A baloldal minden évben, a Doni hősök emléknapja, vagy éppen a Becsület napja alkalmából ugyanazokat a hazug frázisokat hangoztatja, amelyeket szellemi elődeik 1945 után a hivatalos emlékezetpolitika szintjére emeltek: “a Magyar Királyi Honvédség katonái háborús bűnöket követtek el a Szovjetunióban.” Mindennek a marxista felfogásnak a képviselője a szélsőbaloldal propagandistája és házi történésze, Krausz Tamás, aki állításait vitatható forrásokra alapozza.
Krausz rendszerint és egyoldalúan olyan iratanyagokra hivatkozik, amelyek egyrészt másodlagos források, pl. a Magyar Királyi Honvédség harctéri szolgálatára vonatkozó hadi okmányaihoz-, vagy a német Wehrmacht magyar vonatkozású eseményeket tartalmazó dokumentumaihoz képest, másrészt pedig vitatható a hitelességük. A háborús bűncselekményekkel kapcsolatos hadifogoly-tanúvallomások ugyanis nem ritkán kényszer hatására születtek, a polgári lakosság nyilatkozatait pedig rengeteg esetben utólagosan vették fel. Mindezt az a Rendkívüli Állami Bizottság végezte, amely szerv vizsgálta az 1940-ben elkövetett katyńi tömegmészárlás ügyét is, és manipulált bizonyítékokkal, valamint hamis tanúvallomásokkal a németekre hárította a felelősséget. Egészen a Szovjetunió felbomlásáig minden, a szovjet rendszer által – még a saját állampolgárai ellen – elkövetett gyilkosságért is a németeket tették felelőssé. (1941 szeptemberében a közeledő német csapatok elől kiürítették az ukrajnai Chartsisk és Snizhi környékét, ahonnan több száz 14 és 16 év közötti, az éhségtől lesoványodott gyereket szedtek össze, akik miután már nem bírták az erőltetett menetet, legéppuskázták őket. A német csapatok több mint 300 holttestet számolták össze.)
A szovjet területi bizottságok által megszólaltatott – nem kis mértékben analfabéta – szemtanúk vallomásait gyakran módosították és eltúlozták. Ugyanígy megkérdőjelezhetőek azoknak a tanúvallomásoknak és jegyzőkönyveknek a hitelességei is, amelyeket a szovjet hatóságok kényszerítő eszközökkel csikartak ki a fogságba esett magyar honvédtisztekből. Pl. Álgya-Pap Zoltán altábornagy “mindent beismerő vallomása”, amely alapján huszonöt évi kényszermunkára ítélték.ú
Lehet-e hitelesnek tartani az 1945 utáni hazai koncepciós eljárások jegyzőkönyveit, vallomásait és vádiratait, amelyeket a kommunista erőszakszerv – nem egy esetben pedig maga a felsőbb vezetés – szerkesztett, illetve hamisított meg? A gyanúsítottakat fizikai és lelki kínvallatással igyekeztek megtörni, hogy minden ellenük felhozott vádat beismerjenek. Mindszenty József pl. a kínzások mellett pszichotróp szerek hatása alatt “ismerte be” az ellene felhozott – koholt – vádakat.
Túlzó adatok láttak napvilágot a roma holokauszt kapcsán is, melyeket az egyébként zsidó származású és vállaltan baloldali történész – tehát holokauszttagadással aligha vádolható – Karsai László is megcáfolt.
Krausz Tamás és a szélsőbaloldal egyoldalúságáról az is mindent elmond, hogy a délvidéki magyarok ellen 1944-1945-ben elkövetett tömeggyilkosságokra az “amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten”-elvet alkalmazzák. Mi ebből a valóság? A jugoszláv légierő 1941. április 6-án és 7-én – tehát azelőtt, hogy a magyar csapatok megindultak volna a Délvidék birtokbavételére – légitámadást intézett Szeged és Pécs ellen. A magyar hadtestek csak napokkal később indultak meg felszabadítani a Délvidéket, azt követően, hogy Jugoszlávia – Horvátország önállóságának proklamálásával – felbomlott. Magyarország tehát – a kommunista történelemhamisítás által hangoztatott teóriák ellenére – nem szegte meg az 1940-ben aláírt magyar–jugoszláv örökbarátsági egyezményt, mert az Jugoszlávia szétesésével érvényét vesztette.
A marxista történelemhamisítás úgy állítja be a magyar honvédek háborús szerepvállalását, mintha kifejezetten civilek, köztük zsidók lemészárlása lett volt a céljuk, miközben hazugságokat terjesztenek és tényeket hallgatnak-, vagy bagatellizálnak el. Ilyenek pl. a sztálini vezetés által – mesterségesen(!) – előidézett Szovjetunióbeli éhinségek; a volgai-, valamint a balti németek és a krími tatárok deportálása, az obi-ugorok ellen elkövetett népirtás; a Vörös Hadsereg 1944-1945-ös kegyetlenkedései (a magyar és német nők elleni erőszak, a hadifoglyok kivégzése és éheztetése, a civilek kényszermunkára hurcolása);a Szovjetunió egész területét lefedő lágerhálózat; a magyar honvédek által 1944-ben támogatott (németellenes!) varsói felkelés, amelynek leverését Sztálin ölbe tett kézzel nézte végig; valamint a szovjet propagandista Ilja Ehrenburg, a Pravdában megjelent Öljetek! című “szózata”, amelyben a németek megölésére buzdított.
Elhallgatják a szovjet (nem ritka esetben zsidó!) partizánok rémtetteit is (pl. a Koniuchy mészárlást 1944 januárjában),vagy nem tesznek említést a szerb partizánok által elkövetett terrorakciókról. Utóbbiak 1942 elején olyan mértékben felerősödtek a Bácskában, hogy felszámolásukra – a közbiztonság és a rend fenntartásának érdekében – erélyes fellépésre volt szükség a honvédség részéről. A történelem során vajon csak a Wehrmacht, az SS és a Magyar Királyi Honvédség torolta meg a partizánakciókat, és ezt más hadsereg nem tette meg soha? Pl. a szovjet hadsereg az afganisztáni háborúja során…
A bolsevikok által elkövetett terror fényében nem túlzás kijelenti azt, hogy a szovjet állampolgárok (ukránok, oroszok, beloruszok, lettek, észtek, litvánok, tatárok) részéről érthető reakció volt különböző hadosztályok, hadtestek létrehozása, amelyek a németek mellett ragadtak fegyvert.
A kommunizmus négy évtizedes sötét uralmának hazug és intenzív történelemhamisító propagandája máig érezteti hatását. Szellemi utódaik pedig szintén hazugságok terjesztésével, szisztematikus félrevezetéssel, és magyarellenes narratívákkal igyekeznek (sikertelenül!) meggátolni bennünket abban, hogy segítsük a jelenkor embereit tájékozódni erkölcsi kérdésekben.
Kötelességünk, hogy tisztán és határozottan kimondjuk az igazságot, nem félve a hazug rágalmaktól, mert nemzetünk lelki épülését csak így tudjuk a leghitelesebben szolgálni.
Legyen világosság! Elég a kommunista történelemhamisításból és a liberális butításból!
Zöldinges.net – Nyitrai Máté
