A szlovák-magyar hungarizmus

Szlovák nyelvű hungarista toborzó 1940-ből

Egy nem mindennapi hungarista toborzóra bukkantunk, amely 1940-ben kelt, méghozzá szlovák nyelven.

Ez első olvasatra talán meglepőnek is tűnhet, ám a Hungarizmus  nem  a  Csonkaország,  tehát nem  csupán  a  magyar nép testére van szabva, hanem a  Kárpátok ölelte Dunamedence terü­letén  fekvő  ezeréves  Nagy-Hazára, és  az  abban  élő  összes  honképes és  talajgyökeres  népcsaládokra,  melyek  a  magyar  nép  vezetése  és irányítása  alatt  azzal  együtt  jelentik  a  magyar  nemzet  erkölcsi, szellemi,  anyagi  és  politikai,  társadalmi,  gazdasági  egységét. A Hungarizmus tehát a velünk ezer esztendőn át társ- és sorsközösségben élő népeknek Hont és Hazát  ad,  szentesít és  biztosít.

A trianoni országcsonkítás után egyedül a Hungarizmus tudott valós megoldást javasolni a Kárpát-medence földrajzi és gazdasági egységének helyreállítására nem megelégedve csupán az etnikai alapú revízióval – azzal, hogy Szálasi Ferenc meghirdette a Pax Hungaricát, vagyis a magyar békét a Kárpát-medence honképes és  talajgyökeres népei között.    

Ezt az elképzelést tartotta szem előtt az alábbi felhívás is, amely 1940-ben szlovák nyelven írodott. Egyesek talán azt gondolnák ahogy ezt egykor Szálasi Ferenc kortársai is gondolták , hogy ez nem több csupán egy fantazmagóriánál, ám a történelem igazolta a magyar és a szlovák nép egymásrautaltságát. Gondoljunk csak Dvortsák Győzőre, és azkokra a magyarbarát szlovákokra (szlovjákokra), akik 1918-ban hitet tettek a Magyarországhoz tartozás mellett. Vagy Andrej Hlinkára, akinek gondolatait a Magyarság nevű újság 1925. július 11-ei száma is közölt:

„A régi haza többet adott nekünk, mint a szivünktől és lelkűnktől idegen cseh köztársaság.”

Mindez megcáfolja azt a kommunista és liberális történelemhamisító szemléletet, amely 1945 óta szüntelen vallja azt, hogy a magyar állam ezer esztendőn át elnyomta a nemzetiségeket.    

Szlovák testvérek!

Testvéri szeretettel vár benneteket a Nyilaskeresztes Párt!

A Nyilaskeresztes Párt a Kárpát-medencében élő népek békés együttélésének a szimbóluma. Mi, nyilaskersztesek kirekesztjük azokat, akik a soviniszta politikára tekintenek.

Vannak népek, amelyek dolgoznak, de munkájuk gyümölcsét nem tudják kihasználni. Ilyen nép a szlovák és a magyar is.

Mi a kapitalizmus helyett a Nyilaskereszt rendszerét akarjuk, amely a munka elismerésének alapján áll. De azok nélkül, akik nem hajlandóak dolgozni!

Nem akarjuk elvenni a gazdák termékeny földjeit!

Nem vagyunk a hit ellen, nem akarunk új hitet!

Nem fizet le bennünket semmilyen külső, nagyobb hatalom, mert harcunkban a saját népünkhöz való szeretet és a szebb jövőbe vetett hitünk vezérel!

A szlovák nép jogait nem akarjuk elvenni, azokat minden körülmények között megvédjük!

A Nyilaskeresztes Párt a boldog jövő letéteményese!

A Nyilaskeresztes Párt értetek harcol!

Álljatok mögénk!

A Nyilaskereszteseknek győzniük kell!

Testvérek! Gyertek és győzzetek ti is a nyilaskereszt nevében!

Testvéri szeretettel várunk minden szlovák testvért.

Ma is azt valljuk, amire a fenti idézet rámutat: a Kárpát-medence népei összetartoznak! Egy a föld itt, s egy az ország!

Vesszen a sovinizmus, éljen a Pax Hungarica!


Zöldinges.net – Nyitrai Máté    

Korábbi cikkek