Egy újabb “ünnep” a fogyasztói vallás kalendáriumában

Már lassan közhelynek számít, hogy a fogyasztói társadalom a XX. század végére, a kapitalizmus zászlaja alatt végbement, az ipari forradalommal megkezdődött társadalmi-gazdasági átalakulás hosszú menetelésének folyományaként gyakorlatilag egy teljes mértékben pénzorientált, a fogyasztást hajszoló embertípust kreált önnön rendszerének a fenntartása érdekében. Mindezen gazdasági, alapvetően az anyagi világban tapasztalható problémák azonban csupán tünetei egy mélyebb szellemi-erkölcsi szinten érzékelhető válságnak, amely az emberi minőség esszenciális alapjait darabolta szét. A probléma gyökere, hogy a nyugati társadalmak létszemléleti központjába Krisztus helyére a Mammon került. A szellem helyébe az anyag, a közösség helyébe pedig az individuum személyes érdeke. Ebből az individualisztikus életelvből és materialista világszemléletből nőhetett ki a kapitalizmus gazdasági rendszere, amely – ha megvizsgáljuk az imént említett társadalom-etikai elvek fundamentumait – egy szükségszerű következményeként manifesztálódott a fogyasztói létforma egydimenzionalitásába, melyben az ember kizárólag önmagáért élve, életcélját csak és kizárólag az anyagi javak hajszolásában jelöli meg. Az így ránk zúduló értékvesztettség lavinája, minden magasabbrendűség tagadása és az idealisztikus gondolkodás totális levetkőzése által egy öngerjesztő folyat hozományaként maga alá gyűrte, és sikerült bekebeleznie az alapvetően keresztény kulturális hagyománnyal rendelkező ünnepeink legnagyobb hányadát is. Elhomályosította vallásos eredetüket, kiforgatta és megfosztotta őket valódi jelentésüktől, mögöttes szellemi tartalmuktól, a fogyasztás=boldogság hamis képletét ültetve a helyükre.

Ebbe a sorba illeszkedik a Valentin nap is, melyet vásárlási cirkuszként a modern ember mára kötelező jellegű ünnepként épített be a társadalomi tudatba. Itt Magyarországon ráadásul a Valentin nap, angolszász kulturális gyökerezettsége révén eleve egy kultúridegen termékként tárulkozik elénk, hiszen hazánkban Szent Bálint (a szerelmesek és a lelkibetegek védőszentje) körül nem alakult ki különösebb egyházi kultusz. Ebből kifolyólag, mivel a Bálint nap megünneplése nálunk sosem volt egy bevett szokás, a Valentin nap, mint a “szerelem ünnepe” gyakorlatilag sosem jött volna létre a kapitalista világ globálisra nőtt fogyasztói ipara nélkül. Ezen napnak így ennélfogva nálunk egyszerűen nincs ünneplésre méltó kulturális hagyománya. A fogyasztói ipar által rátelepedett egydimenziós vásárlási lét köré kialakul közgondolkodási és közerkölcsi orientációk miatt, sem értékelhető szellemi, sem pedig követendő erkölcsi tartalommal nem rendelkezik. Egyetlen egy dologban érdekelt, az pedig az a profit, amelyet ezúttal a fogyasztói társadalom a párok között lévő vélt vagy valós szerelmi kapcsolatból próbál kisajtolni. 

A Valentin nap így ékes példája annak a kortünetnek – mint ok-okozati folyamat – amikor a kizárólag materiális javakban érdekelt, és a fogyasztói létformába kényszerített társadalmakban az anyagi haszonszerzés szoros összefüggésbe kerül a modern ember kiüresedett lelki világával. A Valentin nap esetében egy férfi és egy nő közötti legmagasztosabb lelki kötelékének, a szerelemnek az anyagi vonzatú lefokozásával jár együtt, ahol az egymáshoz való szellemi-lelki kötődés egyszerűen egy giccses vásárlási cikké válik, s a profit szolgálatába állítva holmi szívecskés, rózsaszín mázba burkolt ajándéktárgyak függvényévé silányult. A szeretet így válhatott a Valentin nap kerete között egy értékesíthető árucikké. A nők többsége akarva-akaratlanul is, de ezt a mechanizmust elsajátítva, és ezt szemléletmódot a sajátjává téve ugyanis úgy érzi, hogy csakis akkor bizonyosodhat meg választottjának valódi szerelméről, ha az év ezen napján megajándékozzák. De éppen így fordítva is. A férfiak többsége is úgy érzi, hogy leginkább akkor tudja bebizonyítani társa iránti hűségét és szeretetét, ha a kapitalizmus ezen vallásos ünnepén mindezt materiális formába önti. A Valentin nap így arra szolgál a XXI. századi kapcsolatok számára – természetesen kinek nem inge ne vegye magára – hogy az év maradék 364 napján elmaradott lelki köteléket, az ebből adódó magatartást (pontosabban annak elmaradottságát), az érzelmi elkötelezettség hiányát pótolhassák és számonkérhessék egymáson mind a nők, mind a férfiak. A „szerelmesek ünnepe” így válik azzá a tökéletes alkalommá, amikor a létező, de kiteljesedni nem tudó, vagy a nemlétező szeretetet kizsarolhatjuk a másikból. 

Ha azonban voltunk olyan szerencsések, hogy rátaláltunk az igazira, akkor kapcsolatunknak nincs szüksége olyan kötelező jellegű materiális megerősítésre, amit ezen a napon elvárnának tőlünk. Igaz szerelmünket az év minden napján ugyanolyan intenzitással kell, hogy szeressük és ezt nem az anyagi világba leereszkedve kell megtennünk, hanem cselekedeteinkkel és magatartásunkkal igyekezzük kimutatni számára, hogy mit is jelent nekünk, mit érzünk iránta. A lázadás a modern világ ellen, így bennfoglaltan a Valentin napi ellen is a saját életünkben kezdődik. Először magunkban kell rendet rakni, s lelkünket kell megtisztítani a Valentin nap mögött is megbúvó, a XXI. század társadalmait átható káros elemektől, hogy normalitásának, és az emberi minőség helyreállításának gondolatával az ellenforradalmi „lázadó söpredék” élharcosaiként emelkedjünk ki a hanyatlás mocsarából. 

Lázadjunk hát!

Zöldinges.net – Váradi Attila