Az 1919-es vörösterrorról, a kommunizmus és a zsidóság kapcsolatáról a legrészletesebb leírást Fiala Ferenc jelentette meg az Így dolgoztak…! című könyvében. A mű mélyrehatóan mutatja be nem csak a kommunizmus első magyarországi kísérletét, de leírást ad az 1917-es oroszországi bolsevik puccsról, és bajorországi tanácsköztársaságról is. Mindhárom ország kommunista szervezkedésében ott voltak, és központi szerepet játszottak a zsidók.
Fiala munkájának hitelességét bizonyítja, hogy a források között ott szerepel Váry Albert A vörös uralom áldozatai Magyarországon című könyve.
Váry a kommün bukása után főügyészként vett részt a gyilkosok elleni eljárásokban, s a 20-as évek elején, bírósági iratok felhasználásával elsőként hozta nyilvánosságra a magyarországi vörösterror áldozatainak számát (590 fő) és a bűnösök névsorát.
Hogy 1919-ben a Forradalmi Kormányzótanács vezetőinek többsége zsidó volt, az ma már nem titok. Az azonban még napjainkban is kevésbé ismert tény, hogy a vörösterrorért nem csupán a kommunistákkal összejátszó, és 1919. augusztus 1-jétől már magukat mosdató szociáldemokratákat, valamint a többségében zsidó népbiztosokat terheli a felelősség, hanem azokat a Lenin-fiúkat, törvényszéki tagokat, politikai biztosokat, direktóriumi tagokat, vádbiztosokat és igazságügyi megbízottakat is, akik közvetve, vagy közvetlenül részt vettek a kivégzésekben. Váry Albert név szerint is megnevezi őket, akik a magyar történelem legaljasabb és leggátlástalanabb gonosztevői voltak.
A vörösterror idején halálos ítélet meghozatalában részt vett zsidók: Braun Andor (politikai megbízott), Lusztig Arnold (politikai megbízott), Schreier Lajos (a Budapesti Forradalmi Törvényszék tagja), Rosenfeld Izodor (a Budapesti Forradalmi Törvényszék tagja), Tratner Árpád (a Budapesti Forradalmi Törvényszék tagja), Korvin (Klein) Ottó, Rákos Ferenc (a szabadkőműves Galilei Kör tagja, előbb a Budapesti Forradalmi Törvényszék, majd a Katonai Forradalmi Törvényszék elnöke), Schön (Goldberger) Gábor (a budapesti politikai nyomozók főnöke), Lantos (Lőwy) Bertalan (kormányzótanácsi biztos), Szamuely László (kormányzótanácsi biztos, Szamuely Tibor öccse), Kohn Adolf (politikai nyomozó), Fassler Ármin (az Esztergomi Forradalmi Törvényszék tagja), Lázár Henrik (a jászberényi direktórium elnöke), Berkes Ferenc (kormányzótanácsi biztos), Braun Mór, Lévai Oszkár, Halász (Hirschler) József (politikai megbízott), Holmik Gyula (nagykanizsai direktóriumi alkalmazott), Szabados Árpád (a Hadügyi Népbiztosság bírói és igazságügyi osztályának vezetője, Nyugat-Magyarország katonai parancsnoka), Lukács (Löwinger) György (népbiztos, politikai biztos), Gábor (Judkovits) Mózes (politikai biztos), Kertész Mór (forradalmi törvényszéki tag), Láng István (vádbiztos), Erdős József (politikai megbízott), Bienenstock Ármin (politikai megbízott), Klein Sándor (igazságügyi megbízott), Illés Béla, Vida Tivadar (a Váci Katonai Forradalmi Törvényszék elnöke);
A vörösterror idején kivégzésekben részt vett zsidók: Stern Mózes (politikai megbízott), Weisz József (politikai megbízott), Friefeld Béla, Róth Ármin, Herbst József, Lázár Andor Endre, Lőbl Mór, Rosen Antal, Schön Béla, Max Miksa, Polonitzer Ármin, Kerekes (Kohn) Árpád (Szamuely halálvonatának tagja), Weigl Manó, Gárdos (Gottselig) Henrik, Gáspár József, Löwinger Károly, Morgenstern Árpád, Grünblatt Boris, Danczinger Ernő;
Hazánkban az 1919-es kommün vezetői – nem ritkán a Galilei Kör tagjaiként – a Szociáldemokrata Párt soraiban, valamint a Népszava munkatársiként kezdték pályafutásukat, és már 1918-ban szerepet vállaltak a belpolitikai zűrzavar megteremtésében. A szabadkőműves páholyok és a baloldal felforgató elemei, a nemzeten élősködő árulók 1918 őszén szembeköpték a jogfolytonosságot és megtorpantották a még harcoló hátországot. Míg a magyar honvédek, a nemzet legjobbjai a harctereken véreztek, iszonyú szenvedések közepette tanúsítottak emberfeletti hősiességet, halált megvető bátorságot, addig Károlyi Mihály – ez a dilettáns országvesztő – a Bíró (Blau) Lajos és a Hatvany-Deutsch Lajos-féle tanácsadói javaslatára jelentette ki az országgyűlésben, hogy az antant, vagyis az ellenség mellett foglalnak állást. Megnyitva ezzel a baloldal hazaáruló politikájának máig tartó folyamatát.
