Megújul Lutz Gizella sírja – Sünivel beszélgettünk

Kis hazánkban régre nyúló hagyománya van köreinkben a katonai és egyéb sírok rendbetételének, karbantartásának, felújításának, új emlékhelyek létesítésének és úgy általában az ezek köztudatba emelésére tett erőfeszítéseknek. Elég csak Alkay Zsolt (Kalóz) munkásságára gondolnunk, aki fáradságos munkával szervezi a kitöréshez kapcsolódó eseményeket, ápolja az elesettek emlékét, melyet nemrég egy igazán színvonalas kiadványban örökített meg és tárt az olvasó elé Katonahőseink és mártír papjaink Budapest ostromában címmel.

Augusztus hónapban indult egy rendkívül fontos kezdeményezés, melyet nem csak támogattunk, de szeretnénk olvasóinkkal is megosztani, hiszen az egész hungarista oldal, és a tágabb szélsőjobb közös ügyéről beszélhetünk. Szálasi Ferenc nemzetvezetőnk felesége, Lutz Gizella sírjának felújítását vállalta magára Papp Tibor (Süni), a Magyarelvű Mozgalom és az Örökzöld Október Egyesület vezetője és vállalkozó szellemű bajtársai. A kezdetekről, tervekről, az eddig megvalósultakról beszélgettünk vele.

Akik ismerik közösségetek mozgalmi tevékenységét, az tudhatja, hogy az emlékezetpolitika terén aktívak vagytok. Nemzeti emlékhelyek és katonasírok felújításával is foglalkoztok. Beszélnél nekünk erről bővebben?

Tisztelettel köszöntöm a Zöldinges.net csapatát és jóakaratú Olvasóit!

Az Örökzöld Október Kulturális és Városi Túra Egyesületet – a bürokrácia kukacoskodása miatt „egy hónapos késéssel” – 2018. november 15-én hoztuk létre, mint a Magyarelvű Mozgalom bejegyzett szervezetét. Megemlékezéseinket mindig kulturális rendezvény keretei között tartjuk, ezzel kerüljük ki a hatóságokkal és az illegitim hatalommal való jogi birkózást.

  • A január 6-hoz legközelebbi szombaton a Szálasi Ferenc születésnapját szoktuk ünnepelni egy történelmi és kulturális rendezvény keretében.
  • A február 11-hez legközelebbi szombaton szoktuk megtartani a kulturális rendezvénnyel egybekötött Becsület Napi városi túránkat. Idén a covidhiszti miatt egy helyszíni közvetítéssel jelentkeztünk felvételről, a 2020-as rendezvényünket viszont a „Népszava” című kriptobolsevista szennylap volt szíves „vonulásnak” nevezni.
  • A március 12-hez legközelebbi szombaton szoktunk megemlékezni az Antibolsevista Vértanúkról és a Kommunizmus Áldozatairól. Ezt a február 25-i Pokorny-féle emléknap helyett is tesszük, mert számunkra Kovács Béla – aki a szovjet megszállók kiszolgálója, egy antifa szemétláda volt – vállalhatatlan. Ekkor szoktuk pótolni a 298-as és a 301-es parcellák kopjafáiról az antifák által rendszeresen leszaggatott nemzeti színű szalagokat is, amolyan társadalmi munka keretében. Tehát ez a rendezvényünk kifejezetten interaktív, bevonjuk a megjelent megemlékezőket is.
  • Március 15-i városi túránkon nemzeti forradalmunk helyszíneit járjuk be és Marschalkó Lajos, Petőfi Sándor, valamint Sértő Kálmán verseivel szoktunk emlékezni.
  • Május utolsó vasárnapján Vácon egy kulturális rendezvénnyel egybekötött városi túrával szoktunk emlékezni a Hősökre – a városvezetés és a rendőrség „nagy örömére”. Idén az alpolgármester és TEK is megtisztelt minket a jelenlétével.
  • A Trianon-megemlékezést rendszerint a zebegényi emlékműnél szoktuk megtartani nyugodt és méltó körülmények között.
  • Augusztus végén a lakóhelyükről elűzött, kitelepített németekre és magyarokra emlékezünk, más-más vidéki helyszínen.
  • Szeptember elején Buda 1686-os, török alóli felszabadítását ünnepeljük, szintén egy megemlékezéssel egybekötött városi túra keretében.
  • Szeptember végén/október elején Sértő Kálmán hungarista költő sírjánál hajtunk fejet, idén október 2-án. Az esemény itt érhető el
  • Az október 15-hez legközelebbi szombaton a hungarista hatalomátvételt ünnepeljük egy történelmi és kulturális rendezvény keretében.
  • Az október 21-hez legközelebbi szombaton a kitartás és az asszonyi hűség számunkra legfontosabb példaképének, Szálasi Ferencné Lutz Gizellának a születésnapját ünnepeljük (idén 24-én vasárnap).
  • Egyik legnépszerűbb rendezvényünk az október 23-ai „Antibolsevista városi túra”, mely az 1956-os felkelés helyszíneit járja be, és egy-egy verssel és gyertyagyújtással emlékezünk.
  • A november 7-hez legközelebbi szombaton fajvédelmünk úttörőjének, Istóczy Győzőnek a születésnapját ünnepeljük, szintén egy történelmi és kulturális rendezvény keretében.

