Európai expanzió félezer éve – I. rész

Cikksorozatunkban az európai expanzió kezdeti szakaszára fókuszálunk. Anélkül, hogy teljes, átfogó képet akarnánk adni, bemutatjuk a Dél-Amerikát birtokba vevő konkvisztádorok társadalmi helyzetét, motivációit, valamint ugyanígy az államok helyzetét és motivációit. Eseménytörténeti szinten az egyik leghíresebb hódító, Hernan Cortés hadjáratát ismertetjük, majd az így megismert spanyol gyarmatosítást összevetjük a portugál expanziós politikával, ezzel bemutatva, hogy a „bűnös fehér emberek” módszerei is mennyire eltérnek és nem képeznek homogén egységet. Legvégül pedig az egyház szerepét ismertetjük az Újvilág birtokbavételének kapcsán.

1. rész: Európai előzmények, úton a gyarmatosítás felé

     A 15. század végére Európa nemesfémkészletei kimerülőben voltak. A keletről behozott – immár a mindennapi élet szintjén is, de leginkább a felső osztályok számára nélkülözhetetlen – luxuscikkekért cserébe azonban szükséges volt a nagy mennyiségű arany és ezüst. A közép-európai ezüst és a nyugat-afrikai arany csak időleges megoldást kínált. Pláne, hogy az utóbbi, amely a Niger folyása mellől érkezett, Marokkón és Tuniszon keresztül jutott el az európai piacra. Ezt berber kereskedőkön keresztül lehetett beszerezni, amely nemcsak, hogy instabillá és megbízhatatlanná tette az arany áramlását, hanem költségessé is, mivel sóért, rézért és textílért cserébe adták. Még nagyobb problémát jelentett, hogy Európában a nyersanyagok is egyre inkább hiánycikké kezdtek válni. Ilyen volt például a fa, a cukor és a gabona. Azonban a földrajzi felfedezések megindulásának szempontjából nem elhanyagolható a geopolitika sem. Az említett keleti luxuscikkek a Földközi-tenger keleti partvidékéről (Levante), valamint a Fekete-tenger térségéből származtak nagyrészt. Ám ezek az összeköttetések az oszmán terjeszkedés miatt veszélybe kerültek, sőt később Timur Lenk birodalmának felemelkedésével mindazok a karavánutak is, amelyek Ázsia belső és keleti feléből szállították a cikkeket a levantei partvidékre.

     A másik tényező, ami a felfedezésekhez és a gyarmatosításokhoz vezetett, az a tudományos és technikai fejlődés. Az antik tudás felelevenítésével (pl. ptolemaioszi világkép), illetve a természettudományos jelenségek megfigyelésével, megértésével (széljárás, áramlatok, gömbölyű Föld stb.) felvértezve lehetővé vált az óceáni hajózás. Természetesen nem hiányozhatnak az eszközök sem, amelyek a helymeghatározás segítették (asztrolábium, kvadráns, iránytű, portolán térkép). A hajóépítés terén is komoly ugrás volt a században, amelyben Észak- és Dél-Európa kölcsönhatása nem elhanyagolható: míg előbbi a fartengelykormány és az újfajta vitorlák elterjedésében játszott szerepet, utóbbi a hajótest ellenállóságát, a palánkozást tökéletesítette. Ezen fejlesztések nyomán születtek meg azok a kultikus hajók, amelyek az első európai hódítókat vitték az Újvilágba (karavella, nao).

     Ideológiai szinten pedig a kereszténység terjesztése/védelme az, ami meghatározó. Mint említettem az egyház tevékenysége külön cikket kap a sorozatban, így csak a reconquista hatásait fogom itt kiemelni. Európa határainak átlépését eleve ez indította meg: 1415-ben a portugálok beveszik Ceutát. Ez egyfajta lélektani határt is jelentett, hiszen a mórokkal folytatott háború immár nem csak az európai területen folyt (1492-ig még várni kell a teljes felszabadítással). Ceuta bevételét még egy hadjárat követte. 1437-ben a jóval jelentősebb Tangert ostromolták a portugál hadak, ám ez sikertelenül zárult. A reconquista néven ismert, fél évezredes mórokkal folytatott küzdelem militarizálta Ibéria lakosságát, amely puszta háborúnál jóval több volt: a kereszténység határainak védelme masszívan áthatotta a katonák lelkületét, hozzászoktak az istentelenekkel való küzdelemhez. Ebben az érában fejlődött ki az a sajátos katonai jelenség/típus, amelyet konkvisztádornak neveznek.

     Kik is ezek a konkvisztádorok, akikről szó esik? A kifejezés a spanyol conquistador, azaz hódító szóból ered. Maguk a katonák Portugáliából és Spanyolországból származtak. Zömmel elszegényedett nemesek voltak és megélhetésük érdekében katonáskodtak zsoldosként Észak-Itáliában, a kereskedővárosok háborúiban, illetve egyéb nagyhatalmak hadseregeiben.

