(Egy nyugdíjas pap gondolatai)
Igen változékony történelmi korban születtem, nevelkedtem és bizonyos tekintetben ugyanilyen változékony egyházi pályán járva sokat tapasztaltam. Öregségemre elkeseredtem – de nem reménytelenül – hogy talán ezért hívott volna meg az Úr a papságra, ezért dolgoztam lelkesen, vagy néha esendőségek közepette?
Még nagyobb keserűséget okoz a gondolat, hogy nem tudok ezen segíteni, sőt talán még részese is voltam, mert lelkesedéssel fogadtam el a tetszetős – de valójában ártó – újítások sorát, s lettem azok munkása. Ma pedig, már lehetőségem sincs, hogy segíteni tudnék a magam szerény eszközeivel.
***
Nos tehát, mi mindent láttam, miket éltem át, milyen következtetések szűrődtek le, mit látok ma?
Vázlatos, talán ide-oda kapkodó leírás a következő, de mindenki kiolvashatja belőle az összefüggéseket és az igazság szerint döntheti el saját hozzáállását. A történetek mozaikszerűen váltakoznak, mert régebbi és új események keverésével az összefüggésekre szertettem volna rávilágítani.
***
A médiafelületek bátrabbjai néha ki mernek mondani történelmi igazságokat, vagy legalábbis azokat úgy tálalják, hogy ha az igazság a szó szoros értelmét használva nincs is kimondva, mégis egyértelműen és tévedés nélkül lehessen rá következtetni. Esetleg vannak, akik már ki merik mondani, hogy a zsidóság és a szabadkőművesség bomlasztó ereje jelen van az Egyházban a Vatikántól kezdve a kutyabagosi filiáris egyházközségig mindenhol. Erre mondhatná a Kedves Olvasó: de hát nekünk olyan aranyos kis fiatal papunk van, a szomszéd faluból való ismerjük a szüleit, nagyszüleit, tudjuk, hogy biztosan nem zsidó. A falusi orvos, meg a polgármester nyugodtam kijelenti, hogy biztosan nem szabadkőműves. Igaza van a papjukat védőknek – látszólag. (Ráadásul az „aranyos kis fiatal pap” nincs is tudatában annak, hogy tévúton halad, mégpedig zsidó és szabadkőműves térképészet szerint.) Mert nem ismerhette meg teológiai tanáraitól, akik közül egyik-másik nem sokkal idősebb a tanítványoknál – második, harmadik, negyedik generáció nevelkedik fel az igazság ismerete nélkül.
A mi időnkben még az egyházáruló békepapok sorából kerülhettek ki a teológiai tanárok, akik jól kigondolt terv szerint nagynevű elődeikhez képest igen szerény tehetséggel rendelkeztek. Manapság viszont már egy jól bejáratott zavarkeltés folyik, a tehetséges (és a hithűséggel megismerkedő) növendékek rövid úton ki lesznek golyózva. A békepapság létezésekor annyival volt könnyebb, hogy tudtuk ki előtt nem lehet mondani semmit, ma a rejtekben romboló szabadkőművesek kilétéről alig vannak sejtéseink.
***
Ifjaink mindenféle „szakpasztorációt” folytatnak: cigányok, elváltak, drogosok, hajléktalanok, homokosok, templomot belülről még fényképről sem ismerő, kétoldali munkaundorban szenvedő elemek „misszionálása” a hivatásuk – no és persze az, hogy valahol az egyházi sajtóban is ismert legyen a nevük, divatos szakállkájuk, vagányságuk. Az a tény, hogy a vasárnapi misén jelenlévő (a fentieket és a papjukat eltartó) hűséges hívek egy értelmes szót nem hallanak prédikáció címén, már igazán mellékes, „elavult” szemlélet.
***
Eljutottunk odáig, hogy a magyar püspökök egy része, vagy a régi rendszer besúgója volt, vagy valamilyen new age – úttörőmozgalmi szekta (értsd: fokoláré, neokatekumenátus, cursillo, stb.) tagja, avagy az apostoli successio (=folytonosság) nem a szentelésben, hanem a származásban mutatkozik meg, köszönhetően II. János Pál ebbéli nagy igyekezetének (ó, hiszen anyai nagyanyja még zsidó volt…).
