Szemben a sötétséggel – Méltó módon tisztelegtünk a kitörés hősei előtt

Megjelent a Becsület Napja szervezőinek beszámolója, amit változtatások nélkül közlünk:

Annak ellenére, hogy 2020-ban a vártnál könnyebben küzdöttük le a jogi akadályokat, mégis világszintű volt az összefogás megemlékezésünk ellen. Azonban hiába minden: Idén is méltó módon tisztelegtünk elődeink előtt!

A média hazugságaival ellentétesen legkevesebb 800 nacionalista sorakozott fel, hogy fegyelmezetten, méltóságteljesen, de erőtől duzzadóan kiáltsa: “Vagyunk!” – ezzel is kinyilvánítva, hogy az 1945-ös kitörés hőseinek örökségét nem tagadjuk meg.

Fotó: Népszava

A rendezvényt megelőző időszak előrevetítette, hogy idén minden eddiginél nagyobb sajtóérdeklődésnek örvendhetünk, illetve hogy az ellentüntetés is komolyabb lesz, mint amit megszokhattunk. Az Al Jazeera megkeresésétől elkezdve, a szárnyukat bontogató hazai antifasiszták hangos jajjveszékelésén át, Pokorni Zoltán Fideszt és ellenzéket egyesítő kiállásán keresztül, Gulyás Márton, Ungváry Krisztián és Hunyadi Bulcsú közös “brainstormingolásáig” bezárólag mindenki egyetlen kérdésre kereste a választ: Hogy lehetne minket eltüntetni Budapest utcáiról?

Eláruljuk: Sehogy!

Fotó: PestiSrácok

2017 óta folyamatosan növekvő létszámmal, közterületen tartjuk meg Festung Budapest címszó alatt a Becsület Napi megemlékezést, és ennek senki nem lehet akadálya.  Nem téríthet el minket sem a jog útvesztője, sem a média nyomásgyakorlása, legkevésbé pedig rózsaszínű melltartóban sivalkodó borostás antifasiszták, akik eddigi pályafutásuk legkomolyabb eredményeként azt ünneplik, hogy megközelítőleg 30 fővel, felfegyverkezve, némi hezitálás után meg mertek támadni három túrázót.

„Feel the difference…”

800 megemlékezőnk fegyelmezetten tűrte, hogy fotósok és operatőrök garmadája tolja az arcukba objektívét, hiszen mi tudjuk, hogy semmi szégyellnivalónk nincs.

Fotó: PestiSrácok

Ahogy 75 esztendővel ezelőtt, úgy meneteltünk külföldi bajtársainkkal vállt vállnak vetve a Tábori vadászok emlékművéig, hogy meghallgassuk Matthias Deyda, a német Die Rechte képviselőjének szavait. Deyda szavaiba tavaly is beleremegett a német sajtó, de idén sem adta alább. Több történelmi párhuzam kiemelése után Bismarck kancellár gondalatait vitte tovább, aki annak idején így fogalmazott: “Ha a németek összefognak, még az ördögöt is kiverik a pokolból!”, Deyda pedig így folytatta a gondolatmenetet: 

“Nos Bajtársak, ha mi összetartunk és képesek leszünk mozgósítani nemzettársainkat is, akkor együtt nem csak az ördögöt fogjuk kiverni a pokolból!”

A Becsület Napja szervezőinek nevében Incze Béla lépett a mikrofonhoz, aki beszédében két fő témakört járt körül. Az első azt érintette, hogy minden nyomásgyakorlás ellenére, akkor lehetünk méltóak elődeinkhez, ha bátran kiállunk, és tisztelgünk előttük. Nem szabad engedni annak a nyomásnak, ami a hatalmas sajtónyilvánosságból fakadó hazugságáradatból táplálkozik. Beszéde második felében arra világított rá, hogy nemet kell mondanunk minden törekvésre, mely a kitörő katonákat megfosztaná a hősi jelzőtől. 