Rendezvényeinken rendszeresen megjelennek szövetségeseink, a Blood & Honour Hungária és a Lelkiismeret ’88, valamint a jövőben új szövetségesünk, a Walkür 88 képviselői is.

Mindezek mellett alkalmanként a budai hegyekben lévő katonasírok némelyikét is rendbe szoktuk tenni, de tartottunk kirándulással egybekötött szemétszedést is. Talán ebből adódik az a félreértés, hogy mi sírfelújítással is foglalkozunk, de ez nem egészen fedi a valóságot. Szálasi Ferencné Lutz Gizella sírja kivételt képez, ami kifejezetten az én keresztem. A felújításában Egyesületünk tagjai és BH-s bajtársaink – különösen Polgi, Roland és Tincses – vállaltak oroszlánrészt. A két szervezet között szoros és harmonikus az együttműködés, de nincs sem átfedés, sem átjárás. A sírfelújítások – sőt feltárások – kifejezetten Polgi és Kalóz érdemei. 

Áruld el kérlek a jelen cikk témájául szolgáló kezdeményezés hátterét, létrejöttének körülményeit.

Évtizedek óta járunk jó néhányan Szálasi Ferencné Lutz Gizella sírjához. 2018 nyarán Szilágyi Csaba testvér jelezte, hogy a Temetkezési Intézet „felmatricázta” a sírt, mivel több, mint egy éve lejárt. Besétáltam hát a temetői irodába, s megkérdeztem, van-e lehetőség a meghosszabbításra. Az ügyintéző hölgy közölte, hogy mivel a sír több mint egy éve lejárt, és a rendelkezője, W. László – én egyből rávágtam, hogy Weninger László – nem jelentkezett, potom 196 310 forintért bárki által megváltható. Na mondom, felveszek egy kölcsönt és megoldom. Azonban szeretett párom, Ágota mondta, hogy mivel nem csak én járok ki a sírhoz egy évben egyszer-kétszer, szóljak a többieknek. De hát – mondom – fogalmam sincs konkrétan kik azok. Jó, Csabáról tudok, meg talán a Stekler… De hát az egyik szegény mint a templom egere, a másik pedig olyan elfoglalt, hogy konkrétan vagy tíz éve nem is találkoztunk. Hát akkor hirdessünk meg egy gyűjtést! Így kezdődött. Meghirdettem a f.szbúkon, és nem egészen két hónap alatt összegyűlt a pénz. Még egyszer ezer köszönet és hála minden adakozónak!
Miután kifizettem, szaladtam is fel egy cserepes virággal Gizi nénihez elújságolni a hírt. Akkor láttam, hogy már rajta van a síron a piros B betű, hogy bontás. Rohantam vissza az irodába, ahol megnyugtattak, hogy másnap le lesz mosva a B. Azért visszamentem két nap múlva, és megnyugodva láttam, hogy tényleg lemosták.

