Tegnap volt 77 éve, hogy 1944. március 19-én a Magyar Királysággal szövetséges Nagynémet Birodalom csapatai bevonultak hazánk területére. A történettudomány által „német megszállásnak” nevezett esemény, azonban nem csupán fekete, vagy fehér.
Talán mindenki emlékszik, mekkora médiabotrány övezte a Szabadság téri német megszállás emlékművének néhány évvel ezelőtti felállítását. A zsidó szervezetek tajtékzottak és a magyar nép kollektív bűnösségét harsogták; a kormány az áldozatszerep kényelmes köntösébe bújt; a szélsőjobb pedig egy messzemenőkig pozitív eseményként interpretálta a dolgot. Az igazság azonban árnyaltabb ennél. Elöljáróban azért leszögezném, hogy nem szándékozom történelmi esszét írni, hiszen magam sem vagyok történész, mindenesetre igyekszem néhány érdekes, a vitát előmozdító megállapítással gazdagítani a kollektív tudatot.
A két legfontosabb szempont, melynek mentén el kívánok indulni az a német „megszállás”, mint politikai aktus közjogi mibenléte, illetve a NYKP-HM és Szálasi Ferenc egykorú álláspontja az eseményekkel kapcsolatban.
I. tény: A korabeli német katonai szakzsargon szerint a Margarethe-hadművelet folyományaként végbement aktus következtében a Magyar Királyság a Kontrollherrschaft, azaz az ellenőrzéses uralom állapotába került, mint ami Dánia esetében is fennállt, ill. a Németország által létrehozott államokat illetően (Szlovákia, Horvátország).
A fogalmi kereteknél maradva tehát megállapítható, hogy a magyar kormány sorozatos tapogatózásai következtében, melyek a később október 15-én ténylegesen be is következett árulási kísérletben csúcsosodtak ki, a szövetséges német haderő a megfelelő hírszerzési információk birtokában ellenőrzéses uralmat vezetett be hazánk területén. Közjogilag ez a korabeli Dánia helyzetével rokon, ahol a német katonai jelenlét mellett ugyanúgy trónon maradt a király és az országgyűlés is funkcionált, a hatóságok szabadon működtek tovább. Élesen elkülönül ez a fogalom például a Szerbia vagy Franciaország esetében használt Militärverwaltung kifejezéstől, mely egy hadviselésben legyőzött ellenséges országban bevezetett német katonai közigazgatást jelöl. Fontos kiemelnünk, hogy bár történtek atrocitások a bevonuló német csapatok és az államhatalom között, ezek száma kevés, és a későbbiekben a két kormány együttesen vizsgálta ki ezeket az ügyeket és hozott ítéleteket. A megszállás negatív hatásai között feltétlen meg kell említenünk a Gestapo belpolitikai jelenlétét, mely elsősorban németellenes parlamenti képviselőket érintett, valamint a német hadsereg is többszörösen megsértette a magyar jogrendet, ám a Kormányzó nem emelte fel szavát és nem buzdított nyílt lázadásra a szövetséges nagyhatalom ellen.
A fentiek értelmében kijelenthetjük, hogy közjogilag nem szűnt meg, csupán sérült az államiság.
II. tény: A NYKP-HM és kifejezetten Szálasi Ferenc komoly aggályokkal tekintett a német beavatkozásra. Szálasi kifejezetten a magyar szuverenitás elleni támadásnak ítélte az aktust.
Az alábbiakban hagyjuk beszélni a forrásokat, hogy bepillanthassunk a változásokat megélt elődeink hozzáállásába.
