A győri terrorbombázásra emlékeztünk

2021- április 10-én rendezték meg győri C18-as bajtársaink és a Légió Hungária Győr-Moson-Sopron megyei divíziója hagyományosnak mondható megemlékezésüket a helyi köztemető hősi parcellájánál, ahol a Zöldinges Világnézeti Műhely is képviseltette magát. Bár már év elején tudni lehetett róla, hogy Győrben megemlékezés és hétvégi programsorozat készül, sajnos a járványhelyzet miatt a többi programra nem került sor, ennek ellenére elismerésünk bajtársainknak, akik a legnagyobb bizonytalanság közepette is sort kerítettek erre az igazán méltóságteljes alkalomra.

Főszervező bajtársunk így foglalta össze a megemlékezést a Légió Hungária felületén megjelent beszámolóban: „Az időjárás szerencsére kedvezett nekünk, így két hosszabb bajtársi beszéd is elhangzott, majd a Himnusz eléneklése után az ünnepség végén az emlékműnél mécseseket helyeztünk el tiszteletünk kifejezéseként.”

Az alábbiakban C18-as bajtársunk beszédét közöljük teljes terjedelmében

1944. április 13-án került sor Győr bombázására az angolszász légierő által. Mivel Győr iparváros, ezért számítani lehetett az ipari célpontok elleni támadásra, de ez a bombázás mégis terrorbombázásnak minősül, mivel támadás érte a munkásnegyedeket, továbbá a bombázók után haladó vadászgépek a civil lakosságot vették célkeresztjükbe.

Ezt az a nyugati demokrata angolszász hatalom rendelte el, aki a háborúban, és főként a háború után a mai napig is álszent módon a humanizmus, béke, egyenlőség, emberi jogok hirdetőjének képében tetszeleg.
A keleti és nyugati cionista háttérhatalom a második világháború során összefogott a nemzeti államok ellen, mert ezekben az országokban felismerték és megelégelték a cionisták hazugságait, életellenes törekvéseit és ledobták magukról az idegen láncokat.

Sajnos a második világháború során az ármány és a túlerő győzedelmeskedett az igazság felett, és nem volt senki és semmi, ami feltarthatta volna a háború után a cionisták bosszúhadjáratát. Keletet bekebelezték a kommunistának nevezett zsidó oligarchák, a nyugatot pedig a kapitalista zsidók. A világ előtt eljátszották, hogy ellenségek, pedig ugyanarról az ábrahámi tőről fakadtak, és sohasem voltak ellenségeik egymásnak. Ezt főként napjaink történései támasztják alá, amikor a kapitalista és kommunista eszme vérfertőző nászából megszületett a kultúrmarxizmusnak, gendernek nevezett szenny.

Ma ez a hatalom nem repülőkről szórja ránk a gyilkos bombákat, hanem a médiából sugározza ránk a halált, ami nem az emberek testét, hanem a lelkét mérgezi, majd öli meg.

Megsemmisítik, nevetségessé teszik a számunkra, emberek számára fontos eszméket, mint: Isten, haza, család, szeretet, büszkeség, becsület, hit, szabadság, bátorság, hősiesség, élet! Hazudnak nekünk a múltunkról, származásunkról, Istenünkről! A sötétség erői most már leplezetlenül felvállalják valós céljukat, ami nem más, mint az európai civilizáció, a fehér ember kiirtása.

Bajtársak, mi is mint őseink, hatalmas túlerővel nézünk szembe, mint oly sokszor már történelmünk során. Küzdelmünk mondhatni kilátástalan, de mi is, mint azt elődeink tették felvesszük a keresztet és vállaljuk a magyar sorsot, kiállunk az igazságért, a jóért, mert az igazságérzetünk, a lelkiismeretünk, a szívünk ezt diktálja.
Hiszek abban,hogy küzdelmünk, melyet szeretettel, példamutatással, áldozatvállalással vívunk nem hiábavaló, mert a végén a fénynek győznie kell a sötétség felett, hiszen a fény maga az, amit mi képviselünk: az Élet!

Szervezetten történt a megérkezés is.

Zöldinges.net – Csikós Gergő

Korábbi cikkek