A „hivatalos egyházi közlöny” a Magyar Kurír, egy olyan médiafelület, ahol arcátlanul folyik a parasztvakítás. A nős diakónus főszerkesztő ott virított a bíboros mellett még Brenner János boldoggáavatási ünnepségén is. Az olaszból rendszeresen fordító piarista szerzetes lelkesedik Ferenc pápa egyre szörnyűbb machinációiért. A filmkritikát író „szakértő” pedig igyekszik politikai korrektséggel fogalmazni, de azért minden további nélkül lehet tudni: megölné Benedek pápát egy kanál vízben, csak végre a karizmatikusoknak nevezett gittegyletek, meg a hittagadók uralhassanak mindent. (Hogyan is merészel még egyáltalán élni, gondolkodni az öreg pápa – ráadásul a személyes beszélgetéseit rögtön világgá kürtölik, s nem biztos, hogy ő ezt így fogalmazná meg, ahogy azt értő füleknek szánta, hanem kibontaná mindenki számára világos módon.) Rettenetes bűne a tridenti mise engedélyezése püspöki hozzájárulás nélkül, noha nem kellett semmit sem engedélyezni, mert betiltva sosem volt, csak a helyi püspökök kiskirálykodtak.
***
Az u.n. tradicionális vonalat képviselő médiafelületek szinte kivétel nélkül megkérdőjelezhető múlttal rendelkező egyének kezében vannak. Olyanok is nyüzsögnek ott, akikről az illetékes plébános, vagy az egyházközség tagjai egészen más véleménnyel vannak, mint ők saját magukról. Közöttük előfordul a mára teljesen eretnekké változott viszonylag művelt nő, vagy a nagyon sötét bakter. (A hasonló nagy nyugati fórumok szintén bajban vannak: alkoholista műsorvezető, stb.) Ráadásul az ott futtatott „hagyományőrző” főpapok sincsenek a helyzet (és a becsület) magaslatán: sokkal fontosabb a Róma által megtűrt primadonnás vonulgatás, meg a bíborosi fizetés, mint azt mondani: elég volt.
***
Ha jól belegondolunk, a II. Vatikáni Zsinat szabadkőműves előkészítésében nem csak az éppen hatalmon lévők szorgoskodtak, hanem már jóval korábban, pl. XIII. Leo pápa államtitkára, a félelmetes Rampolla bíboros az Illuminati nagymestere volt. A Habsburg-ok vétója Rampolla szabadkőműves mivolta ellen irányult – mi is lett volna akkor egy szabadkőműves pápa megjelenésével. Sajnos ezt a háttérigazságot Szent X. Pius sem vette észre és átrendezte a pápaválasztás törvényeit. Egy idő után XII. Pius pápa is kénytelen volt kimondani, hogy államtitkára, Tardini is elárulta őt. XII. Pius, vagy éppen Mindszenty József boldoggá avatása elé nem győznek akadályt gördíteni, csakhogy megakadályozzák a hithez hűséges példaképek szerepét az Egyház megújulásában. Például az ő esetükben annyira látványos a zsidó hatalmaskodás, hogy csak sötét elme nem veheti észre.
***
Azt már jól tudjuk és dokumentálva is van, hogy Angelo Roncalli aktív szabadkőműves kapcsolatai révén lett velencei pátriárka, XXIII. János néven pápa, majd elindította a bomlást a zsinat meghirdetésével. Nem is beszélve a megválasztásának körülményeiről: a nagyon keményvonalas Siri bíboros lett volna a pápa, de az akkor már elburjánzott szabadkőműves (és zsidó) befolyás megtorpedózta – ezután még kétszer.
VI. Pál még nyafogott is egy kicsit, hogy „a sátán füstje behatolt az egyházba”, de mégsem kötötte fel kis szabadkőműves köténykéjét, hogy „bevakolja”, hanem még nagyobb repedéseket csinált. Mint pápa nem átallotta a mellkeresztje mellé feltenni a zsidó főpapnak járó efod-ot is. Egyéb viselt dolgait most talán ne említsük.
