Az 1848/49-es események egy nagyon megosztó téma, mégis szükséges beszélnünk róla, mert a nemzeti identitásunknak, így a nacionalizmusunknak is egy sarkalatos pontja. Evégett nekünk, kiknek célunk a nemzet gondolkodásának formálása, fontos közölnünk és egyúttal tisztáznunk, mit gondolunk e napról, ill. az azt követő eseményekről, valamint, amit gondolunk, azt miért gondoljuk.
Fontos leszögeznünk, hogy a Habsburg-ház, a Mátyás királlyal kötött szerződés értelmében, továbbá vérvonaluk miatt, ami Árpád-vérűnek számított, uralkodása legitimnek tekinthető. Továbbá ezt megerősítette a rendi országgyűlés 1687-ben, illetve 1723-ban a pragmatica sanctio elfogadásával. Ezeken túl maga a nemesség külön hűséget esküdött Mária Terézia trónöröklési harca idején, valamint 1809. június 14-én, a győri csata megestével, amikor Napóleon azon felhívására, miszerint a nemesség mondja ki Magyarország függetlenségét, azt a választ adta, hogy megütközött a francia császári csapatokkal. Tehát, ha Habsburg „elnyomásról” beszélünk, akkor azt úgy tesszük, hogy egyúttal a magyar nemesség nagy részét kollaboránsnak nevezzük.
A Regnum portálon vannak a témában illetékes cikkek: 1.-, 2.-, 3.-, 4.-, 5.-, 6.-rész. Na, nem, mintha nem lennének ezen ajánlott írásokban olyan említések, amikkel nem tudunk azonosulni, de a nagy egészet nézve jó összefoglalója a Habsburg-házzal közös történelmünknek, ami ennek a történelemnek a Habsburg-magyar egymáshoz állás viszonyát illeti.
Március 15-re sokan, mint a nemzet elégedetlenségének hathatós megnyilvánulásaként tekintenek, részét képezi identitásuknak, nacionalizmusuknak. Bocskai-Thököly-Rákóczi-Kossuth-’56 vonal, a magyar nép harcos szabadságharcai, a függetlenség, a szabadság iránti vágyakozás, az elnyomás nem tűrése. Szép és magasztosnak tetsző nézőpont ez, de ha alaposabban megvizsgáljuk, és nem borítja el fejünket a romantikus hangulat, akkor láthatjuk tisztán, hogy amire nacionalizmusunkat alapozzuk, ami identitásunk sarkalatos pontja, az egy téves szemlélet és hibás elgondolás, inkább ártalmas, mintsem hasznos lenne. 1956 egy kakukktojás ebben a vonalban.
Maga március 15-e forradalom volt, erről a közbeszéd is így emlékezik meg, de ők a forradalom alatt egy nagyravaló és becsülendő dolgot értenek, viszont a forradalom az a törvényes rend, és az oltárok megdöntésére irányul. (Ezért nem volt a szó igazi, szűkebb értelmében forradalom 1956, hanem népfelkelés és szabadságharc.) Ami szintén téves elgondolás, hogy ezt a nemzet forradalmának tekintik, mivelhogy március 15-e egy nemzetközi narratívát követett, ami Franciaországból indult ki a liberalizmus égisze alatt. A magyar jellegét talán egyedül a Nemzeti Dal adta, de semmiképp se beszélhetünk egy magyar nép által, annak sajátos akaratából megnyilvánult eseményről, hanem egy formanyomtatványról, amit kiadtak Párizsban, Berlinben, Bécsben és Pest-Budán is. (Vö.: „népek tavasza”.)
A kép címe, „Feltámadás (Petőfi lovon)” Madarász Viktortól, amelyen a költő-forradalmárt, mint lovas Megváltóként ábrázolták, természetesen vörös zászlóval, amelyről már 1848-49-ben is tudták mit jelképez, nem is beszélve 1913-ról, amikor a kép keletkezett.
