Alábbiakban Prohászka Ottokár nemzetgyűlési felszólalását adjuk közre kommentár nélkül, amely 1920 szeptember 16-án hangzott el a numerus clausus tárgyában. A cikk teljes egészében tükrözi a nemzetgyűlési jegyzőkönyvet, tartalmazza a képviselők közbe kiabálásait, valamint az elütéseket és korabeli írásmódot. A teljes ülés jegyzőkönyve elérhető ezen linken.
[…]
Elnök: Akkor következik?
Héjj Imre jegyző: Prohászka Ottokár!
Prohászka Ottokár: T. Nemzetgyűlés! (Halljuk/ Halljuk!) Nem fogom túl sokáig igénybe venni idejüket, annál kevésbé, mert megszívleltem a kultuszministernek intelmét, hogy az Alma Mater máris kapunyitás előtt áll s következőleg ezt a törvényjavaslatot lehetőleg tető alá kell hoznunk. Mégis szükségesnek látom, hogy rámutassak bizonyos vezető gondolatokra, bizonyos nagy érdekekre, amelyek ezt a törvényjavaslatot ide a Ház elé hozták és hogy figyelmeztessek egyszersmind azokra az eltolódásokra, a jelszavaknak súlya és nyomása alatt, amelyek nemcsak máskép engedik látni a dolgokat, hanem, sokszor hamis világításba is helyezik.
Nagyon fontos dolog, hogy mi magunk tisztában legyünk azzal, hogy voltakép mit akarunk. A mi körünkben is felhangzottak — majdnem azt mondanám — vádak, hogy minek pepecseljük el az időt az ilyenféle törvényjavaslatokkal, hogy hol van azoknak a nagy monumentális, szociális alkotásoknak a vonala, amire szükség volna Magyarország talpraállitásában, hol van az a hatalmas szociális munka, amely belenyúlna a mi nyomoruságainkba és talpraállitana minket. Mit csináljon egy szegény ország, amelynek nincs pénze? Hogy adja rá fejét szociális alkotásokra, amelyek nem tudom, az alacsony osztályokat állítsák lábra? Hogyan gondoskodjunk mi munkásbiztositásról, nyugdíjbiztosításról és másféle ilyen szociális intézményekről, amelyek Németországban naponként 2 milliót juttatnak a dolgozó munkások kezeibe? Honnan vegyük ezt a pénzt?
Nekünk manapság egy más szociális irányban kell dolgoznunk s én ebben a törvényjavaslatban határozottan a szociális munkának egy programmpontját látom. Mert ha az ember azt kérdezi, hogy ez a törvényjavaslat voltakép mit akar, azt kell felelnünk, hogy ez a törvényjavaslat lábra akarja állítani a leszoruló magyar középosztályt. (Elénk helyeslés és taps.)
A minister ezt a munkát természetesen az egyetemnél kezdi. Világos, hogy a magyar nemzeti nevelés reorganizációja az egész vonalon megindítandó. Manapság azonban még nem értünk erre reá, hanem az egyetemnél kezdjük, mert az egyetem nyúlik bele közvetlenül a magyar intelligencia világába. Az egyetemből sugárzik ki az a szellem, amely hivatva van a törvényhozással együtt árra a nagy szociális kooperációra, amely nélkül természetesen a törvény semmit-sem ér. Azért nagyon helyes, ha mi azon törjük a fejünket, hogy ezt a szociális alkotást, vagyis ezt a szociális problémát, a leszoruló magyar középosztály problémáját, mikép oldjuk meg, s ha azt mondjuk, hogy ezt ezzel a törvényjavaslattal akarjuk valamiképen megoldáshoz juttatni.
Elfogadom ezt a törvényjavaslatot, még pedig Bernolák Nándor t. képviselőtársam indítványával együtt. (Éljenzés és taps.) Elfogadom azért, mert a minister ur ezt az egész törvényjavaslatot abba a nagy világításba állította bele, amely a komoly munkát sürgeti, elsősorban az intelligencia, tehát az egyetemi ifjúság számára. Az egyetemnek, az egyetem munkaterének a géniusz műhelyének kell lennie. Az egyetemen tanulni kell. Nagyon sok helyütt felszólaltak abban az irányban és hallottam itt a Nemzetgyűlésben is azt, hogy az ifjúság ne politizáljon. Természetes, hogy! ne politizáljon, hanem elsősorban tanuljon. De értsük meg azt az ifjúságot, amelyet a szenvedély, a szenvedés, az elkeseredés belesodort ebbe a politizálásba. (Ugy van! balfelől .) Ezzel egy percig sem akarom védeni azokat az erőszakosságokat, amelyeket az egyetemi ifjúság elkövetett, hanem igenis nyomósitani akarom azt, hogy értsük meg ezt a szenvedő, a lövészárkokból hazakerült (Elénk tetszés és taps.) és saját érdekeit itt valamiképen leszorítva látó ifjúságot, hogy erőszakhoz is nyúlt, hogy odaállt az Alma Mater kapuja elé és azt mondta: akik küzdöttek, véreztek, akik a fronton megálltak és a frontról nem menekültek a tanfolyamok cégére alatt sem (Igaz! Ugy van!), azoknak mindenesetre elsősorban van joguk, hogy ezen az egyetemen, kenyérhez jussanak. (Igaz! Ugy van! Taps minden oldalon.)
A magyar ifjúságot én nemcsak ifjúságnak nézem, legalább a mai ifjúságot. A mai ifjúságot én már valamiképen a közélet polgárának, még pedig a szenvedés és a küzdelem keresztségén átment polgárságnak nézem.. (Igaz! Ugy van!) Ez az ifjúság megérzi a köznek és a politikai életnek hullámverését, ez az ifjúság megérzi a magyar közéletnek, ennek a magyar világnak földrengését. Ez az ifjúság nem blazírt, ez még nincs inficiálva a lemondásnak, a hazátlanságnak, a nemzetköziségnek bacillusaival (Ugy van!) és főleg: ez az ifjúság félti a maga jövőjét, félti a maga kenyerét. (Igaz! Ugy van!) Mások, akiknek már; megvan a falat kenyerük, megvan a biztos székük, ezek talán nem is érzik meg ugy meg a nemzet veszedelmeit sem, mint megérzi ez az ifjúság. Azért örüljünk, t. Nemzetgyűlés, annak az ifjúságnak, amely reszket a magyarság féltett érdekeiért, ha ez az ifjúság vétkezett is, ha elvetette is a sulykot, — ha nem is védjük meg ebben: de vállaljunk vele közösséget a nemes, nagy nemzeti érdekek kiküzdésében. (Igaz! Ugy van! Taps a Ház minden oldalán.)