II. János Pál megválasztása környékén, az akkor még valamelyest épeszűbben gondolkodó német papok között rögtön elterjedt, hogy a kommunista-ellenesnek tűnő pápa valójában titkos KGB-ügynök volt. A kommunistáktól sokat szenvedett Wyszynszki bíboros kitiltotta a varsói püspökségről a nyíltan Moszkva-barát Casaroli vatikáni bíboros-államtitkárt, s ez a csirkefogó akkor fordult az ifjú krakkói érsek személye felé. Attól kezdve Wojtyła érsek volt az egyetlen, aki rendszeresen járhatott Rómába, szemben a többi lengyel püspökkel. Útja mindig Bécsen keresztül vezetett, de messze elkerülte Mindszenty József lakhelyét.
Fatima: Lúcia nővér már régen halott volt, amikor pápák, püspökök „találkoztak vele”; összehasonlíthatók antropológiai módszerrel is az eredeti Lúcia és az őt eljátszó másik nővér fotói.
***
Ma már nem is titok, hogy Benedek pápa eltávolítása és Ferenc pápa megválasztása milyen módon történt. A „St. Gallen-i maffia” néven szereplő brancs egyik résztvevője – a néhai Dannels bíboros – könyvet adott ki erről és maga Ferenc pápa írt hozzá előszót.
***
Ferenc regnálásának kezdete óta a klímahisztéria, az örök igazságok tagadása, vagy legalábbis kiforgatása napirenden van – minden, ami érték a hitünkben, az ma szégyen az ő szemükben. Kiszolgáltatják a véresszájú kommunizmusnak a kínai, sok száz éve hűséges egyházat. A liberálisok mocskolódását, istenkáromlásait ölbe tett kézzel nézik, vagy talán még drukkolnak is. De ha egy fekete muszlim a tengerbe pottyan, akkor közleményt adnak ki. Indián bálványszobrokat visznek be a Szent Péter-bazilikába és más templomokba. A Szent Egyedről nevezett gittegylet alamizsnáskodik, de persze jó haszonnal a nem éppen katolikus bankházak felé. A buzilobbi „koncertet” tarthat a bécsi Stephansdom-ban. Mindenkivel összeborulnak, aki valaha is gyalázta a katolikus hitet – mindezt Rothschildok, Rockefeller-ek, Sorosok, stb. által jól megfizetve. A papok, püspökök miért nem állnak ellen?
Ó, miért ez az oktalan kérdés? Van még egyáltalán hitérzék, vagy származásuk és neveltetésük okán csak pénzérzék, zsidó szellemiség van?
***
Az öregebb papok feledékenyek és így nem adták át a középgenerációnak – a fiatalok pedig lenézik és megvetik az öregeket – hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésekor az ávós gyilkosok megjelentek a plébániákon, bizonygatva, hogy ők mennyire vallásosak (valaha ministráltak és beleittak a miseborba…). Aztán a visszarendeződés és bosszúállás idején pont azt a papot vitették börtönbe, internáló táborba, aki segíteni akart.
A másik oldalon is így volt: a világhírű zsidó származású operaénekest (Székely Mihály), az élete árán is mentő fiatal pap (Tomori János) nem hogy köszönetet kapott volna, de az illető művész úr még az utca másik oldalára is átment, hogy ne kelljen találkozni megmentőjével.
***
Aztán jött a rendszerváltásnak nevezett folyamat, amikor levitézlett párt- és kISZ-titkárok tolongtak az egyházközségi képviselőtestületi helyekért. Első sorba ültek a templomba, no és persze a romlás érájából magukkal hozott bomlasztó tevékenységgel forgattak fel mindent, tettek névtelen feljelentéseket, rágalmaztak, stb. (Ma sincs ez másként… – jól megfizetnek hamis tanúkat, a számítógépes technikákkal sms-t, e-mail-t generálnak, hogy félreállítsanak egy szókimondó, vagy „túlzottan” hithű papot. Olyan rágalmak, amiket a médiumok által elbutított nép gondolkodás nélkül elfogad és ebből még általánosít is. Az illető meghurcolt pap pedig élete végéig gyalázatban él.)
