A félreismert ember

Sokat hallunk különböző portálokon, webfelületeken egy olyan emberről, aki a mai társadalom és a világ egyik fő ellensége és élesen elhatárolódnak tőle már a neve hallatán is. Biztosan van pár olyan kedves olvasó, aki bizonyára retteg e két szótól, s már a hideg kirázza neve hallatán: Adolf Hitler. Született 1889.04.20.-án Braunauban.

A mai évforduló alkalmával más nézőpontból szeretném megvilágítani Hitler igazi arcát és megpróbálom objektívan felvázolni, de először is ismerjük meg az ifjú korát nagy vonalakban.

Hitler nem véletlen, hogy Inn mellett Braunauban született, hanem a sors kegyéből, avagy a Gondviselés akarta így. Édesapja állami tisztviselő volt az édesanyja pedig a háztartást vezette. Apja szerette volna, ha fia követi a foglalkozásában, de az ifjú Adolf nem akart hivatalnok lenni, így összetűzésbe keveredett édesapjával. Amíg egyre csak jobban bíztatta, sőt már köteleztette fiát arra, hogy hivatalnok legyen ő még inkább megmaradt a “nem”-nél. A továbbiakban mindketten megmaradtak a saját véleményüknél: az apja a “sohá”-nál a fia pedig a “csak azért is”-nél.

Tanulmányai kiválóak voltak földrajzból, de még inkább történelemből. E két tantárgyból kiváló volt és kitűnt az osztálytársai közül. Iskolaéveiben már nacionalista lesz és megtanulja a történelmet töviről-hegyire, mind annak belső tartalmát az értelem szerint mérlegelni és felfogni. Az ifjú Adolf úgy tekintett Ausztriára, mint mi Erdélyre csak, hogy érezzük bele magunkat az ő helyzetébe. Vérségi közösségnek tartotta és mindig is úgy gondolta, hogy a birodalomhoz kell csatlakoznia. Már pedig nem gazdasági okokból kifolyólag, sőt leszögezi, ha Ausztria nem állna gazdaságilag a helyzet magaslatán és ez még gazdaságilag káros is lenne, akkor is csatlakoznia kell az anyaországhoz.

Aztán bekövetkezett édesanyja súlyos betegsége. Az orvos nem jósolt neki sok időt, mert a rákot diagnosztizált. Egy műtéttel mentenék meg édesanyja életét, de a beavatkozás már túl későn történik meg. Adolf édesanyja tudomásul veszi, hogy az operáció sajnos sikertelen és elfogadja sorsát és a Gondviselőnek adja át lelkét. Ám Hitler, édesanyja halála előtt ott ül az ágya mellett és olyan empátiát tanúsít, sokkal nagyobbat, mint a nők, pedig a nőkben van a legnagyobb empátia, de felveszi a versenyt a nővéreivel. Átérzi helyzetét, vigasztalja és kiszolgálja, amivel csak tudja. Az édesanyja elhunyt, az orvos, aki diagnosztizálta nála a rákot zsidó származása ellenére nem olyan volt, mint a fajtársai, akik nem örültek neki, hogy egy olyan könyvet írt később Hitlerről, és könyvében meséli, hogy soha nem láttott még egy ilyen embert, aki ennyire szerette az édesanyját, úgy mint ő. Később Hitler privilégiummal illette ezt az embert, úgy érezte örök hálával tartozik neki. Sárga csillagot nem kellett hordania és kimehetett szabadon Amerikába.

Bécsbe költözött, ahol nem volt egyszerű az élete, hiszen sokszor került olyan helyzetbe, amikor választania kellett, hogy megveszi a mindennapi betevőt, vagy elmegy színházba, és mindig az utóbbit választotta. Szállásügyileg is nehéz helyzetben volt, ha volt éppen pár márkája, akkor munkásszállón tért nyugovóra egy-egy napra, ha nem akkor sajnos a híd alá kényszerült, és olvasta a könyveit, amit szintén a mindennapi megélhetés rovására ment. S nézte az embereket, akik nap, mint nap alkoholba fojtják bánatukat a weimar-i nyomor miatt, családok hullanak szét, az alkoholizmus tombolt a német családok többségében a reménytelen élethelyzet kialakulása végett. Látta azt az erkölcsi hanyatlást, ami körbeöleli Németországot, amely egykor egy olyan Birodalom volt, amit szinte lehetetlen volt megállítani a fejlődésben. S most ott áll egyedül ebben a reménytelennek látszó helyzetben és szerencsét próbál festészettel, ám elutasítják, pedig kiváló tehetsége volt az ízléses realista festészethez (láthatjuk műveit), nem úgy, mint Picasso kubista stílusú semmitmondó krix-krax posztmodern “művészete” az emberi alakok festészetében, de mint tájképfestő remekelt az alkotás világában.