T. Nemzetgyűlés ! Magának a numerus claususnak gondolata egyáltalában nem idegen a mi világunkban. (Igaz! Ugy van!) Én ugy emlékszem, hogy liberális publicisztikai körökből is elhangzott már régebben az a kívánság, hogy legyen numerus clausus: numerus clausus felekezetekre és nemzetiségekre való tekintet nélkül. Miért? Azért, mert a jogászság olyan óriási árama la magyar közéletnek, hogy simpliciter egyáltalában nem boldogul. De nemcsak ezekből a körökből hangzott él ez a kívánság; a Magyar Orvosok Nemzeti Szövetsége is rámutatott arra, hogy mi lesz, ha majd a harmadik, negyedik és ötödik évben kurzusok három év múlva ujabb háromezer orvost dobnak ki a közéletbe diplomával, de anélkül, hogy kenyérhez juttatnák. Következőleg nekünk arra kell gondolnunk, mikor felvetődik itt a numerus clausus, hogy ez elsősorban is nem valami Deus ex machina, még az eszmék világában sem, hanem ez a numerus clausus egy nagy nemzeti érdeket hangsúlyoz: biztositani akarja a magyar középosztály számára a kenyeret. (Igaz! Ugy van!)
Természetes, hogy a hol numerus clausus van, ott szelekciónak is lennie kell. És ezt a szelekciót elsősorban a tehetségek szerint kell megcsinálni. Mert amikor numerus clausust akarunk, nem akarunk jogfosztást, nem akarjuk a tehetségek valamiképen való elnyomását, nem akarjuk, hogy azok, akiknek hivatottságuk van, ne jussanak oda, ahová őket tehetség, géniusz, tehát hivatás, küldetés küldi. De ezt a tehetség szerinti kiválasztást megcsinálni igazán rendkívül nagy probléma, és én azt gongokra, t. Nemzetgyűlés, hogy épen a tehetség szerinti kiválasztást nemcsak az egyetemi karokra kellene bízni. Mert hiszen valakinek lehet gyöngébb a bizonyítványa s lehet az illető mégis rendkívül tehetséges ifjú, (Igaz! Ugy van! balfelöl) lehetséges, hogy valaki épen szegénysége miatt, amint ezt a túloldalról is közbevetette már egy képviselő ur a vita folyamán, nem fejlődhetett ki; lehetséges, amint sokan ismerjük az életet és annak körülményeit, hogy valaki a világítás hiánya miatt, a szegénysége miatt azért, mert egy szobában van összezsúfolva öt-hat-hét-nyolc családtaggal, az összevissza lárma miatt nem tud tanulni. (Igazi Ugy van!) Ezt a tehetségek szerinti kiválasztást tehát okvetlenül a gimnáziumi, tehát a középiskolai tanári kar meghallgatásával kellene statuálni.
Félünk azután a protekciótól is. Magyarországon tele vagyunk protekcióval. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) Azt mondhatnám, hogy a protekció ellen védekezni sem lehet. De, t. Nemzetgyűlés, ha maga a törvényhozás kimondja azt, hogy ebben a kérdésben pedig protekciónak helye nincsen, (Általános helyeslés.) akkor az a tanári kar örülni fog, ha azt mondhatja, ha elvül odadobhatja, hogy itt protekciónak nincs helye. (Helyeslés.) Mindazok, akik protezsálni szoktak, köztük én is, örülni fogunk, ha azt mondhatjuk, hogy ebben a tárgyban protekciónak nincs helye. (Igaz! Ugy van!) Mondja tehát ki a Nemzetgyűlés, hogy ami a numerus clausust illeti, akár az egyetemi kar határozza meg, akár pedig a gimnáziumi, a középiskolai tanárság bevonásával dönt a felvétel fölött: a protekció tiltva van. (Altalános helyeslés.) Méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy ez hatalmas eszköz lesz az élet tisztulásának és az okos szelekció érvényesülésének. (Igaz! Ugy van!)
Azonban természetesen nemcsak a tehetség szerint kell ezt a szelekciót megcsinálnunk, hanem a hazafias érzés szerint is.
Hornyánszky Zoltán Ugy van!
Prohászka Ottokár: Szelekciót kell gyakorolnunk a destruktiv irányzatokkal szemben való állásfoglalás szerint, ennek a mostani Magyarországnak nagy szenvedései és veszedelmei szerint, (Igaz! Ugy van! balfelől.) mert a mai Magyarország veszedelme határozottan a destruktiv irányzat. (Igaz! Ugy van!) Ez hozta ránk ezt a sok mindenféle átkot, és méltóztassanak meggyőződve lenni róla, hogy a hamu alatt még mindig izzanak a parazsak, és ha a föld közvetlenül nem reng is, a földalatti erőknek, ezeknek a vörös, tüzes erőknek feszülésétől, valamiképen szenved, és a társadalom biztonságának iránya tanú arra, hogy még nem hajthatjuk le fejünket nyugalomra, hanem ébren kell szemmel tartanunk mindazokat a mozgalmakat, amelyek a magyar nemzeti keresztény irányzat megtörésére itt is, ott is felbukkannak és annak esetleg egy újbóli katasztrófáját idézhetik elő. (Ugy van! balfelöl.)
Szabó Gy. János: Félni kell a Kain testvérektől.
