„Ha nem ilyen lett volna ez az év, nem tudom hol lett volna a plafon” – a Légió Hungáriával beszélgettünk

Január 3-án, az új esztendő első napjaiban ültünk asztalhoz legközelibb harcostársainkkal, a Légió Hungária vezetőségével, hogy a 2020-as év kihívásairól és sikereiről beszélgessünk. Csikós Gergő főszerkesztő kérdéseire Incze Béla vezetőségi tag válaszolt. Megszólaltak még Lipták Tamás és Csirke Gergő vezetőségi tagok, valamint az asztalnál helyet foglalt a teljes Zöldinges főszerkesztőség is Váradi Attila és Bognár Albert személyében. A 2020-as Covid19 járvány jelentősen megnehezítette a főleg mozgalmi tevékenységet folytató Légió Hungária munkáját. Hogyan sikerült ezt a helyzetet kezelni és milyen új stratégiákat alkalmaztatok a mozgalom hírnevének öregbítésére, a toborzásra és új…

Tovább a teljes cikkre

Ki és hogyan fedezte fel Szálasi sírját?

Nem is tudatosul sokunkban, milyen hatalmas ajándék a gondviseléstől, hogy lehetőségünk van minden év vízkeresztjén fejet hajtani legkimagaslóbb szellemi elődünk, Szálasi Ferenc előtt. Sokaknak biztos feldereng Hitler alakja, akinek sírjára nem tehetnek a német hazafiak koszorúkat és virágokat április 30-án, míg mi minden évben elzarándokolhatunk erre a misztikus helyre. Misztikus, mert az a csend és nyugalom, ami a 298-as parcellát lengi körül, jelzi, hogy itt egy nagy ember nyugszik az idegen névtábla által jelzett egyszerű kopjafa alatt. A második kérdés, amit bizonyára sokan feltettünk már, vajon mennyire biztos, hogy ő…

Tovább a teljes cikkre

Újévi gondolatok 2021

2020 a kihívások éve volt. Újévi összeállításunkbban szerkesztőségünk vissza- és előretekintő gondolatait osztjuk meg, ezzel kívánunk egy sikeresebb és boldogabb új esztendőt. Bognár Albert, főszerkesztő Jobb a kevés, amit az igaz bír,mint a bűnös nagy gazdagsága. 37 (36). Zsoltár 16 17 Februárban lesz, hogy két éve működik a Zöldinges. Istennek hála és úgy gondolom, csak Neki köszönhető, hogy még mindig meg vagyunk. Sőt! Újabb szerkesztők is csatlakoztak munkánkhoz, ezzel is sokoldalúbbá téve portálunkat. Különböző csoportokban, amikben megosztjuk cikkeinket, megkaptuk már, hogy mit számít egy 100+-os olvasottságú oldal véleménye. Ahogy már…

Tovább a teljes cikkre

Karácsony a körbezárt Budapesten – 1944

1944 szentestéjén Budapest lakói még nem sejtették, hogy néhány napon belül a város csatatérré változik. A Svábhegyen az emberek sült gesztenyét és fenyőfát vásároltak. Pest tele volt karácsonyfákkal, az áruházak polcai pedig ajándékokkal. A nagyközönség békésen vásárolt a belvárosban, a színházak játszottak, s tele voltak az éttermek és a kávéházak. Ahol nem volt karácsonyfa, ott a fikuszt díszítették fel. Az éjféli misét aznap már délután megtartották, a városban pedig még néhány napig továbbra is volt elég papír és nyomdafesték ahhoz, hogy napilapok jelenhessenek meg. A lakosság tálakon és tepsikben vitte…

Tovább a teljes cikkre

Otthon ünnepelhetnek a gyilkosok

A napokban megdöbbentő hírrel szembesülhettünk, miszerint az egyik Deák téri gyilkost hazaengedték karácsonyozni. Azzal én is egyetértek, hogy fa alatt kell töltenie a karácsonyt az elkövetőknek, azonban nem fenyő alatt, hanem felakasztva egy fűzfára. Jámbor Marcell a földön fekvő, haldokló Lacit többször fejbe rúgta, most azonban már nem akkora az arca, mivel a ”levadászástól” retteg. A gyilkosságról az eset megtörténte után is készült egy cikkünk amit ITT találnak, továbbá két megemlékezésen is részt vett szerkesztőségünk több tagja is. Az igazságtalan ítélet ellen egy üzenettel tiltakoztak a Rákospalotai ultrák. Továbbá érdekes,…

Tovább a teljes cikkre

Örök helytállás!

