78 éve ezen a napon, 1943. január 12-én indította meg a szovjet Vörös Hadsereg offenzíváját a Don-kanyarban állomásozó tengelyhatalmi erők ellen, amely többek között a második magyar hadsereg tragédiáját okozta.
A második magyar hadsereget 1942 nyarán küldték ki a keleti frontra, hogy segítse a Fall Blau hadműveletet, melynek során a Dél hadseregcsoport feladata Sztálingrád városának elfoglalása és a kaukázusi olajmezők megszerzése lett volna. Az offenzíva sikeresen indult, a szovjet csapatok rendezetlenül hátráltak a sztyeppén. A második magyar hadsereg a 4. német páncéloshadosztállyal együtt győzelmet aratott Voronyezsnél és elfoglalta a várost. Eközben a német A hadseregcsoport von Kleist vezényletével megállíthatatlanul dübörgött a Kaukázus hegyei felé, Paulus tábornok 6. hadserege pedig Sztálingrád felé menetelt. A támadás a kezdeti sikerek ellenére pár hónapon belül lelassult, a villámháború elakadt a volgai város romjai között makacsul védekező, a folyón át tutajokon özönlő szovjet hadosztályok miatt. Így a második magyar hadsereg is védekező állást vett fel a Don mellett, a Voronyezs és Pavlovszk között elterülő mintegy 200 kilométeres szakaszon. A tél beállta előtt megpróbálták felszámolni a folyó nyugati partján elhelyezkedő szovjet hídfőállásokat, ám súlyos veszteségek árán sem sikerült eredményt elérniük. Eközben a Sztálingrádért vívott csata egyre inkább eszkalálódott és elvonta a szárnyakon elhelyezett német egységek zömét. Tőlünk északra a második német hadsereg foglalt helyet, délre a nyolcadik olasz hadsereg állásai voltak. A Sztálingrádnál élet-halál harcot vívó hatodik hadsereget és negyedik páncéloshadosztályt északról és délről a magyar haderőhöz hasonlóan elégtelenül felszerelt, létszámhátrányban lévő 3. és 4. román hadseregek fedezték.
1942. november 19-én megkezdődött az Uránusz-terv, a déli és északi irányból meginduló szovjet seregek órák alatt pozdorjává zúzták a román csapatokat és pár nap múlva Kalacs közelében bezárták a harapófogót a hatodik hadsereg körül. Mindenki tudta, hogy a szovjetek célja a teljes Dél hadseregcsoport megsemmisítése, tehát a következő elsöprő erejű offenzíva a Don-térségben várható. Ez be is bizonyosodott ’43 január 12-én, mikor a magyar arcvonal északi részén megszólaltak a szovjet lövegek és a mínusz 35 fokos hidegben támadásba lendültek az óriási technikai és létszámbeli fölényben lévő ellenséges hadosztályok. Január 14-én délen is mintegy 50 km-es szakaszon törték át a védelmet a Vörös Hadsereg erői. Január 17-én reggel Jány elrendelte az immár három részre szakadt második magyar hadsereg visszavonulását. A magyar csapattestek a szörnyű körülmények ellenére is hősiesen küzdöttek a túlerővel szemben. Teljes felszerelésüket és ellátmányukat felélve hátráltak katlanról katlanra, az újabb bekerítésekből bátran kitörve, megakadályozva ezzel a Dél hadseregcsoport teljes összeomlását. Az öldöklő küzdelem során a hadsereg fele, nagyjából 100000 katona esett el, vagy került fogságba, bár a pontos számokat a mai napig nem ismerjük. A hadsereg maradványait március elején kivonták a frontról, majd visszaszállították Magyarországra.
Bár a második magyar hadsereg megsemmisülése történelmünk legtragikusabb eseményeinek egyike, mégsem szabad búslakodva emlékeznünk rájuk. Emlékezzünk rájuk inkább úgy, mint azokra a bátor harcosokra, akik a jó oldalon harcoltak egy ideológiai háborúban, annak a szent célnak szolgálatában, hogy elpusztítsák a család, hit és haza eszményeire törő bolsevizmus nevű betegséget. Példájuk járjon mindig előttünk, hogy erőt meríthessünk áldozatukból. Írásomat egy hősökhöz méltó költeménnyel zárnám.
Kustra Ferenc
Doni hőseink…
Tábortüzek fénye akkor nem világított az égre,
Mert azt látták volna, és akkor az életeknek vége!
Mikor írtak halványzöldes színű tábori levélre?
Melegedés nélkül a húsuk szinte lefagyott,
Tudták, a muszka lövész vastag pufajkát kapott.
A vaksötétben csak a hó fénye világított,
A sok harcedzett… bánatkönnyeket potyogtatott.
Másnap már a világosban, harminchét fok mínusz volt a módi,
Topogni kellett, meg a karokat közben magukhoz csapkodni…
Levelet írni nem tudtak, meztelen kéz biz` kezdett elfagyni…
Írták volna a családnak, hogy jól vagyok, megvan mindenem, még élek,
Drukkolok magamnak, hogy hazamehessek, de hogy nem, ettől úgy félek…
Otthon mi a helyzet, mindenki egészséges, tudtok, van mit ennetek?
Jó lenne tőletek, kedveseim, szeretteimtől egy levél,
Hogy tudjam, a fiam is jól van, emlékszik, és nem beteg, még él.
Jó lenne, párocskám, ha írnál nekem tenmagadról,
Meg-megírnád, hogy a disznókkal tele van az akol?
Mutatsz-e fényképet a gyermekünknek, és mesélsz rólam neki?
Hogy van egy apja, kinek a hazáját jó messze kell védeni.
Bumm! Itt egészen a közelben egy gránát robbant, nagyon levágott,
Ezt is megúsztuk, de a bajtársammal szidjuk e mocskos világot!
Veszélyben az éltem reggel, délben és este,
Itt nincs az embernek nyugodtas éjjele.
Esténként kérem, hogy hosszasan imádkozzatok értem,
Hátha az imátok lesz a gránátok elleni vértem.
Jaj! Riadót kiabálnak, jön, egy orosz támadás, már, lőnek is,
Mi is gyorsan megnézzük a fegyvereket, befagyott, ez is, az is…
Most fű nem zöldell
Don-kanyari harcmezőn.
Vérrel áztatott!
Sok katona sír,
Már most sem lelhető föl.
Mindent hó borít.
Reggel ahogy felkel a nap, látszik, hogy ő is félve teszi,
Rezeg a levegő, hogy volt, aki ezt itt meg is érheti…
Bánná, ha úgy reggel több sírhantot látna domborodni…
Nincsen mese, mert itten sokkal jobban kell acsarkodni.
Megint egy gránát, ez a szomszéd körletben landolt,
Ott is van ismerős, kérdés, hogy szerencséjük volt?
Egyszer ég lesz itt,
Zöld fű a Donnak partján…
Harcmező már nem.
Meleg fürdőre
Vágy katona hidegben.
Árokban lakik.
Most mondták, a postajáratot szétlőtték, meg a leveleket is,
Így otthonról hírek mostanság már nem jönnek, bár várjuk még csakis.
Ott voltak a honfijaink, a mi hazácskánk hősei,
Ők voltak minekünk, a leszármazottaknak… ősei.
Volt, ki azért kapott ott levelet és híreket,
Volt, aki íves sírhalmot és virágtöveket…
Ők akkor ott harcoltak, hogy jót hozzanak a majd holnapba,
Hőseink voltak, mert tették sokan életüket feladva…
Vecsés, 2016. szeptember 2.
Zöldinges.net – Kovács Sándor