Ahogy most felvázoltam a fiatalkorát felmerül a kérdés az olvasóban, hogy: vajon miért nem hallani erről a médiában, miért szítanak gyűlöletet akkor ellene? Azért mert Adolf Hitler a valódi jólétet teremtette meg népének a nemzetiszocializmussal. A szakszervezeteket nem álltak szemben a munkavállalóval. A fizetések nem mutattak égbekiáltó aránytalanságot, nem volt akkora különbség egy értelmiségi és egy munkás bére között. Nem az egyenlőséget kívánta, hiszen az egy hamis demagóg szó, amelynek nem lehet valóságalapja. Láthatjuk, hogy mi folyik manapság. Egyenlőséget hirdetnek mindeközben, akik hatalom birtokában vannak szabadságban korlátlanok és felelősségük egyenlő a nullával. Senkit nem vesznek elő egy-egy törvényjavaslat megvoksolásával, akármennyire nem tetsző ez a nép számára, illetve felháborító. És ezt vette észre Hitler, hogy a parlamentben miért van ennyi ember, aki úgyis mindig ugyanarra szavaz. Nincs felelősségre vonás, hiszen kétszáz embert nem lehet felelősségre vonni. Akkor miért nincs egy személy, aki vállalná a felelősséget az ország vezetéséért. Akkor meglátta, hogy ezek a politikusok nem a német emberek érdekeit képviselik, hanem valamiféle idegen eredetűt, valaki olyanét, aki minden mögött áll. Természetesen Hitler küzdött az ellen, hogy antiszemita legyen, de azt írja le a fő művében is, hogy: az ész és a szív küzdött éveken át, hogy a szív még küzdött a zsidókért, de az ész végül több éves harc után nyert. Kénytelen volt elfogadni, hogy a zsidóság nagy része nem csak népe legnagyobb ellensége, de az egész kultúraalkotó Európáé is.

Most pedig felvázolom azokat a tevékenységeit, amit elhallgatnak a történelemkönyvekben és bizonyos tv műsorokban is, amelyeket oly bőszen titkolnak el előlünk, mivel a Führer jelleme pozitív hatással bírna az emberekre.

Először is kezdjük azokkal a békeajánlatokkal, amelyet maga Adolf Hitler 1933. május 17-én a német birodalmi gyűlésen tartott beszédében mondott:

„…Németország minden további nélkül kész lenne arra, hogy egész katonai szervezetét akár teljesen is feloszlassa s a számára megmaradt fegyverek maradványait is megsemmisítse, ha a körülötte fekvő országok éppúgy fenntartás nélkül ugyanezt cselekednék.”

„…Németország ezenkívül minden további nélkül hajlandó arra, hogy ezután a támadó jellegű fegyverek alkalmazásáról teljesen lemondjon, ha a fegyverkező nemzetek a maguk részéről bizonyos időn belül szintén megsemmisítik ezeket a támadó fegyvereket, s ha alkalmazásukat nemzetközi egyezményben megtiltják. ”

…Németország mindenkor hajlandó arra, hogy a támadó fegyverekről lemondjon, ha a világ többi államai is ugyanezt teszik. Németország kész arra, hogy minden ünnepélyes megnemtámadási szerződést elfogadjon; mert Németország nem gondol támadásra, csupán a maga biztonságára!”

Németország hadereje alig ütötte meg a 100.000 fős létszámot ezt később 500.000 főre szándékozta felemelni, mert ez az a létszám, ami megfelelne Németország határainak védelmére és ugyanakkor szomszédai haderejét figyelembe véve ez a katonai haderő a minimum, amit Németországnak biztosítania kell népe és országa megvédése érdekében.

1938. szeptember 30.-án Neville Chamberlain és Adolf Hitler megbeszélést tartottak és arra a következtetésre jutottak, hogy Németországnak és Angliának megegyezést kell kötnie és a következőket szögezték le: „…a német-angol viszony kérdése mindkét ország és Európa számára elsőrangú jelentőségű.”

