Teszi fel a kérdést Szent John Henry Newman bíboros – majd így folytatja:
„…Minden derűs és vidám. A vallás kellemes és könnyű; a jóakarat a fő erény; az intolerancia, a bigottság, a túlzott lelkesedés a fő bűnök. Az önmegtartóztatás képtelenség – már az állhatatosságot is barátságtalan, gyanakvó szemmel nézik. (…)
Vajon nem arról van tehát szó, hogy a Sátán úgy akarja meghamisítani az Igazságot, hogy azt, ami nem több, mint az emberi szív természetes késztetése az adott körülmények között, szépen megformálja és felcicomázza? Ez a tanítás csak részben evangéliumi, valójában azonban a világ elvére épül, mégis az evangéliumnak hazudja magát, holott annak meghatározó elemével, az önmegtartóztatással teljesen szakít.
Úgy gondolja, elég, ha az ember jóakaratú, udvarias, őszinte, feddhetetlenül viselkedik, tapintatos, – az igaz istenfélelemnek, az Isten tiszteletéért való buzgólkodásnak, a bűn iránti mély gyűlöletnek azonban híján van, nem retten meg a bűnösök láttán, nem méltatlankodik az eretnekek istenkáromlásain és együttérzést sem váltanak ki belőle, nem ragaszkodik féltékenyen hitünk igazságaihoz, hidegen hagyja, milyen eszközökkel érjük el céljainkat feltéve, hogy jó célokról van szó, nem hűséges a szent apostoli Egyházhoz, amelyről az apostoli hitvallás beszél, nincs érzéke a vallás tekintélyéhez mint ami nem az emberi elme találmánya, egyszóval: komolytalan és ezért se nem meleg, se nem hideg, hanem – a Szentírás szavaival – langyos.”
A Szentírás szava pedig: „…mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból…” (Jel 3,16)
Kezdjük mindjárt az egyik legégetőbb problémával: kézbeáldozás!
Harcos védői rögtön előrukkolnak az Utolsó Vacsora leírásával: „kezébe vette a kenyeret, megtörte, tanítványainak adta és…” – tehát Jézus a tanítványok kezébe adja az Eucharisztiát. Ez a védekezés önmagát cáfolja, ugyanis Jézus „már nem” a tanítványainak, hanem Egyháza első papjainak adja kezébe – „még nem” az Eucharisztiát, mert az átváltoztatás szavai csak ezután jönnek.
Az apostoli hagyományban sehol sincs leírva, hogy ezt követően a „házaknál ünnepelt” Eucharisztiát kézbe adták volna – az nagy ferdítés, hogy el is vihették. Talán Szentségimádás céljára – ez nincs igazolva – de ők maguk otthon nem vehették magukhoz, nem érinthették.
Avagy: Szent Tarzíciusz, a ministránsok vértanú védőszentje viszi a római cirkuszokban feláldozásra szánt keresztényeknek az Eucharisztiát a börtönbe. Mivel a börtönben is volt felszentelt pap, de szentmisét nem mutathatott be, így neki vitte el a kisgyermek, majd a pap áldoztatta meg rabtársait. S Tudjuk, hogy Tarzíciusz támadói minden erejükkel el akarták venni a hős kisfiútól az Oltáriszentséget, hogy meggyalázzák, de ő a keblére szorítva védte/őrizte és inkább életét adta oda.
Az Egyháztörténelem számos szentje – pl. Borromeo Szent Károly, Milánó bíborosa, a Szent Tridenti Zsinat rendelkezéseinek legnagyobb apostola – a szörnyű járvány idején maga megy gyóntatni és áldoztatni.
***
Az egész egyértelműen református kezdeményezés – még a lutheri evangélikusoknál sincs ilyen – a kézbe adott kenyér és átnyújtott boros-kupa. No, meg az egyébként nem Oltáriszentség a saját tanításuk szerint sem. S az evangélikusok is teljesen tévesen hiszik, hogy a „vétel pillanatában” Jézus tér be szívükbe – hiszen nincs érvényesen felszentelt papjuk, aki Krisztus személyében cselekedve létrehozza az Úr áldozatának jelenlétét.