     Az Újvilág felfedezésével ezek a katonák úgy gondolták, ha részt vesznek ezekben az amerikai expedíciókban, könnyen meggazdagodhatnak. A középkori lovagregények mintájára, a konkvisztádorokról is sok hőseposz született, amint a bátor keresztény harcosok, dacolva a környezettel és a vademberekkel, mesés kincsek után kutatnak, és új világokat fedeznek föl. A kincs nem mindig volt valós, azonban nagy volumenű felfedezések születtek. Ilyen volt Hernando de Soto esete is, aki egy átjárót keresett Kínába, de helyette felfedezte Floridát és járt a Mississippi torkolatvidékén is.

     Nagyban befolyásolták a gyarmatosítást a reconquistából maradt berögződések. A spanyolok a mórokkal folytatott harcok során megszokták, hogy az ellenséggel való egyezkedésre nemigen van lehetőség, a föld megszerzéséért mindent meg lehet tenni, hiszen az jogosan őket illeti. A harc kegyetlen, könyörületet nem ismerő mivolta – eufemizálva pragmatizmusa – ebből eredt. No meg abból, hogy még nem volt lezárt téma, hogy a bennszülötteknek van-e lelke.

     Fegyverzetük és harcmodoruk a 16. századot tükrözte. A tűzfegyverek megjelenésével végérvényesen véget ért a lovagkor. Ekkoriban a puskák még 8-10 kilós eszközök voltak, így egy villás állványzat is hozzájuk tartozott. Ugyanis amíg a katona megvárta, hogy végigégjen a kanóc (ezek még nem a jól ismert kovaköves muskéták voltak) nehéz lett volna célra tartani. Ezek a kezdetleges puskák még Európában is komoly pszichikai erővel rendelkeztek, tehát el tudjuk képzelni, hogy ez mennyivel hatványozottabban jelentkezett a bennszülöttek esetében. Emellett a számszeríj volt még nagyon elterjedt. Mindezek ellenére a csaták még ekkor is nagyrészt közelharccal dőltek el, így a kézitusára alkalmazott fegyverek és a páncélzat még jelen voltak ugyan, de a lovagkorhoz képest már jóval kisebb, a mozgást megkönnyítő mértékben. A bennszülöttek kő és fa fegyvereihez képest az éles acél és a kemény vértezet hatalmas fölényt jelentett.

     De a legnagyobb előny a lovasság volt. Európában már évezredek óta alkalmazták a lovasság különböző formáit, ezzel szemben a bennszülöttek még lovat se láttak. A puskához hasonlóan a lovasság is félelmet keltett a már harcedzett európai katonákban, hiszen harcértéke vitathatatlan volt, egy-egy jól kivitelezett roham csatákat is eldönthetett. Ezen kívül a spanyolok előszeretettel alkalmaztak harcra tenyésztett kutyákat is, amelyek, ha elszabadultak, iszonyú károkat tudtak okozni, főleg a könnyű fegyverzetű egységek között. Az „európai állatok” bennszülöttekre gyakorolt pszichológiai hatása és hatékonysága vitathatatlan.

     Sajnos jellemükben és motivációikban is változók voltak a hódítók.  A már említett Athleta Christi felfogás és megítélés nagyban csökkent az olyanok miatt, mint amilyen következő cikkünk főszereplője. Hernan Cortés 1484-ben született a kasztíliai Medellínben, amely egyébként igen sok konkvisztádornak volt szülővárosa. Szülei jogi pályára szánták és ezeket a tanulmányokat meg is kezdte, ám helyette mégis a katonáskodást választotta. 1506-ban kiutazott Hispanióla szigetére, azonban 3 éven belül továbbállt az ígéretesebb Kubába. Cortés az „indiákon” töltött ideje alatt szerencsejátékos és nagy nőcsábász hírében állt. Ennek az életvitelnek köszönhető sebesüléseit élete végéig magán hordozta (többek között combját egyszer súlyosan felhasította, miközben egy férjezett asszony hálószobájából menekült). 1512-ben elcsábította egy gazdag ültetvényes lányát, akivel el is jegyezték egymást, de végül Cortés nem volt hajlandó elvenni. Ez hiba volt, ugyanis a hölgy, Velázquezzel, a kormányzóval is rokonságban állt. Ő erre be is börtönözte Cortést, amíg az végül igent mondott a házasságra. Ez meg is alapozta a kormányzó és a későbbi nemzeti hős rossz viszonyát. Cortés, mint becsvágyó ember törekedett magas, vezető pozíciók betöltésére, ami sikerült is. Több városkát vezetett, és közben növekedett a vagyona. Természetesen ez egy újabb ok, ami tovább növelte Velázquez ellenszenvét Cortéssel szemben.

A következő rész Cortés aztékok elleni hadjáratát ismerteti.

Felhasznált irodalom:

  • Urs Bitterli: “Vadak” és “civilizáltak”: Az európai-tengerentúli érintkezés szellem- és kultúrtörténete. Budapest, Gondolat Könyvkiadó, 1982.
  • Michael Wood: Konkvisztádorok. Pécs, Alexandra, 2008
  • Felipe Fernandez-Armesto: Hernán Cortés. In: Hadviselés művészete – Nagy hadvezérek az ókorban és középkorban. Szerk.: Andrew Roberts. Budapest, Kossuth Kiadó, 2010. 372-379. p.
  • Európa ezer éve: a középkor. II. kötet. Szerk.: Klaniczay Gábor. Osiris 2004.

Zöldinges.net – Pethő László

Korábbi cikkek