Hogyan ne legyünk nemzetiek? – 2. rész

Hosszú idő telt el az előző rész megszületése óta, és igazából már nagyon régóta érett a második rész, de valamiért nem írtam meg. Ezt most pótlom, lesznek olyanok, akiknek ez nem fog ugyan tetszeni, de hát gondolom ugyanez volt az első rész kapcsán is, senki sem szereti, ha tükör elé állítják, és szembe kell néznie magával. Nem szeretjük a kritikát, főleg másoktól nem, de muszáj vagyok ezt megírni, mert ma a nemzeti oldalon van egy nagyon káros folyamat, vagy inkább jelenség, ez pedig a vadhajtások, illetve a hozzájuk hasonló szemléletmód.…

Tovább a teljes cikkre

Emberek-e a zsidók és a cigányok?

Egy kicsit érdekesnek, vagy talán nagyon is annak találhatja az olvasó a cikk kérdésének felvetését, de, mire a cikk végére ér meg fog nyugodni és megérti miért is tettem fel ezt a kérdést. Mi, akik Krisztusnak szenteljük életünket nem ismerünk szubjektivizmust, relativizmust. Hisszük és valljuk, hogy Isten megnyilvánult számunkra először a zsidóknak, majd elküldte Szent Fiát, hogy, aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten megismertette velünk az Ő igazságát, az Ő törvényeit, megmutatta nekünk, hogy, hogy kell éljük életünket, hogy méltók legyünk Hozzá és a Mennyek…

Tovább a teljes cikkre

Facebook oldalunk elérhetetlensége esetére

Sajnos a zöldinges.net működése óta immár másodszor történt meg, hogy a Facebook előzetes értesítés nélkül visszavonta oldalunk közzétételét. A fellebbezést, mint korábban, most is benyújtottuk, ám amíg elbírálják, addig kénytelenek vagyunk máshova költözni, éppen ezért létrehoztunk egy számozott tartalék oldalt, ahova ilyen esetekben ideiglenesen áttesszük a székhelyünket. Kérünk mindenkit, hogy kedvelje ezt is. A jövőben amennyiben akár a fő, akár a tartalék oldalt elérhetetlenné teszik, úgy a lehető legrövidebb időn belül igyekszünk ismét új oldalt készíteni, természetesen azonos névvel. Tartalék oldalunk: https://www.facebook.com/zoldinges.net2/ Share

Tovább a teljes cikkre

Keep calm and be intolerant, avagy az intoleráns szeretet

Napjaink értékveszett és kiüresedett világának egyik legfőbb okozója a politikai korrektség ún. dekonstrukciós mechanizmusa. A korszellem irányításáért, a hegemóniáért vívott kulturmarxista kulturkampf egyik legfontosabb fegyvere ugyanis a társadalmi valóság érték- és normarendszerének a dekonstruktivizmus elve alapján álló lebontása, amely során eltávolítja a működési normalitás alapstruktúráinak eredeti jelentéstartalmát, majd azt a saját ideológiai érdeke szerint értelmezve újjáépíti, mint az új, “haladóbb” szellemiségű világ valóságát. Így járt a ‘szeretet’ fogalmunk is, amelyet – mint a keresztény emberkép központi fundamentuma – a liberalizmus teljes egészében kifordított a sarkaiból, ideológiai fegyverként kisajátította önmaga vezérelvévé…

Tovább a teljes cikkre

„Nácizmus”-e a zsidókat listázni?

A haladás korában a haladók, ha ellenvéleménnyel találkoznak, akkor sokszor nem vitába szállnak azzal, hanem az ellenvélemény típusától függően címkét aggatnak az ellenvéleményre, de ha ismert a szerzője, akkor a szerzőjére is. Ez lehet: „gyűlölködő”, „rasszista”, „antiszemita”, „náci”, „fasiszta”; vagy ezeknek a tetszés szerinti variációja. Nem számít, hogy az adott vélemény rasszista-e, antiszemita-e, vagy náci/fasiszta-e, a baj az vele, hogy ’ellenvélemény’, ez pedig már elég indok az imént felsorolt címkék használatára. A haladók sokszor nem is érzik szükségét annak, hogy indokolják állításaikat, csak egyszerűen egy címke és kész is, az…