Prohászka Ottokár: T. Nemzetgyűlés! Én ennek szükségességét annyira hangsúlyozom, hogy itt valami nagy jogot sem ismernék el. A minister ur nem akarja megfosztani azokat, akik már be vannak iratkozva, mert azt mondja, hogy jogfosztásnak nincs helye. Én is tisztelem a jogot, tisztelem azoknak jogát, akik már beiratkoztak, hogy folytathassák tanulmányaikat, (Halljuk! Halljuk!) de ha az immatrikulált nem állja meg helyét az igazoló bizottság előtt, ha rá lehet sütni a nemzetköziségnek, a hazátlanságnak és a destruktív irányzatnak bélyegét, akkor azt mondom, hogy itt a jog határozottan megszűnt, (Ugy van! balfelöl.) vagy legalább is azt mondom, hogy ez egy kisebb jog, amelynek egy nagyobb jog előtt okvetlenül meg kell hátrálnia.
Ereky Károly: Ki kell csapni az ilyeneket!
Prohászka Ottokár: Itt a közösség nagy joga áll előttünk, a magyar keresztény fejlődés nagy joga áll szemben a kisebb joggal,” az egyes egyének jogával, olyan egyénekével, akik kompromittálva vannak, akik az igazoló-bizottság ítéletét nem állják, akiknek tehát mindenesetre a rövidebbet kel huzniok.
Kovács Emil: Csak képesítésük volt, joguk nem volt soha!
Prohászka Ottokár: Én sem várok ettől a numerus clausustól — ha az ember csak magát ezt a keretet állítja be — nem tudom, milyen óriási nagy lendületet a magyar középosztálynak és, mondjuk, a keresztény ifjúságnak munkaszeretetében. De hiszen nem is törvényekkel lehet szellemet, lelket, lelkivilágot, kultúrát teremteni, hanem mindenesetre az intézménynek és az intézményes közbelépésnek, beavatkozásnak is fejlesztenie kell a munkaszeretet tüzét és élesztenie kell a munkakedvet. Ha az ember Zürichben jár és megnézi a politechnikum falát, látja, hogy ott fenn kis táblákon feliratok vannak: Numine, Industria, Labore, Inventione, Inspiratione, vagyis Istennel, munkával, szorgalommal, kitartással, inspirációval. Aki a magyarságot lábra akarja állítani, — jól tudom, hogy azt numerus clausussal nem lehet lábra álli tani — de annak lábra kell azt állítani a numerus clausus keretében azzal a munkaszeretettel, azokkal az indításokkal, azokkal az inspirációkkal, amelyeket természetesen az egyetem, a tanári kar, és természetesen ez a vérkeresztségen és tűzkeresztségen keresztülment társadalom juttathat az ifjúságnak. (Ugy van! Ugy van!)
T. Nemzetgyűlés! Hallottuk, ugy-e, hogy Bécsben is mennyi mindenféle zavar történt az egyetem körül. Hallottuk, hogy a keresztény ifjúság ott is valamiképen fegyveres csoportokba szervezkedett és állt szemben a zsidó ifjúsággal. Az ember egy percig sem dicséri, egy percig sem helyesli az ilyen állásfoglalást, de, nemde, ez is jele az időknek, jele a nagy szenvedéseknek, jele a problematikus helyzetnek. Következőleg ismétlem: ne zárjuk el, ne kössük be szemeinket ennek a nagy problémának világos meglátása elől. Itt baj van, ezen a bajon segíteni kell, a segítésnek egyik módja, intézményes módja a numerus clausus, következőleg engedve a közszükségnek, engedve ennek a nyomasztó érdeknek, elfogadjuk ezt a numerus clausust. Nem örömből tesszük mi ezt, nem élvezettel tesszük mi ezt, nem mások elnyomatására irányuló szándékból, ez távol legyen tőlünk. Nem gyűlöletből tesszük mi ezt, hanem ismétlem, kényszerből, (Felkiáltások: Önvédelemből!) amely kényszer elől ezidőszerint meghátrálni nem lehet. (Egy hang: Faji önvédelem!)
Engem egy percig sem térit el ettől az, hogy némelyek merényletet látnak ebben a tanszabadság ellen, merényletet látnak a kulturhaladás ellen. A szabadságok végre is formák. Minden attól függ, hogy ebben a formában milyen tartalom van. (Ugy van! balfelöl.) Itt van a mi sajtószabadságunk. Mit ér ez a sajtószabadság, ha ez a tartalom, mondjuk, az a nagy kényszere az Íróknak és az újságíróknak benfoglaltatik abban a sajtószabadságban, értem azt a kényszert, amelyet a kiadóhivatalok és más tényezők gyakorolnak. Mit használ a sajtószabadság? Éppen ugy vagyunk a tanszabadsággal. Legyen meg a tanszabadság, de a tanszabadság ne szellemi anarchiára, a tanszabadság ne egy akadémikus pályák körül való rendszertelenségre vezessen, hanem olyan tanszabadság legyen, amely igazi műveltséget, de egyszersmind kenyeret is juttasson azoknak, akik a tanszabadsággal dolgoznak.
Ha valaki a műveltségre való igényt, a műveltségre való jogot, a felsőbb tanulmányokhoz való jogot nagyon hangoztatja, — hiszen in abstracto általában ez előttünk nem nagyon vitatott tétel. Mi mindnyájan szívesen elfogadjuk. Minél több világosságot, minél több tudást, minél több műveltséget! De, t. Nemzetgyűlés, az egyetemek nem a műveltségnek és a tudásnak kiváltságos tényezői, — hiszen műveltséghez, tudáshoz másképen is hozzá lehet jutni (Ugy van!) — hanem az egyetemek, ugyebár, elsősorban az okleveleknek, a ráképesitésnek, a bizonyítványoknak kiadói, vagyis a kenyérnek biztositói. Nekem jogom van a nagyobb műveltséghez, de jogom van egyszersmind a kenyérhez is. Egy társadalom ugy intézze ezt a két érdeket, hogy amikor az egyiket biztosítani akarja, akkor a másikat ne dobja oda az esélyek elé.
Következőleg ismétlem: tanszabadság, kulturális haladás, ezzel mindnyájan egyetértünk, akarjuk ezt, de a kenyérnek keretében, illetőleg oly szabadságot akarunk, amely a kenyeret biztosítja azoknak, akik ennek a szabadságnak védelme alatt lelküknek és szellemüknek fejlődésót biztosítják. (Ugy van! Ugy van!)