Ferenc pápa pedig szabad utat adott az újabb rágalmazási dömpingnek, a titkosított adatok feloldásával. Mi lesz ebből? Lényeg, hogy ha másként nem megy a megfélemlítés, hát bebörtönözzenek, meghurcoljanak, eltávolítsanak papokat a hívek köréből. Muníció a baloldali, liberális és „csak” simán egyházellenes harcban. Úgy látszik, hogy az „áldozatokat védő” zsidó ügyvédek fizetése megcsappanhatott.
Ebben a gyalázkodás-cunamiban jócskán kiveszi részét a műmagyarkodó, de valójában a zsidók által jól megfizetett u.n. jobboldali média is, amely a megosztásra törekedve vonzza a legsötétebb prolik és a mindig, mindenhez jobban értő önjelölt zsenik sokaságát. Nem is beszélve az alkoholista, leszbikus, tolvaj, ősvallás-terjesztő nímandok turnéiról.
***
Ferenc megválasztása körül egyszer már felszínre került az argentin katonai junta idején betöltött kétes szerepe, amely több pap bebörtönözését, megkínzását, vagy megölését eredményezte (köztük Jálics Ferenc, ma is élő magyar jezsuita). Majd a peronista szocialistákkal való viszonya, stb. Ha valakinek eszébe jut újra felkavarni a pocsolyát, akkor mit lépnek Ferenc gazdái?
***
Rotary- és Lion’s-klubos (ezek a szabadkőművesség előszobái) vállalkozók sereglettek templomot festeni, stb., s közben kétszer-háromszor benyújtott számlával verték át a plébánost, így mosva azt a pénzt, amit megbízóik rájuk róttak. Tudnunk kell, hogy a Rotary- és Lion’s-klubok jótékonysági akciói a leggonoszabb terv részei (ahogy a régiek mondták: a zsidó a ráfizetésből él) mert így bejutnak az önkormányzatokba és ott már teljes erőbedobással törtetnek a szabadkőművesség valamelyik alsó foka felé, gazdáik uralmát építve. képviselőtestületi helyekért. Első sorba ültek a templomba, no és persze a romlás érájából magukkal hozott bomlasztó tevékenységgel forgattak fel mindent, tettek névtelen feljelentéseket, rágalmaztak, stb.
***
Van olyan püspökünk is, aki egész életét a könyöklésnek szentelte, dolgozni sosem szeretett, így aztán eljutott a szabadkőművesség 21. vagy már 23. fokáig (azaz a püspöksége valójában simonia=szentségárulás), de nem átall olyan dolgokat is elvállalni, amelyek gyalázatos szembeköpései az Egyháznak. Ez a püspök, már plébános korában is maga mellé szedte besúgónak, előretolt állásnak a több papot kikészítő kántorházaspárt, azok kommunista érdekeltségű gyerekét, s ma minden az ő kezükben folyik össze (elsősorban a pénz). Nagyon okosnak hiszi magát, de a címere és a jelmondata több, mint egyértelmű bizonyíték a szabadkőművességére.
A másik, sült parasztból lett főpásztor – kormányzati haverjai révén – aljas módon kinyírta a megyei műemléki előadót, mert az nem volt hajlandó a ritka értékes püspöki székház modernizáló átalakítását támogatni. Amikor e nő elveszítette állását, behívatta és felajánlotta neki az egyházmegyei műemlékes státuszt. A hölgy sírva csókolt kezet éppen annak, aki tönkretette. Majd ugyanennek a nőnek első feladataként adta ki „a nemes megmentő”, a korábban megtorpedózott műemlékrombolás keresztülvitelét.
S ha már műemlékrombolás: Mátraverebély-Szentkút, Pannonhalma, Szegedi-Dóm, budapesti Szent István Bazilika Szent Jobb-kápolnája, kecskeméti Nagytemplom, a közeljövőben az egri bazilika, és ki tudná felsorolni a vidéki kisebb, de értékes templomok tönkretételét.