(1923-1982)
Csonka Emil, aki Szálasi oldalán harcolta végig a hatalomátvételig vezető utat, így ír az eseményekről:
Közben bekövetkezett 1944. március 19-e, Hazánk történetének egyik legszégyenletesebb dátuma. E nap miatt — amint Szálasi mondotta — egyrészt örülnünk, másként szégyenkeznünk kellett! Örülnünk, hogy a régi rendet leválasztották Nemzetünk testéről, de végzetes szégyen és gyalázat, hogy ezt nem önerőnkből hajtottuk végre. Örültünk, mert azt reméltük, hogy új korszak indul Nemzetünk életében, de keserű volt a szánk a Nemzetünket ért kényszerű esemény miatt. Később az öröm is elmúlt. Nemzetünk életében a március 19-e utáni korszak az elfecsérelt aranyhónapok ideje, amikor még lehetett volna olyan eredményes munkát folytatni, mely talpra állítja Nemzetünket, hogy a Dolgozó és Fegyveres Nemzet megvédje határainkat. Akkor még lehetett volna… Minthogy azonban a március 19-e utáni rezsim — a kormányelnök becsületes törekvéseitől eltekintve — ál-nemzetiszocialista hatalmi próbálkozás volt — az eredmény nem lehetett kétséges. Legdrágább alkalmakat sikkasztották el ezekben az időkben.[1]Csonka Emil : Szálasi küzdelmeiből – hogyan történt a hatalom átvétele?
Koós Kálmán már sokkal hevesebb, amikor pálcát tör azok felett, akik a hungaristákban csupán gyenge bábokat láttak és németbérencnek titulálták a mozgalom harcosait:
(1915-2006)
A német csapatok március 19-én megszállták Magyarországot. Bekövetkezett az, amit a M.É.P. 32 képviselőjének tudomásul sem vett, említésre sem méltatott memoranduma megjósolt. A német haderő nem, mint fegyvertárs, hanem mint megszálló lépett az ország földjére. Hitler igen elhibázta ezt a lépést, mert a baloldal propagandalehetőségét növelte meg, általános visszatetszést keltett, holott azzal a fenyegetéssel, amellyel Horthyra Kleissheimben nyomást gyakorolt, megszállás nélkül is elérte volna a célját: Kállay távozását és németbarát kormány alakulását. Hitler azonban biztos akart lenni dolgában. Ismerte Kállay szándékait, talán tudomására jutott az amerikai katonai misszió Budapestre érkezése is, amelyet a honvédség részéről hivatalosan fogadtak, és mert nem akart semmit kockáztatni, tehát Horthy távollétében okkupálta az országot. A német megszállással bizonyossá vált, hogy aljas rágalom a baloldalnak az az állítása, amit Teleki is serényen hangoztatott az 1939-es választások előtt: a németek pénzelik a nyilasokat, hogy hatalomra juttassák őket. Nos, most ott voltak a németek, hogy nekik megfelelő embert ültessenek a miniszterelnöki székbe, de akit Weesenmayer ajánlott az nem Szálasi Ferenc, hanem Imrédy Béla volt. Az egész országban pedig egyetlen férfi akadt, aki nyíltan, nagy tömeg előtt tartott beszédében helyteleníteni merte a németek erőszakos lépését, ez a férfi viszont Szálasi Ferenc volt.Koós Kálmán: Voltunk, vagyunk, leszünk!
Hol voltak a németek bevonulásakor „magyar nácik”, akiket hazaárulóknak bélyegeztek, akiket mindig azzal vádoltak, hogy a németeknek akarják eladni az országot? Sehol. Maga Kállay írja, hogy sehol nem fogadták a németeket. Sehol egy üdvözlő szó, sehol egy kendőlobogtatás, síri csönd mindenfelé. A nyilaskeresztesek nem rohantak a német katonák elé, hogy nyakukba boruljanak, és azt mondják: csak hogy itt vagytok, titeket várunk már régóta, hogy ettől a piszkos rendszertől, meg a zsidóktól megszabadítsatok minket.” [2]Koós Kálmán: Voltunk, vagyunk, leszünk!