Aztán idén tavasszal tapasztaltam, hogy a lábrész csúnyán elmozdult és a fedlap megindult lefelé.

Az eredeti állapot. A fedlap annyira megrongálódott, hogy végleg el kellett távolítani.

Felvittük hát Kulcsár László szakember testvérünket, és csináltunk egy állapotfelmérést és egy kis költségvetést. Csak az, hogy ne essen szét a sír, kb. 60 ezer forintba kerül anyagáron. Közben az is felvetődött, hogy ha már csináljuk, akkor csináljuk meg rendesen. No, az már nem fog menni önerőből, még a 60 is necces… Hát akkor indítsunk egy újabb gyűjtést! És a testvérek ismét kitettek magukért. Valamivel több, mint egy hónap alatt összegyűlt 77 ezer forint. Tisztelet és hála az újabb, illetve újra adakozónak!

Hogy áll jelenleg a projekt? Milyen felújítások történtek eddig?

2021. augusztus 7-én láttunk neki a munkának, aminek oroszlánrészével – hála a szakember bajtársak profizmusának, a temetőőrök jóindulatának és a csapat fegyelmezett lelkesedésének – még aznap végeztünk is. A következő héten körbemurváztuk a sírt és utántöltöttük a virágföldet. Jelenleg így állunk.

A végeredmény. Megnyugtató, hogy a sírhely nyugalma a megváltásnak köszönhetően immár 2043-ig biztosított.

Mik a tervek a folytatásra?

Ősz elején veszek egy erős takarófóliát, hogy a fagy ne tegyen kárt a sírban, aztán tavasszal újra beültetjük virágokkal. A lábrészt is szeretném megerősíteni egy pár alapcsavarral, mert a virágföld betöltésekor elengedett a ragasztó, és félő, hogy újra el fog mozdulni.

Közben gőzerővel keressük a megfelelő fotókat Szálasi Ferencnéről és Weninger Lászlónéról, hogy pótolni tudjuk az elveszett porcelánképeket. Továbbá szeretnék egy csempeképet is felragasztani, amelyen Szálasi Ferenc is szerepel Lutz Gizellával az oldalán. Ha a képek a helyükön lesznek, akkor lesz teljes a munka.

Hogyan lehet támogatni titeket annak, aki még eddig nem tette?

Sajnos a Szálasi család nem tud segíteni a képek pótlásában, a Weninger család elérhetőségét pedig a temető az adatvédelmi törvény miatt nem adhatta ki. Lutz Gizelláról találtam egy fiatalkori képet, amit a Darabanth Aukciós Ház árverezett el – nem tudni mikor és kinek – 3000 forintért. Ha a kép gazdája olvassa ezt, kérem segítsen! Legyen szíves elküldeni ezt a képet – természetesen digitális formában!

Ha valaki tudja a Weninger család bármely tagjának az elérhetőségét, kérem segítsen a kapcsolatfelvételben. Nem pénz kell, hanem egy-egy fénykép, az is digitális formában!

Ha valakinek megvan ez a kép jobb minőségben, kérem küldje el nekem, ugyanis ezt is fel szeretném helyezni a sírra!

Ha valakinek van jó minőségű képe Szálasi Ferencnéről és/vagy Weninger Lászlónéról, kérem küldje el nekem! Persze ez a borzasztó kép, ami a fogságban készült Gizi néniről, nekem is megvan.

Elérhetőségem:
suni1488@gmail.com

Köszönöm a Zöldinges.netnek a lehetőséget és előre is köszönöm a segítséget!

Kitartás!

Zöldinges.net – Csikós Gergő

Korábbi cikkek