Petőfi maga egy szélsőbaloldali agitátor volt, akinek megítélése kapcsán természetesen külön kell választanunk a költészetét és a közéleti megnyilvánulásait. Már maga a 12 pont is problémás, amit a francia forradalom ihlette „Egyenlőség, szabadság, testvériség!” hamis jelszavával zárnak. Nem beszélve Táncsics kiszabadításáról, aki egy protokommunista szemléletű egyén volt.
A forradalom kitörése azért történhetett meg, mert épp azt megelőzően zajlottak a reformkori események, amikor is az ország megújuláson ment keresztül; ekkor ment végbe az újnak számító liberalizmus első, franciaországi pusztítása, és ezen eszme népszerűvé válása is. Ezen időszakra tehetjük a nacionalizmus megszületését és annak első próbálkozásait a megnyilvánulásra. A Magyarországot is elérő liberalizmus és nacionalizmus megtette hatását és felfűtötte a népet. Közrejátszottak az események alakulásban Kossuth agitáló írásai és beszédei. Vagyis egy elég összetett dologról beszélünk, amiről nem jelenthetjük ki, csak alapos vizsgálódás után, hogy mit is gondolunk.
Ha meg akarjuk ítélni az eseményeket, akkor itt is – mint minden más esetben – a szentpáli elvet kell követnünk, azaz a jót megtartani, és jobbá tenni, a rosszat pedig elvetni, és helyébe jót tenni. A rossz jelen esetben is a liberalizmus, nem pedig az ember, vagyis a tévedő, akihez minden hibája ellenére felebaráti szeretettel kell fordulnunk és a bűn mértékében kell büntetnünk. A jó pedig a nacionalizmus, amit jobbá kell nemesítenünk. Nem járt el másképp az udvar sem, az áprilisi törvények ellenjegyezve lettek és az első népképviseleti országgyűlés is felállhatott 1848 júliusában.
Magukról a történelmi eseményekről nem kívánkozok részletesebben szót ejteni, mivel az hosszúra nyúlna és a már említett Regnum portálon a kedves olvasó olvashat, ha érdekli az érme másik oldala.
Amiről a továbbiakban beszélnék, az eseményeknek a hibás nemzeti megítélése. Ami március 15-nek és a „szabadságharcnak” a téves megítélését adja, az, hogy – amint már említettem – nem beszélhetünk tisztán magyar érdekek mentén megnyilvánuló eseményről, hanem egy nemzetközi formulát követő felforgatásról, ami a törvényes rend felszámolására irányult. Petőfi, aki a forradalom vezéralakja volt, Kossuth, aki a „szabadságharc” meghatározó eleme volt, köztársaságot akart (aki, miután nem fogadta el az általa felajánlott trónt az orosz cár, elásatta Szemere Bertalannal a Szent Koronát, ami csak 1853-ban került elő), és a régi rend végleges felszámolását szándékozta.
Ma a kormány, aki a liberalizmussal szemben határozza meg magát és harcot hirdetett a vörös emlékezet eltörlésére, ünnepli és példaként állítja a nép, a fiatalság elé a liberalizmus szellemében és szélsőbaloldali személyek által kirobbantott forradalmat és felkelést. Nem kell mondanom, hogy ez miért visszás. Holott igaz, hogy az akkori liberális gondolkodás elhatárolható a mai liberalizmustól, amit nevezhetünk neoliberalizmusnak, mivel az akkori és mai liberális eszmerendszer eltér egymástól. De, ha kontextusba helyezzük az eseményeket, akkor megfigyelhetjük, hogy az akkori liberalizmus, ugyanúgy, az akkor (még ténylegesen) normálisnak számító értékek ellen szállt harcba, mint ahogy ezt teszi a mai neoliberalizmus, a ma már liberális szellemű – a régi értékekből még valamennyit megőrző – „normális” elvekkel szemben.
De nem csak a kormány politikája nevezhető tévedésnek, hanem az átlagemberek hozzáállása is a kérdéshez, mivel ők sem képesek a függöny mögé nézni és meglátni, hogy amit éltetnek, aminek a megtörténtét dicsőítik, az alapjait tekintve ugyanazt képviselte, mint ami ellen ők maguk is meghatározzák magukat. Természetesen a nemzeti gondolkodású emberekről beszélek.