***
Ez kétségtelenül a II. Vatikáni Zsinat gyümölcse, de ennél sokkal alattomosabban rombolta szét a Zsinat a hitet. Önmagáról azt a definíciót adta, hogy nem dogmatikus, hanem lelkipásztori zsinat. Ellenben éppen a dogmatikus igazságok kétezer éves rendszerének felforgatására, tagadására, a Szentírásban elhangzó krisztusi szavak meghamisítására adott szabad jelzést. Mindent elárul az igazi szándékról, hogy a zsinaton legelőször a misét fogalmazták át négy evangélikus teológus és két zsidó rabbi közreműködésével. S ha a mise így meg lett fosztva hit- és szentségi tartalmától, akkor már nem volt akadály a nem szentségi jellegű, de tartalmilag azt támogató hittartalom megváltoztatására.
Már a mi generációnk is ezt tanulta a szemináriumban. A hittagadó teológusok sorra bíborosi rangot kaptak, vagy a nagyon túlzóknak volt egy kis ejnye-bejnye. A zsidóból piarista szerzetessé lett „bokorültető” eretnek Bulányi pedig már magasztalva is lett a püspöki kar félhivatalos harsonájában…
***
A III/III-as és III/II-es besúgóból lett sztárprofesszorok megalkották a civil hitoktatóképzőket, amelyek még a gyatra kispapnevelésnél is nagyobb ártalommal bírnak. (Érdekes módon, a tradicionális úton settenkedők sok mindenért szidják a zsinatot, de azért nem, hogy a civileknek olyan beleszólást engednek mindenbe, amely a káoszteremtés fogalmát teljesen kimeríti.) Ezek a képzők ontják a kétes előéletű hölgyek és urak sokaságát, akik látszólag a több községet ellátó pap segítőtársai kellene, hogy legyenek, de inkább csak láblógató semmittevésért innen veszik fel a fizetésüket. Jócskán akad köztük olyan is, akinek a családja az „átkosban” Recskre juttatta az akkori papot.
***
Megetetik az embereket a Notre-Dame-tűzeset kapcsán átlátszóan buta történetekkel. A párizsi Érsek a karácsonyi misét cirkuszi sátorban mutatta be, a Notre-Dame-i plébániához tartozó hívek pedig el voltak utalva a szintén gyújtogatás következtében megrongált St. Sulpice-bazilikába.
A cirkuszi sátorról és a Notre-Dame extrém átépítési tervéről nekem önkéntelen az ókeresztény kor jutott eszembe: néhány év és az orvosból lett érsek a saját életáldozatát fogja bemutatni a cirkuszi vadállatok és a keresztényellenes tömeg közepette.
***
Órákon keresztül folytathatnám az emlékeimet, könyvtárnyi anyagot leírhatnék, akkor sem érnék a végére.
Válság van, s a válságot nem gyógyítják, hanem elmélyítik. A rákos sejtet ki kell vágni – nem pedig szélhámossággal és evilág minden dekadenciájának narkotikumával, mint placébóval dobálózni.
A leírtak kemény valóságot takarnak. Mindazon Kedves Olvasók, akik ezekről bővebben – és még keményebben – akarnak olvasni, s birtokában vannak valamely nyugati nyelvnek, a XII. Pius és Pió Atya által támogatott néha Luigi Villa atya, majd jeles egyháztörténészek által szerkesztett, gazdagon illusztrált „Chiesa viva” című folyóirat számaiból, vagy az ő kiadásukban megjelent könyvekből megtehetik. Ez a folyóirat elérhető az Interneten: chiesaviva.com
***
Kétezer esztendő biztos hittudása és tapasztalata azonban nem tüntethető el. Krisztus Maga ígérte meg, hogy velünk van a világ végezetéig, tehát mindig marad egy mustármagnyi igazság, amelyből újrasarjadhat a hit és az Egyház szentségének árnyas fája. Az édenkerti tudásfa csak azt biztosította ősszüleinknek, hogy rájöhettek: mezítelenek.
Az Élet fája, a Szent Kereszt azonban itt van velünk. Ha ki is döntik tereinkről, ha le is rombolják templomainkat, ha katakombába kényszerülünk is, ha vértanúk tízezreit adjuk is, az igaz és tiszta keresztáldozat, a szentmise eredeti formája és néhány tiszta lelkű (majd bujdosásra kényszerített) miséző pap mindig lesz velünk.
Pater Anonymus