“Azzal, hogy bátran csatasorba állunk farkasszemet nézve a médiával és az antifasisztákkal, az arcunkat vállalva elődeink nyomdokaiba lépünk, ez az amivel bizonyítjuk a hűséget és a becsületet!”

A megemlékezés kulturális blokkjában igyekeztünk ötvözni a múlt hagyományait, és a korszerű tiszteletadást. Ennek okán egy holland bajtársunk, Flatlander előadásában hallhattuk a The snow fell című dalt, majd egy népi hagyományőrző bajtársunk segítségével a legendás Vagyunk rítus során egy kecskeduda hangján szólalt meg az Ich hatt einen kameraden című katonai gyászinduló.

A megemlékezéshez méltatlan, hazug közéleti vihar kapcsán alább változtatás nélkül közöljük Incze Béla Facebook bejegyzését:

„Karácsony Gergely, a 444 és a 24.hu közös ajvékolásba kezdtek, amiért a Hír TV objektív módon számolt be róla, hogy az antifák próbálták megzavarni a #FestungBudapest megemlékezést. Továbbá nehezményezik, hogy a kormány nem lehetetleníti el, akár titkosszolgálati eszközök bevetésével is a rendezvénysorozatot.

Akkor a gyengébbek kedvéért ismét:
Szombaton egy bejelentett rendezvényt tartottunk meg, amit a helyszínen a rendőrség biztosított. Nem került sor semmilyen törvénysértő cselekményre, így pedig intézkedésre sem.

Ellentétben az antifákkal, akik visszaéltek a gyülekezési jog adta keretekkel, mert:
– Pirotechnikai eszközöket használtak.
– Eltakarták az arcukat.
– Olyan területekre vonultak át demonstratív jelleggel, ami nem szerepelt az eredeti bejelentésükben.

Az, hogy túrázókat támadtak meg, pedig kimeríti a csoportosan, felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erőszak minősített tényállását, de ezt majd a bíróság eldönti. Az Autonómia oldalára kitették, hogy egy főt tegnap előállított a rendőrség csoportos garázdaság miatt.

Mindezek olyan köztudomású, a médiából összeollózható tények, melyek birtokában egy közepes képességű általános iskolás kisdiák is meg tudja állapítani: A Hír TV beszámolója nem részrehajló a megemlékezők irányába, hanem egészen egyszerűen objektív módon tényközlő. (Itt jegyzem meg, hogy a létszámunkat ők is hibásan 500 körülire becsülik, miközben nyilvánvaló, hogy nagyságrendileg 800 fős volt a tömeg.)

Továbbá: Ha tetszik Karácsony „BudapestMindenkié” Gergelynek, és a liberális médiának, ha nem, mi akkor is ragaszkodunk hozzá, hogy a jövőben is közterületen rendezzük meg a megemlékezést, illetve akkor vonuljunk utcára, amikor azt mi jónak látjuk. Ebbe sem a Főváros vitatható alkalmasságú főpolgármesterének, sem egyes kerületek vezetőinek, sem a médiának nincs beleszólása.

Nem számunkra fontos alapelv a gyülekezés, a szólás vagy éppen a véleménynyilvánítás szabadsága, de ezek a pillanatnyi keretek, hát élünk velük. Azok azonban, akik retorikájukban mindennél többre tartják ezeket, most vagy maradjanak csendben, de ha igazán következetesek akarnak lenni, akkor ünnepeljenek minket hangosan, hiszen a mi utcai jelenlétünk nélkül mégis hogyan valósulna meg a hangzatos #BudapestMindenkié szlogen?”

HIVATKOZÁSRA kattintva pedig elérhető egy interjú is, melyet a 888 készített Inczével.

Képgalériával és videóval hamarosan jelentkezünk!

Becsület Napja Szervezők

Képgaléria és videó itt érhető el a Nacionalista Zóna oldalán.

A megemlékezésen szerkesztőségünk is képviselte magát.

Szekesztőségünk koszorúja https://presse-service.at/ portál fotója
Molinónk a megemlékezésen, https://presse-service.at/ portál fotója

Zöldinges.net

Korábbi cikkek