Az apartheid felemelkedése és bukása 1.

“Eendracht maakt macht.”

/”Az egység erőssé tesz.”/

Az apartheid történelmi gyökerei

Az egész világon közismert apartheid szó a hollandból fejlődött afrikaans nyelven „szétválasztást”, „faji elkülönítést” jelent. A Dél-Afrikai Unió, majd a Dél-Afrikai Köztársaság afrikáner (búr) kormányzatainak a néger többséggel, valamint a keverékkel (fokföldi színesekkel), és az indiaiakkal szemben alkalmazott faji alapú, szegregációs politikáját jelöli. A búr nemzeti öntudatot képviselő Nemzeti Párt 1948-ban a kormányzati politika rangjára emelte a faji elkülönítés gyakorlatát, amelynek azonban a gyökerei a 17. század végéig nyúlnak vissza. Az apartheid mibenléte a dél-afrikai történelemben és társadalmi fejlődésben gyökerezik, ezért nélkülözhetetlen ennek rövid felvázolása.

A búrok főleg holland és flamand, hugenotta (francia protestánsok), német és fríz származású telepesek összeolvadásából létrejött etnikai csoport, akik a 17. századtól Dél-Afrikában telepedtek le. A „búr” szó a holland boer, azaz „paraszt” szóból származik. A búr telepesek a holland nyelvből kialakult afrikaans nyelvet beszélték, amelybe a többi etnikum nyelvének elemei is beépültek, de hatással volt rá az afrikai bennszülöttek nyelve is. Mai afrikaans nyelvű leszármazottaik az afrikánerek. A holland gyarmatosítók gyorsan hatoltak a kontinens belsejébe, ahol először koiszan (hottentotta és busman) őslakosakkal találkoztak, akik állattenyésztésből, és vadászatból éltek. A hollandok jó kapcsolatot alakítottak ki a két népcsoporttal. Az őslakosok egy része szabad emberként munkát vállalt a fehérek földjein. Ezek az afrikaiak szolgaként és munkásként betagozódtak a búr társadalomba. A búr gazdák és néger szolgáik kapcsolata a patriarchális viszonyon alapult. Az európai bevándorlás, a rabszolga-kereskedelem és a különböző csoportok keveredése rendkívül színes társadalmat eredményezett. A fehérek, a színesek(keverékek), a szabad négerek, a rabszolgák, valamint ezek közös utódai benépesítették Fokföldet. Ez azt eredményezte, hogy 1685-ben már rendeletben megtiltották a vegyesházasságokat. Fokföldön a bőrszín jelölte ki az egyén helyét a társadalomban. A négerek a fehér társadalom hierarchia legaljára kerültek, noha fontos szerepet töltöttek be a búr gazdasági rendszer működésében. Az apartheid későbbi időszakának egyes vonásai már ekkor kialakultak: az afrikaiakkal szembeni bánásmódot a faji elfogultságból és a kálvini elhivatottság-tudatból fakadó paternalista szemléletmód és fehér gyámkodás határozta meg. A 18. század végén megjelentek Afrika déli részén a britek. 1795-ben Fokföldön felhúzták a brit zászlót, majd Nagy-Britannia 1806-ban annektálta Fokföldet. Ezzel évszázados viszálykodás kezdődött a Brit Birodalom és a búrok között. A búrok felháborodtak a rabszolgatartás tilalma és az angol nyelv hivatalossá tétele miatt. Emiatt egyre több búr hagyta el Fokföldet, ezt az időszakot nevezik a „nagy treknek” (vándorlás), amely során a búrok egy része az új földek, és a nagyobb szabadság reményében északra húzódott. A telepesek harcba keveredtek a zulukkal, akik korábban már katonaállamot alakítottak ki. A búr-zulu háborúban sorsdöntőnek bizonyult az 1838. december 16-án lezajlott Véres-folyó menti csata. Az Andries Pretorius (Pretoria névadója) vezette búrok fényes győzelmet arattak a zuluk felett. A búrok három államot alapítottak Natal Köztársaság, Transvaal Köztársaság, majd Oranje Szabadállam néven. Az északi és északkeleti irányba terjeszkedő brit gyarmatosítók igyekeztek hatalmuk alá vonni a búr köztársaságokat, miközben maguk is összeütközésbe kerültek a zulu néppel. Natalt sikerült is elfoglalniuk, de Transvaal függetlenségét a búrok sikeresen megvédték az első angol-búr háborúban (1880-1881).          A második angol-búr háború (1899-1902) során a búrok a gerillaharcmodort alkalmazták Transvaal és Oranje államok megtartásáért (1. ábra). A britek kemény harcok árán, a farmok felgyújtásával és a polgári lakosság koncentrációs táborokba hurcolásával fojtották el az ellenállást. 1902-ben a Brit Birodalom annektálta a búr területeket. A vereenigingi békeszerződésben a győztes fél garantálta a búrok számára a korábbi politikai és gazdasági berendezkedés, valamint a szabad nyelvhasználat megőrzését.

