Naivan azt hihetnénk, hogy a Hősök terén csak nemzetünk nagyjai foglalhatnak helyet, ám ez sajnos nem így van. Több olyan alak is szerepel ott, aki nem méltó erre a címre, ezek egyike Thököly Imre.
Thököly már fiatalon, mindössze 23 évesen a kuruc hadsereg fővezére lett. Hadjáratokat vezetett Felvidékre, amit többször feldúlt és bányavárosait kifosztotta. Célja a kurucok Erdély fennhatósága alóli felszabadítása volt, hogy azokat saját ambíciói elérésére használja. A törökök ezt először nem nézték jó szemmel, ám felvidéki sikereit látva megengedték neki a viszonylagos önállóságot. 1682-ben hadai Morvaországig nyomultak előre, ennek hatására a szultán megengedte neki a fejedelmi cím felvételét. Így lett Thököly a Felső-magyarországi Fejedelemség (fennállt 1682-85) vezetője. Az országot immár sikeresen négyfelé szabdalta. Újonnan szerzett fejedelemsége erejét gyorsan a Bécs ellen készülődő török hadjárat szolgálatába állította. Gyorsan fel is rúgta az osztrákokkal kötött tűzszünetet. Kurucai Bécs ellen vonultak, hogy a török katonákkal karöltve lecseréljék a város keresztjeit félholdra. Sobieski János lengyel királynak és bátor katonáinak hála ez meghiúsult, és Kara Musztafa hadai óriási vereséget szenvedtek a város alatt. A török sereg maradványai a Duna mentén menekültek Buda irányába, Thököly pedig fejedelemségébe vonult vissza. Látva az erőviszonyok felborulását, és hogy sajnos rossz lóra fogadott, (hűséges szövetséges lévén) felajánlotta átállását a Habsburgok oldalára, amit ők természetesen visszautasítottak. 1684-ben Lipót amnesztiarendelete következtében a kuruc haderő bomlásnak indult. Thököly erre válaszul kiadta a Keresztény vallások védelmében és a nemzetek szabadságáért című művét, melyben a Habsburgokat korholja. Nem kis pofátlanság kellett ahhoz, hogy egy olyan személy, aki az országot romba döntő muszlimok mellett harcolt egy életen keresztül, a keresztény vallások védelméről és a nemzet szabadságáról prédikáljon. Egy évvel később fejedelemsége teljesen összeomlott. A segítséget kérő Thökölyt a váradi pasa elfogta majd a szultán akarata szerint felkínálta Bécsnek, de Lipót ezt visszautasította. Egykori szövetségesei láncra verték, majd török területre szállították. Szabadon engedése után felesége megsegítéséért fáradozott, aki a törökök utolsó felső-magyarországi erődítményét, Munkácsot védte. Később ismét felajánlotta átállását a császáriakhoz egy „csekély” hercegi címért cserébe, ám ez is süket fülekre talált. Török hűbéres csapataival betört Erdélybe, ami miatt Belgrád alól kellett császári erőket elvonni, így a várost a török újra elfoglalta, ezzel megakadályozva Szerbia felszabadítását. A karlócai békéig török zászló alatt harcolt, részt vett több szerb és bolgár törökellenes lázadás leverésében és a hegyaljai felkelés kirobbantásában. A béke következtében Thökölyt és maradék csatlósait az Oszmán Birodalom belső vidékeire helyezték, 1705-ben halt meg Izmitben.
Így ért véget annak az embernek az élete, aki több évtizeden át harcolt a megszálló törökök oldalán, akik romba döntötték hazánkat, kiirtották népességét, ezzel teljesen felborítva annak etnikai összetételét, amely később a szégyenteljes trianoni békediktátumhoz vezetett. Török szövetségeseit többször megpróbálta elárulni földbirtokért és rangért cserébe. Miután ezek a próbálkozások nem sikerültek, visszaállt harcolni a félhold alá, hogy török igába döntse azt is, ami még megmaradt az országból.
Szobra helyére olyasvalakit kéne helyezni, aki mikor a történelem úgy hozta, hazája felszabadításáért harcolt a török elnyomók ellen. Ilyen személy például Zrínyi Miklós, aki bátran elfoglalhatná Thököly helyét a hősök között.
Zöldinges.net – Kovács Sándor