A hatalom megragadása végett általános és titkos választójogot, földosztást, békét és egyenlőséget hirdettek, ám az őszirózsás hazaárulók és a vörös brigantik, a Kun (Kohn) Bélák, Szamuely Tiborok, Cserny Józsefek, Rónai (Rosenthal) Zoltánok, Pogány (Schwartz) Józsefek, Vágó (Weisz) Bélák, Szabados (Freistadl) Sándorok, Landler Jenők, Lukács (Löwinger) Györgyök, Korvin (Klein) Ottók, Weltner Jakabok csak szenvedést és terrort hoztak. Szemük előtt Szovjet-Oroszország eszményképe lebegett, ahol a Lev Davidovics (Bronstein) Trockijok intézményesítették a terrort, és ahol a 20-as években – saját hatalmuk védelmében – már szigorral léptek fel az antiszemitizmus ellen.
Az 1918-as magyarországi felfordulásban ott voltak a szabadkőműves Martinovics Páholy tagjai, mint Jászi (Jakubovits) Oszkár, Szende (Schwarz) Pál és Kunfi Zsigmond, akik a honvédség leszerelésével előidézték a történelmi Magyarország széthullását, és megágyaztak az 1919-es vörösterrornak. Ekkor lett újra aktív a korábban betiltott szabadkőműves és keresztényellenes Galilei Kör, amelynek legismertebb tagjai között ott volt Rákosi (Rosenfeld) Mátyás, Korvin (Klein) Ottó, Pogány (Schwartz) József, Lukács (Löwinger) György, vagy a Schlesinger Sámuel Ármin néven született Szabó Ervin is – a Tisza István elleni merénylet kitervelője. – A Galilei Kör tagja volt az a Duczyńska Ilona is, aki 1917-ben önként vállalkozott Tisza István lelövésére, és Lékai (Leitner) János, aki 1918. október 16-án sikertelenül kísérelte meg a néhai miniszterelnök agyonlövését. A terrorista Lékait végül a Tisza elleni sikeres merénylet napján helyezték szabadlábra a Károlyi Mihály vezette Magyar Nemzeti Tanács kiküldötteinek szóbeli utasítására.
A Károlyi-féle 1918-as-, és a Kun Béla-féle 1919-es klikk uralma egyazon hazaáruló, nemzetközi zsidó-szabadkőműves érdekcsoport uralmának két szakasza volt. Csak a kommunista történelemhamisítás volt képes – az igazság 1945 után történő elnémításával – ezt a nemzetünkre szabadult pestist felmagasztalni.
Céljuk a nemzethez való kötődés eltörlése volt, melyet a megfélemlítés eszközével igyekeztek megvalósítani. Ahogy a jakobinus elődeik Franciaországban, és bolsevik elvtársaik Oroszországban támadást intéztek a magántulajdon és az egyház ellen, ugyanolyan könyörtelenül és gyűlölettel léptek fel ők is – és lépnek fel ma is szellemi utódaik – a keresztény értékekkel szemben.
A “világforradalom” azonban meghiúsult az európai ellenforradalmi erők győzelmével. A kommunista eszme Nyugatra exportálására ezért új tervre volt szükség. Zsidó marxista gondolkodók – Lukács (Löwinger) György, Antonio Gramsci, Leo Löwenthal, Friedrich Pollock, Max Horkheimer, Herbert Marcuse, Franz Leopold Neumann, Otto Kirchheimer, Erich Fromm Theodor Wiesengrund Adorno, Walter Benjamin – ekkor dolgozták ki a kulturális marxizmus ideológiáját, amely az egész nyugati civilizációt, és annak alapját, a kereszténységet bírálta. Felismerték, hogy amíg áll a keresztény értékekre épülő nyugati kultúra, addig a marxizmus nem képes átvenni a hatalmat. Az irányzat a filozófusainak helyet adó egyetem után a Frankfurti Iskola nevet kapta. Céljuk az volt, hogy a nyugati értelmiség megszerzésével építsék ki a proletárdiktatúrát. Ez azt jelentette, hogy a hatalom erőszakos megragadása helyett, egy hosszú, több évtizeden át tartó marxista-elitképzésbe kezdenek, amely az oktatás, a művészetek, a média és a tudomány fölött átveszi a hatalmat. Ez az irányzat köszön vissza napjaink gender-lobbijából, Black Lives Matter mozgalmából és LMBTQ-propagandájából.
Mi azonban nem felejtünk, hogy honnan és kiktől indult a világtörténelem legsötétebb ideológiája!
Zöldinges.net – Nyitrai Máté