T. Nemzetgyűlés! A numerus clausust a közvélemény általában antiszemitizmusnak itéli, azt mondhatnám, bélyegzi sok tekintetben. Azt gondolják egyáltalán, hogy mi a numerus clausussal a zsidóságot el akarjuk nyomni és a keresztény nemzeti társadalmat kiváltságban akarjuk részesíteni az ő kulturális jogaiknak leszorításával.
A numerus clausust, amint már beszédem elején mondottam, a magyar középosztály leromlása ellen és a magyar faji géniusz veszélyeztetése ellen kontempláljuk. (Ugy van! Ugy van!) Hogy ezt miért tesszük, arra kommentár az utolsó 50 évnek a fejlődése. (Ugy van! Ugy van!) 1867 óta óriási nagy haladást tett Magyarország; azt senki közülünk nem vonja kétségbe. A magyar gazdaság, a magyar kereskedelem határozottan nagy lendületnek indult. Ezt nem a magyarok csinálták, ezt a zsidók csinálták.
Ereky Károly: Nem az egészet!
Prohászka Ottokár: Legalább is nagy részben; mondjuk, hogy nagyon nagy részben a zsidók csinálták. Míg ellenben a magyar intelligencia a nevelésénél fogva egyáltalán csak a bürokrácia, csak a jogászság felé orientálódott. A nevelés olyan volt, hogy az öregapa számára még biztosítva volt gazdaságilag is a keret, a fiai már megérezték a földrengést, az unokák alól pedig kicsúszott a föld. (Ugy van! halfelöl.) Amit Goethe mond: »Weh dir, dass du ein Enkel bist«, — jaj neked, hogy te már csak unoka vagy, — ugyancsak szomorúan bebizonyult, beigazolódott a magyar középosztályon. Az öregapa még ur, a fin már félig ur, az unoka pedig már csak lerongyolt exisztencia, majdnem azt mondhatnám proletár, aki a megyeházán, ministeriumokban, hivatalokban kereste védelmét és oltalmát.
A szabad verseny levegőjében az ilyen nemzedék nemcsak nem volt »uj nemzedék«, hanem egy teljesen tehetetlen, tönkremenésre szánt ésarra itélt nemzedék. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) A mi problémánk nem abban áll, hogy az a gentry tönkrement, hanem abban áll, hogy annak a gentrynek a helyét nem foglalta el a magyar parasztságból felszívódott magyar középosztály. (Ugy van! Ugy van!) Ez természetesen óriási hiba és óriási hiány, hanem hogy azt a zsidóság foglalta el, (Ugy van! Ugy van!) a zsidóság, mely hatalmas gazdasági érzékével, agilis, aktualitásokra beállított intelligenciájával, nagy szorgalmával, rá volt arra képesítve, hogy itt a magyar apátia, a magyar indolencia, a magyar munkátlanság, a magyar munkátlanság terén leszorítsa teljesen ezt az életképtelen, harcokra be nem állított nemzedéket.
Ereky Károly: De azért hamis bukás is játszott közre!
Prohászka Ottokár: Hogyne, volt ott egy nagy koncert, közrejátszott mindenféle elemi tényező, erkölcsi és intellektuális erő, de az egész fejlődésnek jellege mégis csak ez. (Ugy van! balfelöl.)
Tehát mi nem azt hibáztatjuk, hogy a zsidóság megteremtette a magyar kereskedelmet, nem is tagadjuk azt és a magyar nép tényleg nem is volt sohasem antiszemita azért, mert a kereskedője zsidó volt. Nagyon jól emlékszem, hogy mikor azt a nagy szénszövetkezetet iparkodtunk megcsinálni és az egyik szónok azt mondta, hogy akkor ez a felsővégi és az alsóvégi és ez meg az a zsidó is elmegy, erre az egyik magyar azzal állt elő : akkor hol fogunk uj zsidót — mert anélkül nem boldogul a magyar ember. A magyar népben antiszemitizmus egyáltalában nincs. (Ugy van! balfelöl.) Nem abban van a hiba, hogy a zsidóság a gettóból kiszabadult, hiszen a humanizmus ideája, a humánus eszmék hatalma mindnyájunk eszméje. Következőleg, ha a zsidóságot onnan kiemeltük, ha azt az európai kultúrába beállítottuk, ha Mendelssohn Mózes e részben igazán Mózese volt annak a német gettói zsidóságnak, ezen mi nem botránkozunk meg, ezt mi nem kifogásoljuk. Ha annak a zsidóságnak szimatja volt arra, hogy a sajtó, a betű presztízse óriási hatalom és rávetette erős intelligenciáját és munkaképességét a sajtóra, ezt nem kifogásoljuk, sőt ha az a zsidóság egyes családjaiban asszimilálódott, ha felszüremkezett a magyar társadalomba, ha ebben a vérkeringésben tényleg egy erőteljes meleg hullám lett, — amint mi is tisztelünk sokan sok családot, amelyek tényleg beolvadtak teljesen a magyarságba, — ez nem hiba, nem ebben-van a mi antiszemitizmusunk — ha ugyan antiszemitizmusról szó lehet — hanem abban van a hiba, hogy a zsidóság nemcsak integráló résszé lett, hanem túlsúlyba került, (Ugy van! Ugy van!) nemcsak egyik feltörő résszé lett, hanem minket leszorító résszé. (Ugy van! Ugy van! Taps. Felkiáltások a baloldalon: Ez a baj!)
A mi egész nemzeti problémánk ebben áll, ugy hogy nem antiszemitizmusról van itt szó egyáltalában — ezt nagyon szeretném belekiáltani a magyar világba — hanem ez faji önvédelem. (Elénk helyeslés és taps.) Miután a kereszténység lépten-nyomon érzi, hogy leszorulóban van támadások által, az egész nép-psziché megrontása által, miután mi egy olyan folyamatban vagyunk, amelyet határozottan dekrisztianizációnak kell nevezni, (Ugy van! Ugy van! Taps.) t. zsidó polgártársaim ne vegyék ezt gyűlölködésnek, ne vegyék ezt faji üldözésnek.
Pető Sándor: Száz helyen elfajul!
Prohászka Ottokár: Lehet, hogy elfajul. Az elfajulásnak én nem vagyok sem szószólója, sem dicsérője.
Ereky Károly: Kun Béla is elfajulás volt. (Zaj. Elnök csenget.)