Tovább a teljes cikkre

Példamutatás és helytállás az iskolában

Én, még egy elég fiatal gimnazista diák vagyok. Bár mindig is hívő és hazaszerető voltam, a hungarizmussal gimnáziumi éveim alatt ismerkedtem meg, és kicsit több mint fél éve mondhatom magam hungaristának. Szerencsémre egy római katolikus iskolába járok, ahol túlnyomórészt a tanárok, és a diákok is hívők. Persze itt is vannak kivételek, de a lényeg, hogy a többségben megvan az alap, amire aztán lehet építeni. Legjobb módja annak, hogy azok az emberek, akikben megvan az alap, felfigyeljenek az eszmére az, hogy példát mutatunk nekik, közben pedig, hangoztatjuk gondolkodásmódunkat. Elsősorban az iskolai…

Tovább a teljes cikkre

Rövid kitérő egy „hírhedt” szóra

Kedves olvasónk bizonyára már sejti is, mi lehet az a „hírhedt szitokszó”, melyet nap, mint nap használnak átlagemberektől kezdve politikusokig, mindenki, egyfajta érvként, mintha a világ legnagyobb súlyú megbélyegzését rakná rá a másik emberre. Lássuk csak, mit jelent a „náci” szó. „Náci” szó eredete: Nemzetiszocializmus (németül: Nationalsozialismus – NAZI). A „náci” rövidítés a hosszú név első két szótagjának német kiejtéséből alakult ki. Jelentése mai közvélemény szerint szélsőséges nézeteket valló egyén. Kézenfekvő és evidens dolog, hogy a saját nemzetemet tartom elsődlegesnek, hiszen ebben az országban születtem, ez az ország etetett és…

Tovább a teljes cikkre

Feminizmus, avagy maszkulinizmus?

A feminizmus a 21. század egyik legveszélyesebb eszköze a hagyományos családmodellel szemben, mivel ezen jelenség nem csak ideológiai szinten, hanem a gazdaságban is fellelhető. Az egész azon alapul, hogy a nők egyenlőek akarnak lenni a férfiakkal, pedig a két nem össze sem hasonlítható. Ez olyan, mintha össze akarnánk hasonlítani a tüzet a vízzel. A férfiak teljesen másban jók, mint a nők. Persze egy nő is képes arra, hogy gyári munkás, vagy esetleg katona legyen, de ezen feladatokat a férfiaknak kell ellátniuk. Hogy a másik oldalt is bemutassam: egy férfi is…

Tovább a teljes cikkre

Hogyan ne legyünk nemzetiek? – 1. rész

Elindítunk egy újabb cikksorozatot, amiben a nemzeti oldal tévedéseit igyekszünk majd korrigálni. Sajnos ezt már jóval korábban meg kellett volna lépnünk. Nincs bocsánat a mulasztásunkra. Mi csúnya, gaz, gonosz nyilasok voltunk már a zöld bolseviktól kezdve a nácibérencen át a tőkések kiszolgálójával bezárólag minden. Most, ha ránk aggatnak egy újabb jelzőt mi változik? Ugyan úgy kelek és fekszem, mint eddig. Megszoktuk már, hogy nem szeretnek minket, mert „nem tudunk alkalmazkodni”. Legyen! Kihez, mihez, vagy kikhez, mikhez kellene? Ez a szó, hogy ’alkalmazkodás’, nem ilyen egyszerű, mivel egy házasságban alkalmazkodunk egymáshoz, megértjük…

Tovább a teljes cikkre

Változás – de hogyan?

Pár éve tartotta demonstrációját az Új Szemlélet Csoport, a szovjet emlékmű árnyékában, a Szabadság tér gyepén. Az eseményt különféle „szélsőbalos” (anarchista és kommunista, valamint ezek keverékei is) oldalakon reklámozták. A kíváncsiságtól hajtva kimentem megnézni, hogy az eredetileg „Tüntetés egy valós demokráciáért” néven meghirdetett rendezvény mit is takar. Egy-két kerti sátor és jó néhány transzparens, valamint pár tucat ember fogadott. A rendezvény a spanyolországi, valamint más országokban, a szociális jogokért és egy jobb életért tüntető mozgalmakkal vállalt szolidaritást. Ezen megmozdulások nagy része erősen anarchista és kommunista beütéssel bír, ahogy ez a Szabadság…

Tovább a teljes cikkre