1938. december 6.-án Joachim von Ribbentrop német birodalmi külügyminiszter és Georges Bonnet francia külügyminiszter a két kormány megbízásából egyezményt írtak alá. (A békeajánlatok teljes terjedelmében itt érhetőek el).

Autópályák Németországban. Manapság egy hétköznapi embernek eszébe sem jutna, vagy nem feltételezné, hogy a híres autobahn-t a német nemzetiszocialisták és ezáltal Hitler kezdeményezte, amely a tömeges munkanélküliség felszámolását jelentette egyben. 1933 előtt inkább csak az gazdag arisztokratákat és a zsidó kapitalista érdekeket szolgálta betonút. 1933-ban Hitler hatalomlépése a nép széles tömegeire várt a német autópálya. 1929-ben a gazdasági válságban Köln és Bonn között futott autópálya, ezt A555 néven tartják ma számon. A nemzetiszocialista hatalomátvétel után a kölni autópályát minősége miatt hivatalosan „országútra” fokozták le. Akkoriban még a német nép jelentős része nem engedhetett meg magának autót, de a nemzetiszocialista vezetés teljes mobilitást ígért minden embernek kivétel nélkül. Így ebből az elhatározásból megszületett a német népautó, melyet Volkswagen-nek hívtak. Ezzel párhuzamosan üzemeltek a német vasúttársaság által indított omnibusz-szolgáltatás. A német emberek foglalkoztatottságát 600.000 főre akarták felvinni, ám az autobahn-boom csúcsra járatásakor is legfeljebb 120 ezren dolgoztak az iparban. 1941-ben 3800 kilométer autobahnt tudtak átadni a forgalomnak. Végül nem az autópálya építés, hanem a fokozódó nemzetközi helyzetben a fegyverprogram volt az, ami 100 százalékosan megszüntette a munkanélküliséget Németországban.

Nem volt a tökéletes vezető és a halálának mikéntje sem volt heroizmus, de azért azt ne felejtsük el, hogy ma számos politikus kritizálja Hitlert és annak politikáját, arról nem is beszélve, hogy hasonlítgatják mindenféle hitvány gazemberekhez. A weimar-i nyomorból kihúzta a népét és a gazdasági színvonalat egy olyan szintre emelte, hogy annak aligha van párja a földön. Hiszen 12 év alatt hozta létre mindezt, ugyanígy az ifjúság, amely a keresztény oktatás által rég nem volt olyan erkölcsös, mint ebben a 12 évben (1933-1945) Németországban. Megszűntette a munkanélküliséget, amelynek köszönhetően egy segédmunkás könnyedén hozzáférhetett a spórolt pénzével egy Volkswagen autóhoz. A zsidók által megkárosított német embereknek visszadták a házukat, amikor a weimar-i köztársaságban a zsidók gyakorlatilag megzsarolták őket ezzel a szükséghelyzettel, mikor 1-2 heti élelmiszerért elvették a házukat. A Német Birodalom pedig ezt a szerződést érvénytelennek tekintette. Ez az a nagy zsidóüldözés, amelyet hallunk nap, mint nap különböző portálokon és műsorokban. Ha ennyire gonosz volt, akkor a tevékenysége, miért vált a német nép érdekére és hasznára? Hogy állatvédelemről is szó essék, 1927-ben pedig az NSDAP már elkötelezetten kiállt az állatok jogai mellett és Hitler uralkodása alatt az állatkísérletezés is be volt tiltva. Kritizálhatják, de akkor mutassanak egy olyan alternatívát, ami ennél jobb! Mutassák meg, hogy gazdaságilag, erkölcsileg és szellemileg egy olyan országot hoznak létre a nép számára, ami a Hitler-korszaknál (arany-korszak) is jobb, mert: “Kritizálni csak annak van joga, aki a feladatot jobban tudja megoldani!”

Végül pedig egy verssel szeretném zárni:

Egy nemzet vallomása
Az élők és holtak millióinak erejét
Egyetlen akarat egyesítette.
Sok millió buzgó lélek erejét

Egyetlen hit fűzte össze.
A kinyújtott kezek örvendező tömegéből
Egyetlen kézben a forró üdvözlés:
A kemény öklök végtelen sorának

Merész követelése egyetlen ökölben;
Egy nap minden bátor szívének
Vihara és fénye egyetlen szívben.
A zengő hangok mennydörgő erejével
Az ő hangja hangzik az egész világon.

Hallgatni fogja a világ…

Gerhard Schumann

Zöldinges.net – Lengyel Béla

Korábbi cikkek