Hibás a ’48/49-es események megítélése azon okból is, hogy az akkori nacionalizmus fűtötte magyar forradalmi vezetés, az akkor kialakult nacionalizmust, mint a klasszikus liberalizmus egy építőelemét képviselte. Az a fajta nacionalizmus pedig annyiban volt téves, amennyiben sovinisztikus tendenciákat foglalt magában. Ugyanakkor azon részével, miszerint a közrendű (a nem nemesi származású) is a politikai nemzet tagja, és ne pusztán nemesi származásúak tölthessen be vezető pozíciókat, hanem meritokratikus úton történjék mindez, kétségtelenül üdvözölendő gondolat, amivel teljesen azonosulni tudunk, viszont a sovinisztikus és nivellatív nacionalizmus nemzetkoncepciójával nem. Nem, mert akkor örülnünk kellene Trianonnak, hisz megvalósult a 100%-ban magyar nemzetállam, mert az akkori nacionalizmus nem ismerte még Szálasi elgondolását a népekből álló nemzetről. Sajnos ez a hozzáállás is elvezetett – a bécsi udvar agitációja mellett – a nemzetiségek irányunkban tanúsított ellenséges megnyilvánulásaihoz.
Kedves nemzettestvérem!
Ha azonosulsz ezen eseményekkel, akkor azonosulsz azzal, ami a hagyományos értékeket köpi szembe és kívánja azok pusztulását, és közvetve ugyan, de támogatod Trianont.
Mindenképp a krisztusi utat kell követnünk: gyűlölni a bűnt és szeretni a bűnöst. Ezen zavaros időszakban, főleg az egyszerű közkatonák csak sodródtak az árral és valószínűleg a jó szándék, igazi hazaszeretet vezérelte őket. Meg kell említenünk azonban, hogy megvetendő a bécsi kamarilla azon mesterkedése, hogy a nemzetiségeket, azok sovén uszítóit felhasználta ellenünk.
Még mielőtt azonban lezárnám mondandóm, egy kérdést intéznék a kedves olvasóhoz!
Képzeljünk el egy magyar vezetéssel megvalósított (nevezzük így:) Hunyadi-Birodalmat. A történelem úgy alakult, hogy a törökök nem a Balkán felől, hanem Itália irányából törtek be Európába. Mátyásnak születik törvényes utódja és a Habsburgok vezette osztrákok kényszerülnek a történelem teremtette helyzet miatt egy közös perszonálunióba Magyarországgal. Hogy ne szaporítsam a szót ugorjunk egy nagyot, ott történnek meg a ’48/49-es események és torkollik felkelésbe a forradalom. Vajon mi nem vertük volna le a forradalmat és a felkelést?
Hajlamosak vagyunk az elfogultságra magunk irányába, pedig Mátyás is olyan álmokat dédelgetett, mint ami a Habsburg-Birodalom volt, a hódításai ezt jól bizonyítják. A cseh királyi és az osztrák főhercegi címet törekedett megszerezni, és Bécsbe helyezte élete végén székhelyét.
Tehát, mi az, amit üzen nekünk március 15-e?
Március 15-e üzenete, hogy az isteni renddel szembeni lázadásnak nincs létjogosultsága, azt tűzzel-vassal üldözni kell, és ahol felüti fejét azonnal el kell taposni, magát a lázadást és nem feltétlen a lázadókat, amíg ez megtehető. Március üzenete, hogy gyűlöld a bűnt, szeresd a bűnöst, mert a gonosz vitte végbe a történéseket, az emberek is végső soron – egyéni felelősségük mellett is – csak áldozatok, a gonosz áldozatai. Ne a fegyveres felkelőket vessük meg megkülönböztetés nélkül, hanem a forradalmat és azt, ami az egészet szította, vagyis a gonoszt.
Ez Krisztus útja, ezt üzeni számunkra Március 15-e.
Úgy legyen!
Zöldinges.net – Bognár Albert