Szálasi még ennél is tovább megy, és élesen szembe megy az őt ért kritikákkal, amikor kijelenti, hogy neki és csakis neki volt meg a nép egyöntetű támogatása, szemben a németek által a kormány élére kívánt Imrédy-klikkel:
1944. március 19. után a magyar nemzet egyértelműen foglalt állást a német nemzetiszocializmus ellen és a Hungarizmus mellett, mert a németek részéről kívánt kormány minden egyes nyilvános szereplése alkalmával teljes elutasításra talált, míg az én országjárásomnál nem ezrek, hanem tízezrek, a nemzet osztatlan akarata és egysége nyilvánult meg, mely végeredményben a németek részéről kívánt kormányzatot arra kényszerítette, hogy először gyűléstilalmat, utána pedig a pártok feloszlatását rendelje el, mely egyedül és kizáróan a hungaristák ellen irányult, mert csak mellettük állott a nemzet, a többi párt csak névleges volt, és csak a parlamentben voltak képviselői. [3]Karsai László: Tények és tanúk – Szálasi Ferenc naplói 1942-1946
Szálasi így ír a közjogi állapotokról naplójában:
A kis szövetségesnek mindig az a sorsa, hogy azt a szerepet kell vállalja, amelyet a nagy neki szán, mert ha nem úgy cselekszik, a szövetségi viszony megszűnik és a nagy tartozéka lesz. Mindenki kivétel nélkül olyan eszközzel védekezhet, amilyent vele szemben alkalmaznak. Ez erkölcsi törvény. A nemzetközi jogban és az alkotmányjogban úgy látszik, a látszat a fontos, és nem a tény, a jogilag is letagadhatatlan tény. 1944. március 19. óta nincs jogrend és törvénytisztelet Magyarországon, hanem interregnum, melynek jogi és törvényes látszatot akarnak úgy adni, hogy a régi jogból és törvényből akarják az új, de változó helyzetet levezetni. [4]Karsai László: Tények és tanúk – Szálasi Ferenc naplói 1942-1946
Később még egyértelműbben fogalmaz, amikor is a „felrúgták” jelzővel illeti a német mesterkedéseket:
1944. október 15-ével az fekélyesedett ki, ami 1920 óta, de leginkább 1900 óta vajúdott a magyar életben, különösen 1942 novembere óta porlasztották a magyar életet. 1944. március 19-ével felrúgták, 1944. október 15-ével elárulták. És csodálkozni mertek, hogy a H[ungarista] M[ozgalom] mindezt a becstelenséget nem tűrte, mert meg volt róla győződve, hogy a magyar nemzet nagy sorskérdéseit 1942 novembere óta becsületesen is meg lehetett volna oldani. Ha ebben a becsületes megoldásban a német erőszak akadályozta volna a magyar vezetést, nem tett és tett volna semmit, mert tisztán állott volna az élet és nemzet a világ erkölcsi ítélőszéke előtt. [5]Karsai László: Tények és tanúk – Szálasi Ferenc naplói 1942-1946
Látható tehát, hogy miképp vélekedett a NYKP-HM vezetősége és tagsága az eseményekről és kijelenthető, hogy fent nevezettek bírálták és súlyos visszaélésnek tartották a német beavatkozást, így cáfolhatók az ellenkező irányú, a hungaristákat csupán a német törekvésekben asszisztáló sakkfigurákként beállító vádak és történelmi tévedések.
Az igazságosság és a hazaszeretet mérlegén Szálasi Ferenc és a Hungarista Mozgalom a határozottságot, az elvhűséget és az ellentmondást nem tűrő, egyenes jellemet képviselte. Meggyőződésünk, hogy eljön még az az idő, amikor a tengernyi féligazság és hazugság közül felragyog az igazság napja és jótékony fényével borítja be az elmúlt korok történelmét.
Úgy legyen!
Felhasznált irodalom
- [1] Csonka Emil : Szálasi küzdelmeiből – hogyan történt a hatalom átvétele?. 40.o
- [2] Koós Kálmán: Voltunk, vagyunk, leszünk! 233-234.o
- [3] Karsai László: Tények és tanúk – Szálasi Ferenc naplói 1942-1946. 270.o. XI.5-ös naplóbejegyzés
- [4] Karsai László: Tények és tanúk – Szálasi Ferenc naplói 1942-1946. 195.o. X.15-ös naplóbejegyzés
- [5] Karsai László: Tények és tanúk – Szálasi Ferenc naplói 1942-1946. 441.o. XII.6-os naplóbejegyzés
Zöldinges.net – Csikós Gergő