Pénteken ismét történelmünk egy meghatározó eseményének évfordulójához érkezünk. Lehetne ez a sokadik cikk az eseményeket értelmező, megmagyarázó cikkek között, de úgy döntöttem, most megpróbálom máshogy megközelíteni a történteket. A ma embere elfelejtette milyen az, amikor az élete forog kockán, milyen nem tudni egy családtagja hogyléte felől. Él-e még, vagy már a holtteste egy bombatölcsérben, egy lövészárokban, vagy egy rommá lőtt város valamely épületében – esetleg alatta –, utcáján fekszik vérbe fagyva? És most elsősorban a nyugati kultúra emberére gondolok. Európában, eltekintve kisebb konfliktusoktól, mint az IRA harca, a délszláv háború…

Tovább a teljes cikkre

Magyarország szellemi kútmérgezői II. rész

Folytatjuk szellemi kútmérgezőkről szóló sorozatunkat. Első körben – mivel úriemberek vagyunk – egy hölggyel kezdtünk, Perintfalvi Ritával, aki szánalmas vergődéseivel próbálja aláásni – sok ezer nyugati fajtársával egyetemben – a katolikus hitet. Második versenyzőnk a szellemileg elfajzott, gonosz idiótáknak egy különösen visszataszító képviselője, aki sajnos sokkal jobban fertőző, mint Perintfalvi kisasszony, lévén a követettsége, vagy százszor akkora. Ez az utolsó galandféreg nem más, mint Ágoston László. Annakidején a hőskorban járta egy mondás: „e tekintettől óvakodj!” Akkor ezt általában a judeo-bolseviki véglényekre mondták az egészséges világnézettel bíró emberek, akiknek e torz…

Tovább a teljes cikkre

A szörny hava szép lassan eltemet II. rész

Első rész: Homoszexualitás az erkölcs mérlegén A család kulturális szerepe Az előző részben részletezett forradalmi stratégiának köszönhető, hogy a melegjogi mozgalmak törekvései sosem voltak politikailag semlegesek, hanem mindig is egy nagyobb, a kulturális marxizmussal fémjelzett világnézet egészébe ágyazódtak be, így nem kezelhetjük azt egy szimpla polgárjogi mozgalomként, mely csupán a szexuális felszabadítás akaratával felvértezve önmagát, küzd egy elfogadóbb és nyitottabb jövőért. Ennek okán az eredetileg csupán pszichológiai és biológiai töltettel rendelkező homoszexualitás kérdésköre, az újbaloldalnak köszönhetően már születésének hajnalán politikai asszociációkat öltött magára, és a szexuális forradalom éllovasaként, mint felszabadítási,…

Tovább a teljes cikkre

A szörny hava szép lassan eltemet I. rész

Ifjúságnevelés és szexuális forradalom Bevezetés Ahogy az ismeretes, az elmúlt napokban ismét a túlerőben lévő LMBTQ közösség, valamint a normalitás pártján álló nemzetiek és konzervatívok egymásnak feszülésétől visszhangzik a média. A téma újbóli aktualitását a Mi Hazánk “Meseország nem az aberráltaké” sajtótájékoztatója adta, ahol Dúró Dóra, a nemrégiben a Labrisz Leszbikus Egyesület gondozásában megjelent “Meseország mindenkié” című mesekönyv tartalmi jellege ellen felszólalva, tiltakozásul igyekezett megsemmisíteni az említett “mű” egy darabját. S bár a kötetben a több kortárs író által szerzett meseátiratok nem csak és kizárólag a szexuális kisebbségre fókuszálnak, a…

Tovább a teljes cikkre

Magyarország szellemi kútmérgezői

Most kezdődő cikksorozatomban igyekszem összegyűjteni a jelen kori magyar szellemi élet legkártékonyabb gondolkodóit. Ezek legtöbbjének megnyilatkozásai, már első ránézésre is viszolygást váltanak ki a jóérzésű emberekből, de akadnak  olyanok is, akiknek ártalmas nézetei, csak némi „mélyfúrás” után válnak nyilvánvalóvá. Mivel hölgyeké az elsőbbség, így a szebbik nem egy igencsak elfajzott gondolkodójával kezdem a sort: Perintfalvi Ritával. Perintfalvi Rita úttörő abból a szempontból, hogy ő az, aki elsőként igyekszik meghonosítani hazánkban, azt a nyugat európai nőtípust, akitől minden jó érzésű férfinak ökölbe szorul a keze és kihozza belőle a legrosszabb nőgyűlölőt.…

Tovább a teljes cikkre