Griger Miklós: Az tipus volt!
Prohászka Ottokár: Nem akarok ezekre a témákra kitérni, hiszen Schandl barátom felolvasott statisztikai adatokat, de ha az ügyvédeknek a fele zsidó, (Félkiáltások a baloldalon: Legalább!) ha az ügyvédsegédeknek majdnem a fele zsidó, ha a magánorvosoknak nagy többsége zsidó, ezt egy társadalom, amely érzi magát, amely fiait mégis csak fiainak nézi, akiknek a kenyeret biztosítani akarja, az semmiféle liberalizmusért, semmiféle általános teóriákért oda nem adhatja. (Élénk helyeslés és taps.)
Ereky Károly: Kubikosok között nincs annyi zsidó!
Prohászka Ottokár: T. Nemzetgyűlés! Nemcsak a magyar középosztály leszorulásában, leszorításában van a probléma, hanem a magyar faji géniusz romlásában. (Ugy van! Ugy van!)
Ereky Károly: Palesztinát csináltak belőle!
Taszler Béla: Mindent megmételyeztek!
Prohászka Ottokár: Ha az ember a magyar irodalmat nézi, amire a kultuszminister ur is rámutatott, okvetlenül azt látja, hogy a zsidó értelmiség térfoglalása a magyar irodalom elzsidósodását eredményezte. (Ugy van! Ugy van!) Ezt én általános tézis gyanánt állítom fel és azt gondolom, hogy a »Huszadik Század« ankétje kapcsán Beregi Ármin véleményére nemcsak mint tanura, hanem mint hivatottra és illetékesre is hivatkozhatom.
Azt mondja arra a kérdésre, hogy lehet-e Magyarországon a művészet és irodalom elzsidósodásáról szó, hogy: (Olvassa.) »Be kell vallanom, hogy igen. A zsidó nép géniusza szerte a világon önálló irodalmat teremtett, önálló zsidó művészetet és így nem szólva az őskori zsidó irodalom és művészet hatalmas visszfényéről, feltétlenül minden népnek, melyen belül a zsidóság is tevékeny, irodalmán, művészetén a zsidó géniusz nyomot hagy. Amint a magyar faj minden produktumán, bármennyire olasz, szláv vagy német műveltségen nevelődött, a magyar faji jelleg kiüt, ugy nem tud elenyészni az őseredet nyoma a zsidó produktumán, bármennyire szaturálódott is például magyar levegővel.«
Ha az ember Heinét összehasonlítja Ady Endrével, bámulatos hasonlóságot találunk. Itt valaki összehasonlította már Ady Endrét Rákosi Jenővel, de ez nem olyan érdekes összehasonlítás, mint ha összehasonlítjuk ezt a kettőt, Heinét és Ady Endrét. Amint Heine lekicsinyel mindent, ami német, ugy Ady lekicsinyel mindent, ami magyar. Ahogy Heine a kereszténységet csakis karikatúrákban tudja meglátni, ugy Ady Endre a mi nagy magyar tradíciónkat és a mi nagy érdekeinket valamiképen karikatúrákban, valamiképen hamis látószög alatt látja. Azt fogják kegyetek mondani, mi közünk ehhez, vagy pedig azt, hogy mi ennek az oka. Én ezt felhozom példaképül, hogy a zsidóság szelleme miképen járja át és miképen hamisítja meg a magyar érzést, a magyar szellemet, a magyar kultúrát, és nem azért, hogy kegyeteknek a kultúrája vagy szelleme rossz. Én most ettől el vonatkozom.
Én csak azt mondom: nem szabad-e nekem védenem a magyar kultúrát? nem szabad-e nekem védenem a mi magyar faji meglátásainkat, faji érzéseinket, mindazt amit a magyar kultúrának, magyar léleknek és magyar szellemnek hívunk? (Igaz! Ugy van.!) íme, a probléma oly pőrére vetkőztetve, hogy mindenki megláthatja. Ismétlem, ez nem gyűlölség, hanem a^ magyar kultúrának és sajátságainak védelme. Es gondolom, hogy ehhez igazán jogunk van. (Elénk helyeslés, tetszés és taps a Ház bah és jobboldalán.)
Hornyánszky Zoltán: Kötelesség a fajjal szemben! Nem jog!
Pető Sándor: Mi nem vagyunk ellenségei a magyar kultúrának!
Prohászka Ottokár: Kegyetek nem ellenségei a magyar kultúrának. De kegyetek megváltoztatják a magyar kultúrát, (Igaz! Ugy van! a Ház jobb- és baloldalán.) hogyha mi nem vesszük észre ezt a nagy érdeket és ha nem tudunk eléje állani keményen és természetesen a szellem erejével ráparancsolva. Hiszen nem letörésről van szó, ismétlem, hanem arról, hogy legyen igazán a szellemnek szabad útja.
Es amint szívesen megadom a jogot, a szabadságot a zsidó kulturális szellemnek, meglátásnak, inspirációnak, ugy védem a saját nemzeti kultúrámat, mikor annak veszedelmeit látom. Másról nincs szó. (Igaz! Ugy van! a bal- és a jobboldalon.)
Pető Sándor: Mi is részesei akarunk lenni a nemzeti kultúrának! (Zaj jobbfelől.)
Prohászka Ottokár: Kegyetek akkor lesznek részesei a nemzeti kultúrának, ha igazán asszimilálódnak. (Ugy van!)
Pető Sándor: A hitünket nem kell hogy odaadjuk!
Prohászka Ottokár: Én senki hitét nem akarom elvenni és senkit téríteni nem akarok, mert a térítésnek ezt a módját, magától értetődik, perhorreszkálom. Sőt én azt látom, hogy hiszen nem a zsidók kiűzéséről, száműzéséről van itt szó, hanem a zsidóság értékes, itt már meghonosodott elemeinek valamilyen bekapcsolásáról abba a magyar kultúrába. De ez csak akkor lesz meg, ha azt a mi magyar kultúránkat meghamisítani, kicsorbitani nem engedjük (Igaz! Ugy van!) és kegyetek jóindulattal észrevevén ezt a sajátos hatását a zsidó géniusznak, nem tagadják el, nem tolják el más sínpárra ezt az óriási problémát, hanem jóindulattal, megértéssel inkább kooperálnak abban az asszimilációban. (Élénk helyeslés és taps.)
Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés! Mi azon az állásponton állunk, hogy mi tisztára nemzetvédelmet gyakorolunk. (Ugy van!) En megvetném azt a magyar kultúrát, amelyben ne volna annyi erő, hogy amikor tapossák, amikor vérét vizzé változtatják át, (Igaz! Ugy van!) hogy akkor fel ne szisszenjen és vétót ne kiáltson oda és ne mondja azt legalább: ami erőm van, ellenállásra fordítom, és amennyiben győzöm az életet és győzöm az élet alakítását, hát helyt akarok állni. Ez a mi problémánk. (Igaz! Ugy van!) Voltak nemzetek, amelyeket kipusztítottak karddal. Voltak nemzetek, amelyeket valamiképen leszorítottak, — csak Karthágóra gondolok és a föníciai gyarmatokra — erőszakkal, kereskedelmi furfanggal leszorítottak. Lehet egy oly nemzet, amely valamikép egy csendes szimbiózis utján és elváltozás utján elveszti a lelkét. En a magyar kultúrámat féltem ettől és semmi egyebet nem akarok, legyenek arról meggyőződve, mint ennek a jognak a hangoztatását s a magyar népnek és a magyar géniusznak felébresztését, saját jogainak védelmére és a veszedelmeknek meglátására. (Elénk helyeslés, tetszés és taps a bal- és a jobboldalon.)
Engem azután, amint Schandl barátom is megjegyezte, cseppet sem feszélyez az, hogy a liberalizmus mit mond, mit követel. Természetes, hogy a liberalizmusnak óriási nagy áldásai, előnyei, kihatásai vannak. A liberalizmus sajátos reakció volt, amely akkor, amikor az ideje megvolt, kiadta az erejét. Ha kegyetek visszahelyezkednek száz évvel, tehát mondjuk, 1820-ba, amikor Smith Ádám működött, amikor a liberalizmus kifejlesztette a gazdasági erőket, el kell ismerni, hogy akkor az kitűnő szolgálatokat tett. Épúgy, amikor a politikai liberalizmus kifejlődött és biztosította a nagy népszabadságokat: kitűnő szolgálatokat tett. De ha egy erő kiadja az energiáját, ha túlélte magát, ha azután mindenféle visszahatások keletkeznek épen a gazdasági és a szellemi élet funkcióiban ezekre az előnyökre, akkor mi nem mondhatjuk, hogy Smith Ádám nagy ember, következőleg tehát neki fejjel a falnak. Vagy Deák Ferenc, Eötvös, Szemere Bertalan, Fáy, Kossuth: ezek mind égtek a liberalizmustól. Jól tették. Még a minister úrral sem értek egyet, aki azt mondta, hogy ha tudták volna, hogy ez kerül belőle, nem tették volna.
Ezt előre nem is lehetett látni. De a gazdasági liberalizmus nyomában feltámadt a szociális reakció, az organizációban, a szövetkezetekben, a munkástömegek szervezetében megnyilatkozó erő. Természetes. Jó ez? Hogyne volna jó! Épen ugy a szellemi fejlődésben a politikai jogoknak és szabadságoknak hangoztatására egy reakció támadt azután, hogy igen, kössük meg valamiképen a szövetkezés eszméjével, az organizáció gondolatával ezeket a szerteszéjjel húzó centrifugális erőket. Az egész nagy világ most centripetális irányban dolgozik és fejlődik. íme, t. Nemzetgyűlés, mi liberálisak vagyunk, amennyiben a liberalizmus érdemeit elismerjük, amennyiben a régi gazdaságpolitikai liberalizmus előnyeit ma is élvezzük. De nem vagyunk liberálisak annyira, hogy a társadalomra gyakorolt rossz visszahatásait meg ne lássuk és azokat az uj igényeket meg ne érezzük, amelyeket nem liberalizmussal, hanem mondjuk: szocializmussal, mondjuk: organizáció elvével lehet ellensúlyozni. (Elénk helyeslés, tetszés és taps a bal- és a jobboldalon.)
Azután meg védekezni mindenesetre liberális is. Védekezni szabad. Folyton avval a nagy ententetal és annak a csodálatos presztízsével állanak elő. Első felszólalásom alkalmával Ugron képviselő ur is megintett, hogy tiszteljem azt a nyugatot. Hát hiszen azt jobban tisztelem, mint a mi volt Nyugatunkat, azt a papirosnyugatot. (Derültség.) Mi a liberalizmusnak mindenesetre hivei vagyunk, — ismétlem — de látjuk azt, hogy ez a védekezés máris megindult, és pedig megindult azokban a liberális államokban is. Hiszen Anglia is védekezik, de főleg Amerika védekezik. Amerika védi a maga gazdasági életét. Az amerikai szociáldemokraták a stuttgarti Neue Zeit helyeslésével védekeznek a kulik, a japánok ellen.
Az összes angol gyarmatállamok: Fokföld, Ausztrália, India védekeznek más alacsony standardu munkások behozatala ellen. A német egyetemeken meg van tiltva, hogy nem tudom, milyen túlsúlyban, vagy legalább, is túl nagy arányban legyenek ott idegen hallgatók.
T. Nemzetgyűlés! Mit akarunk mi? Mi akarjuk védeni a magyart; mi akarjuk védeni a magyar keresztény középosztályt; mi akarjuk védeni a magyar kultúrát, a magyar faji géniuszt, semmi egyebet nem akarunk. (Ugy van! Ugy van!) Es ha ez a védekezés a liberalizmus ellen van, akkor szakitok ezzel a liberalizmussal. (Élénk helyeslés és taps.) Mert hiszen mi nem a liberalizmus miatt élünk. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps.)
Csernus Mihály: Nemzetiség nem ülhet nemzet nyakán! (Ugy van! balfélöl és a szélsőbaloldalon.)