1. ábra
Dél-Afrika politikai térképe a 19. század végén

A Transvaal Köztársaság egy rövid ideig fennálló búr állam volt, amelyet az első búr háború előtt hoztak létre, és a második búr háború végéig működött is. Erős szövetségben állt Oranje Szabadállammal, amely szintén egy hasonló sorsú és történelmű búr állam volt. A második búr háború elvesztése után mindkét állam a Dél-afrikai Unió majd a Dél-afrikai Köztársaság tartományai lettek, 1910-től 1994-ig.

1910-ben megszületett Fokföld, Natal, Transvaal, és Oranje egyesítésével a Dél-Afrikai Unió (2. és 3. ábra). Az új állam elnyerte a domíniumi státuszt, vagyis a Brit Birodalom része volt ugyan, de rendelkezett az állami önállóság feltételeivel: saját kormány állt az élén, belügyeire nézve autonómiát élvezett. A Dél-Afrikai Unió területén a politikai, gazdasági és kulturális hatalom egyenlőtlenül oszlott meg. A bányák, a legjobb földek és a legjobban fizetett állások a fehérek birtokában voltak. A lakosság egyötödét kitevő fehérek elszántan küzdöttek a lakosság többségét kitevő négerek, színesek és indiaiak emancipációja ellen.

A századfordulótól kezdődően a nem fehér csoportok ellenállása nőtt a szegregáló törekvésekkel szemben. A bevándorolt indiai és az őslakos néger lakosság egyre erőteljesebben követelte, hogy ugyanazon jogok illessék meg őket, mint a fehéreket. Az olcsó munkaerőként foglalkoztatott indiai bevándorlók erőszakmentes küzdelmét egy fiatal, művelt hindu jogász szervezte meg. A nevét hamarosan a Brit Birodalom minden szegletében megismerik: ő volt Mohandász Karamcsand Gandhi, aki a dél-afrikai környezetben fogalmazta meg és alkalmazta először a passzív ellenállás tanát. A kisszámú néger értelmiség ugyancsak aktivizálódott a négerek védelmében. Az 1906-os zulu felkelés leverését követően a négerek taktikát változtattak, a fegyveres harcot felváltotta a politikai, polgárjogi küzdelem. A néger lakosság érdekvédő szervezeteként 1912-ben megalakult az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC), amely újszerű módon – a pánafrikanizmus eszméjének a hatására – afrikai(néger) nacionalizmust hirdetett a korábbi törzsi, etnikai identitások felváltására. Mindezen mozgalmakkal szemben kialakult a fehér egység is: a korábbi ellenfelek, az angolok és a búrok egymásra találtak az indiaiak és a négerek polgárjogi mozgalmak elutasításában. Az 1948 utáni apartheid bizonyos elemei visszavezethetők a századfordulóra és a két világháború közötti időszakra. A négerek szegregálására irányuló erőfeszítések kezdetét az 1894-es Glen Gray-féle törvény jelentette, amely alapján rezervátumokat jelöltek ki a négerek számára. Illetve az 1936-os földtörvény, amely az ország legértékesebb területeit a fehérek kezén hagyta. A néger lakosság a földállomány 13%-án zsúfolódott össze. A későbbiek fényében úgy értékelhetjük ezeket a törvényeket, mint mérföldköveket az apartheid felé vezető úton.

Zöldinges.net – Magyar Nimród

Korábbi cikkek