Álláspontunk az új-zélandi mészárlásról

Március 15-én pénteken az Új-Zélandi Christchurch városában egy szélsőjobboldalinak nevezett férfi erőszakos támadást hajtott végre két helyi mecset ellen és meggyilkolt 50 mohamedán bevándorlót. A támadó tettét egy közel 80 oldalas manifesztumban indokolta meg, az elkövetés során használt fegyverekre, pedig a történelem leghíresebb, a mohamedánok ellen hadat viselő személyiségeinek neveit, és híres csaták helyszíneit festette. A nevek között szép számmal találunk magyar vonatkozásokat is, így felkerült Luxemburgi Zsigmond, Hunyadi János és horoghszeghi Szilágyi Mihály neve is, de az 1684-es váci csata is helyt kapott.

A Tízparancsolat világosan kimondja a „Ne gyilkolj!” parancsát, melyben az ártatlanok sérelmére elkövetett emberölést tiltja meg a Mindenható. Ebből kiindulva keresztényként és hungaristaként is az egyetlen helyes és elfogadható álláspont az esettel kapcsolatban a mély megvetés. Az elkövető békeidőben, ártatlan civilek ellen hajtott végre tömegmészárlást, mely ellent mond minden erkölcsi parancsnak.

Brenton Tarrant manifesztumában a nyugati civilizáció bukását a születésszámok alacsony arányában, de leginkább a bevándorlásban látja. Tragikus, hogy az egyébként helytálló gondolat megoldását egy ártatlanok elleni tömegmészárlás végrehajtásában látta, hiszen számtalan erőszakmentes és emberéletet nem követelő módját is választhatta volna az iszlám ellen folytatott harcnak, például a népszaporulat tevékeny előmozdítását. Nem ez történt.

Tettével a történelem folyamán a keresztények sérelmére elkövetett támadásokat kívánta megbosszulni, de helyette azonossá vált azokkal, akik ezeket elkövették. Nem volt ő sem kereszteslovag, sem harcos, csupán egy tébolyult. Egy valódi kereszteslovag előbb hal meg, mint hogy ártatlanon vére tapadjon kezéhez. Egy valódi kereszteslovag valamiért, és nem valami ellen harcol. Egy valódi kereszteslovag nem gyilkol, hanem harcát a moralitás követelményeinek lehető legszigorúbb betartásával vívja.

A bosszú nem marad el.

Tarrant tettével eszkalálta a szélsőségeket és alapot adott a terroristák további akcióira (ahogy meg is történt 18-án Utrechtben), akik már be is jelentették, hogy bosszúra készülnek. Azok vére, akik az ő tette következményeként mohamedán terroristák keze által halnak majd meg az ő lelkét fogja nyomi és Isten számon fogja kérni rajta őket.

Szomorú, hogy a nemzeti oldalon sokan azonosulnak a cselekménnyel és azt szükségesnek, helyeslendőnek, elfogadandónak ítélik. Ki kell ábrándítsam őket: azzal, hogy 50 mohamedán férfi, nő és gyerek meghalt, még nem változott semmi.

Isten irgalmazzon lelkének és tette szolgáljon intő például mindannyiunk számára.

Zöldinges.net – Csikós Gergő

Korábbi cikkek