Prohászka Ottokár: Még egy megjegyzést teszek. Schandl Károly t. barátom felolvasott itt egy cionista, még pedig budapesti cionista feliratot, amely — ha jól tudom — a volt tanácskormányhoz szólott. (Egy hang balfelöl: A kormányzó tanácshoz!). Erre nézve itt a t. képviselő urak folyton azt mondják: ahhoz nekünk semmi közünk, hogy cionizmus van. Kérem, a zsidóság fejlődése, ha egyáltalában lesz, akkor csakis a zsidó nemzeti eszme irányában képzelhető. (Ugy van! Ugy van!) Minden nemzet átmegy három fejlődési fokon, három nagy eszme sugárzatában: az egyik a vallási eszme, a másik a humánus eszme, a harmadik a nemzeti eszme. (Ugy van! Ugy van!) Mendelsohn Mózes nem adta meg jól az irányt, mert beleállitotta a zsidó népet a német kultúrába és a német filozófiát, mohón szivta és vette magába a zsidó intelligencia, de nem nagyon a zsidó fajnak, a zsidó népnek, a zsidó kultúrának érdekében. Meg vagyunk róla győződve, hogy főleg most, a nagy világháború nyomán, amikor az entent Palesztinát tényleg odaadta a zsidó nemzetnek országul; amikor az entent elismeri mindenütt a zsidók jogát a zsidó nemzetiségi autonómiák felállítására: nem tagadhatjuk, hogy a zsidóságban igenis a nemzeti eszme irányában megindult fejlődés, a jövő útja. (Helyeslés és taps balfelöl.)
Sándor Pál: Soha!
Ereky Károly: Titokban szeretnék tartani, hogy a nyakunkra nőhessenek!
Hornyánszky Zoltán: Célirányos ezt tagadni!
Prohászka Ottokár: Sándor Pál t. képviselőtársam szavához kétség nem fér, én elhiszem, hogy ő nem cionista, és elhiszem, hogy ő nem akar cionista lenni és hogy a budapesti és általában a magyarországi zsidók közül tudni sem akarnak sokan a cionizmusról. Nem erről van szó. Ez nem tőlük függ, ez egy fejlődés, ez a géniusz fejlődési iránya, és vájjon az ellen mit tehet az egyes ember? Mindenesetre az egyes ember állásfoglalásától függ, hogy ő a maga részéről megtarthatja-e teljes lojalitás alapján hűségét Magyarországhoz; beválhat igazán jó magyar polgárnak; de azt sohasem állithatja, hogy a cionizmus bolondság. (Ugy van! Ugy van!)
Sándor Pál: Bolondság, lehetetlen utópia! (Zaj.)
Bródy Ernő: Soha! Soha!
Hornyánszky Zoltán: Célirányos tagadás! Megvan ennek a maga célja! (Zaj. Halljuk! Halljuk!)
Elnök: Csendet kérek, képviselő urak!
Prohászka Ottokár: Lehetetlen beleereszkednünk ezekbe a disputákba. (Ugy van!) Én csak konstatálni akarom, hogy világszerte a cionizmus a zsidó fejlődés irányát mutatja. (Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Hogy azután ezzel szemben az egyesek milyen állást foglalnak el, az az ő joguk, az az ő érdemük. De az nem változtat e tézisen és e tézisből megint azt vonom le, mélyen t. Nemzetgyűlés, hogy nekünk nem szabad va banque-ot játszanunk a magyar faji géniusz jövőjével, ( Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) hanem biztositani kell azt mindenképen és minden áron, biztositani ezen lehetséges jövendő fejlődésekkel szemben is. (Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon) Mert a világtörténelem a maga kerekein és nem a mi képzeletünk hengerem jár. (Ugy van! Ugy van!) Ez egy egészen más kérdés. És ebből csak az következik, — és gondolom, hogy ezt t. zsidó képviselőtársaim is be fogják vallani — hogy tehát Magyarországnak csak egy bizonyos százalékú zsidóság kell; (Ugy van! jobbfelöl.) hogy a magyar állam egy világtörténelmi bűnt követett el, mikor épen a liberalizmus cégére alatt, vagy — mondjuk — a liberalizmustól való félelemből megengedte azt a beszüremkedést ott felső Magyarországon. (Zajos helyeslés, éljenzés és taps.) Bárki tette ezt, akár Tisza Kálmán, akár Andrássy, akár Tisza István, akárki, mindegy; ez óriási nagy hiba, óriási nagy bűn, (Ugy van!) egy óriási nagy álomlátás, (Felkiáltások a szélsobaloldalon: Lethargia!) mondjuk: egy megtévelyedés volt és pedig épen a liberalizmus büvös behatása alatt, (Ugy van! Ugy van!)
Még egy reflexiót akarok tenni arra a kórvényre, amelyet 3000 zsidó ifjú a Nemzetgyűléshez adott be és amelyben kérik, hogy engedtessék meg, hogy az egyetemre beiratkozzanak, illetve hogy azok, akik már be vannak iratkozva, ettől a jogtól el ne essenek. Ebben a kérvényben felsorolják a zsidók nagy érdemeit a magyarság körül, a magyar tudomány körül, a magyar nyelvtudomány körül, a magyar történelem körül. Helyes; én, ismétlem, mindenesetre elismerem a zsidó géniusz erejét, érdemét és a munkáját mindig tisztelettel nézem ott, ahol ennek helye van és ahol elém toppan. De én csak egyre vagyok bátor figyelmeztetni a t. Nemzetgyűlést: abban a statisztikában, mely a háborúról szól, az is ki van mutatva, hogy hány zsidó ifjú volt frontszolgálaton; körülbelül 82-en voltak. Legyenek meggyőződve, hogy az előtt, aki a hazáért szenved, aki a hazáért küzd, és főleg: aki a hazáért meghal, az egész nemzet meghajtja a zászlaját; nem kérdezi, hogy katholikus, protestáns vagy zsidó-e, hanem csak azt nézi, hogy kötelességteljesítő, áldozatkész katonája a magyar hazának és ezt elismeréssel koszorúzza. De . . . (Ugy van! Ugy van! Felkiáltások: De! Most jön! Ralijuk! Ralijuk!) De van itt egy statisztika a »Die Juden im Heere« című német műből. (Halijuk! Halijuk!) A német részre nem terjeszkedem ki, csak az osztrák-magyar részre. Ez a statisztika az elesettekről szól. (Halljuk! Ralijuk!) Megjegyzem, hogy a 3000 zsidó ifjú folyamodványában nincsen szó az elesettekről, csakis azokról, akik frontszolgálatban résztvettek. (Felkiáltások jobbfelöl: A front közelében! A front mögött!)
