dorián családja részére. Mint már bajtársunk nekrológjában említettük, Dorián élete során folyamatos felügyeletet igényelt. Lélegeztetőgépen keresztül kapta az oxigént, táplálása gasztro-tubussal történt, valamint Nsu leszívógépen keresztül került eltávolításra a felgyülemlett váladék torkából. Édesanyja éveken keresztül éjszakákon át virrasztott mellette, hiszen nagy fájdalmai miatt rosszul aludt. Most Dorián eltávozásával a családnak alapjairól kell újjáépítenie életét, továbbá kifizetni a temetéssel járó költségeket, melyben közösségünk is szeretne részt vállalni. Kérünk minden bajtársunkat, különösen azokat, akik valamilyen módon…

Tovább a teljes cikkre

A hungarizmus fekvő harcosa emlékére

„Kedves Testvérek! A reményt mi hordozzuk, egy új világ reményét, mert mi vagyunk az eszme!” Kónya Dorián 2021. böjtelő havának első napján, este fél hétkor, egy élethosszon át viselt súlyos betegség után 23 esztendős korában megtért teremtő Istenünkhöz Kónya Dorián, a Zöldinges Világnézeti Műhely oszlopos tagja, a Zöldinges.net szerkesztője, igaz hungarista testvérünk. Nevét sokan a médiából ismerhették meg, hiszen egy ritka genetikai betegégben, a Werdnig-Hoffmann kórban (SMA) szenvedett, mely egy lassú bénulással járó betegség. A múltban több adománygyűjtés és közösségi kezdeményezés során igyekeztek rajta és családján segíteni.  Dorián 12 éves…

Tovább a teljes cikkre

Otthon ünnepelhetnek a gyilkosok

A napokban megdöbbentő hírrel szembesülhettünk, miszerint az egyik Deák téri gyilkost hazaengedték karácsonyozni. Azzal én is egyetértek, hogy fa alatt kell töltenie a karácsonyt az elkövetőknek, azonban nem fenyő alatt, hanem felakasztva egy fűzfára. Jámbor Marcell a földön fekvő, haldokló Lacit többször fejbe rúgta, most azonban már nem akkora az arca, mivel a ”levadászástól” retteg. A gyilkosságról az eset megtörténte után is készült egy cikkünk amit ITT találnak, továbbá két megemlékezésen is részt vett szerkesztőségünk több tagja is. Az igazságtalan ítélet ellen egy üzenettel tiltakoztak a Rákospalotai ultrák. Továbbá érdekes,…

Tovább a teljes cikkre

„Ameddig bírom és élni láttok, a végsőkig ellenállok!” – Programajánló

Köreinkben biztos sokaknak ismerős a cím, ami a Titkolt Ellenállás – Ellenállás c. számából való. Hányan énekeljük telitorokból, mikor összejön a baráti társaság egy kis sütögetésre, vagy társasozásra, mint én és a szerkesztőség egy része tegnap, kik közel lakunk egymáshoz. Vagy akár még régebben egy koncerten. De belegondoltunk már valaha is, legalább egyszer, hogy mit is jelent ez a mondat? És most nem arra gondolok, hogy jó, persze, életünk adjuk a hazánkért és milyen királyak vagyunk stb., majd folytatom a porszívózást, és áthúzom a porszívót a másik szobába és már…

Tovább a teljes cikkre

Újra a Facebookon!

Tisztelt olvasók! Szerkesztőségünk olvasói ajánlásra úgy határozott, hogy közösségépítő jelleggel létrehoz egy titkos Facebook csoportot, ahova azokat vesszük be, akik minket olvasnak, támogatóink, szimpatizánsaink. A felvételhez az kell, hogy a kapcsolat fülnél megtalálható email címre elküldik a facebook profiluk linkjét, amit egy erre a célra létrehozott profillal be fogunk jelölni. Amint beáll az ismerettség, meg fogjuk nézni, hogy a jelentkező illető profilja alapján a csoportba való e. Tehát nem egy álprofil, vagy az oldal nézeteivel nem öszeegyeztethető nézetű személy akarna csatlakozni a csoporthoz. Mielőtt bárki bármit gondolna, titkos csoportba csak…

Tovább a teljes cikkre

Álláspontunk az új-zélandi mészárlásról

Március 15-én pénteken az Új-Zélandi Christchurch városában egy szélsőjobboldalinak nevezett férfi erőszakos támadást hajtott végre két helyi mecset ellen és meggyilkolt 50 mohamedán bevándorlót. A támadó tettét egy közel 80 oldalas manifesztumban indokolta meg, az elkövetés során használt fegyverekre, pedig a történelem leghíresebb, a mohamedánok ellen hadat viselő személyiségeinek neveit, és híres csaták helyszíneit festette. A nevek között szép számmal találunk magyar vonatkozásokat is, így felkerült Luxemburgi Zsigmond, Hunyadi János és horoghszeghi Szilágyi Mihály neve is, de az 1684-es váci csata is helyt kapott. A Tízparancsolat világosan kimondja a „Ne…

Tovább a teljes cikkre