Meskó Zoltán: Hány adós a hősi halállal?
Prohászka Ottokár (olvassa: »Bevonult osztrák-magyar keresztény tartalékos tisztekből veszteség 27°/o, zsidókból 8%. Tanulókból, egyetemi hallgatókból 100 keresztény egyetemi hallgató közül, aki katona volt, elesett 48; (Mozgás.) 100 zsidó egyetemi hallgató közül elesett 7. (Nagy zaj és félkiáltások a baloldalon: Hallatlan!)
Hornyánszky Zoltán: No, most tessék beszélni! Halljuk az antiargumentumokat! Itt a statisztika! A számok nem hazudnak! A szám beszél!
Csernus Mihály: Ez nem jogfosztás! (Nagy zaj a baloldalon.)
Hegedüs György: Azok is véletlenül estek el! (Nagy zaj a baloldalon. Elnök csenget. Halljuk! Halljuk!)
Prohászka Ottokár (olvassa): A keresztény legénységből elesett 17’29%, a zsidó legénységből 1%. (Nagy zaj és felkiáltások a baloldalon: Hallatlan! Gyalázat!)
Hornyánszky Zoltán: No, most tessék beszélni! Szívbajos mind!
Patacsi Dénes: Hisz ez nem újság! Csernus Mihály: Még tiltakozni mernek, hogy védjük a magyarságot!
Ereky Károly: Megvan a numerus clausus a harctéren! (Nagy zaj a baloldalon és a középen.)
Elnök (csenget): Kérem a képviselő urakat, ne zavarják a szónokot.
Prohászka Ottokár: Ezzel ellentétben megmutatták a zsidók, hogy, bár az arcvonalbeli szolgálatot nem részesítették előnyben, mégis aránylag sokkal több kitüntetésben részesültek, (Felkiáltások a baloldalon: Ez is igaz!) mint a többséget képviselő keresztény katonák. Már 1916 novemberében a 21.000, fegyverrel szolgáló zsidó közül 6345 kapott vaskeresztet, ami a kiadott keresztek 20 %-ának felel meg. Ezért a német hadseregben a vaskeresztet zsidó keresztnek nevezték el.
Hornyánszky Zoltán: Éljen! Ez nagyszerű!
Dinich Vidor: A haptákszolgálat elismeréséül!
Pető Sándor: Ez az osztrák-magyar, vagy a német hadseregre vonatkozik?
Prohászka Ottokár: Ez az utóbbi, a kitüntetésekre vonatkozó, a német hadseregre vonatkozik, a többi a magyar-osztrák hadseregre. (Mozgás a baloldalon.)
Ezzel szemben és ezzel kapcsolatban nem kapok felvilágosítást ebből a folyamodványból aziránt, hogy mit csináljunk mi a. mi keresztény ifjúságunkkal, amely óriási áldozatokat hozott; mit csináljunk főleg a zsidó mohó szellemmel szemben, amely magának kitüntetést és mindenféle előnyt tud biztositani. De hiszen én azt mondom, tegye, ha tudja, ha birja, de másrészt óriási problémája a magyar kereszténységnek és a keresztény magyarságnak, hogy ezzel az árral szemben, ezzel a veszéllyel szemben a helyét megállja.
Patacsi Dénes: Kötelességünk védekezni!
Prohászka Ottokár: Ezért mindezt összefoglalva és ebbe a nagy megvilágításba állítva bele a numerus clausust, méltán azt mondhatom, — nem veheti ezt a zsidóság támadásnak, nem veheti ezt a zsidóság jogfosztásnak…
Hornyánszky Zoltán: Hiszen ők támadtak!
Prohászka Ottokár: … ne is vegye részünkről és főleg részemről valamiféle kegyetlen, vagy kegyeletlen támadásnak, csak egyrészt nemzeti aggodalmam kifejezésének, másrészt annak a kötelességtudásnak, amellyel eljárni akarok, — hogy igenis, ezt a magyar népet és ezt a magyar Nemzetgyűlést fel kell rázni (Ugy van! Ugy van!) és nagy hivatásának, nagy kötelességének magaslatára emelni, hogy tegyen meg intézményesen is mindent, amit megtenni lehet. (Élénk helyeslés és taps.)
Bezárom beszédemet Shakespeare Julius Caesar című fenséges tragédiájának egy helyével, ahol Brutus beszél Julius Caesar holtteste felett a néphez és ezt mondja: »Julius Caesar nagy hadvezér volt, büszkesége Rómának, és erre büszke vagyok. Julius Caesar szerencsés ember volt, nem irigylem tőle. De Julius Caesar a római szabadságot veszélyeztette és azért ledöftem őt. Kinek van közületek kifogása ez ellen? Hogyha van egy római, aki egy magánembernek a szerencséjét többre becsüli, mint Róma szerencséjét; ha van egy ember, aki egy nagy embernek, még ha az Julius Caesar is, dicsőségét többre becsüli Róma dicsőségénél és veszélyezteti egy ember zsarnoki zsenialitásáért a római nép szabadságát: álljon elő, mert velem gyűlt meg a baja!« így mondom én is.
Én tisztelem, becsülöm a zsidók szerencséjét. Szerencsés nép. Tisztelem, becsülöm a zsidó géniuszt és a zsidó hatalmat, amennyiben az a szellemnek hatalma, de amennyiben a magyar nemzetet veszélyezteti, amennyiben a magyar nemzet géniuszát valamiképen letöri, vagy pedig meghamisítja, állok elébe, és meg vagyok győződve, hogy velem együtt sokan. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps. A Nemzetgyűlés tagjai félállanak.)
Meskó Zoltán: Ott vagyunk valamennyien.
Hegedüs György: Minden eszközzel!
Prohászka Ottokár: A törvényjavaslatot Bernolák t. barátom indítványával elfogadom. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a Ház minden oldalán. A szónokot számosan üdvözlik.)
Elnök: Az ülést öt percre felfüggesztem.
[…]
Zöldinges.net – Pethő László