A néprajzosok rá is játszanak, mert a különböző népviseletekhez tartozó hímzett, kézben tartott kendőcskét a „kézbeáldozás” igazolásának tartják. A református asszonyoknál lehet, de a katolikusoknál soha sem volt ilyen.
***
Az „emlékvacsora” kifejezés pedig bekerül a Katolikus Egyház szóhasználatába a belső szekták révén (értsd: fokoláré, cursillo, neokatekumenátus és még ki tudja milyen new age-úttörőmozgalmak). Egyik magyar főpásztor az általa tartott felnőtt-hittanon szó szerint így nevezi – nyíltan tagadva ezzel a Szenthagyomány, sőt maga az Úr Jézus akaratát: a nagypénteki véres keresztáldozat jelenvalóvá tételét.
***
A II. Vatikáni Zsinat nyomán elindult nagy vallási összeborulás első terméke mi volt? A négy protestáns lelkésszel és két zsidó rabbival összeállított új mise- (?) rítus. A kiagyaló Annibale Bugnini érseknek egy idő után mennie kellett, mert már VI. Pál sem menthette ki őt a szabadkőműves mivolta körüli botrányból. De azért VI. Pál sem volt egy „matyóhímzés”. Mindig felemlegetik, hogy milyen keserűséggel fedezte fel a sátáni füstszagot – ám azt nem teszik hozzá, hogy nem tett ellene semmit. Amikor az új rítus tervezete ellen teológiai érvekkel alaposan megtámogatott ellenvetést nyújtott be a Szent Officium (ma Hittani Kongregáció – minden hitvédő hatalom nélkül) vezetője, Alfredo Ottaviani bíboros, akkor nem is sejtette, hogy a szörnyűséges tervezet már alá is van írva, a bevezetését engedélyezi VI. Pál.
***
Nagyot ugorva az időben jött/jön (küldték?) a világjárvány és bezárnak a templomok. Divatszakállas, celeb-papocskák tetszelegnek a kamerák előtt (legfeljebb „szívbéli” jóbarátjuk óbégat egy szintetizátor mellett) és maszkos-kesztyűs színielőadást tartanak. A lelkiáldozást ajánlják – amiről persze nem adnak megfelelő tájékoztatást, hogy egyháztörténelmünk nagy szentjei miként tanítanak erről a kérdésről – virtuális bűnbánattal, stb.
A sehova fel nem vett, majd az ország leggyengébb „fűzfalombos tánciskolájában segédoktatói oklevelet szerzett” fiatalemberből egyszeriben püspök lesz. Még a tágas templomkertekben megtartott szentmiséket is betiltja – ja, el is felejtettem: fokolárés őexcellenciája.
Számomra a jó Marcel Lefebvre Érsek Úr által alapított Szent X. Pius Papi Testvérület amerikai húzása volt a leggyötrőbb hír. Ők kezdték el a parkolós miséket és gyóntatásokat és most ők is betiltották (nem annyira állami, hanem egyházi nyomásra).
Bártálcákon, nők által szervírozott, nylonzacskóban – Uram bocsá’ – gyufásdobozban elvihető ostyák…
Jaj, Istenem!
***
Amikor a honlap szerkesztőjével leveleket váltottunk e téma körüljárásáról, említettem neki, hogy számos hittani hiányosságról kellene írni, ami ide vezetett. Ám most, hogy ennek a szedett-vedett gondolatsornak a végére értem – rá kellett jönnöm, hogy vissza is lehet fordítani az ok-okozat fejtegetését.
A kézbeáldozás tehát nem csak az Úr Jézus Krisztus megváltó áldozatának, Testének és Vérének valóságos jelenlétében való hit hiánya, hanem ezáltal minden olyan igazság elvetése, amely a Szentírás lapjairól, a Szenthagyomány két évezredéből kiolvasható, levezethető.
Azaz: ha Jézus nincs jelen a Szentostyában Testével és Vérével – nincs hatalma papja személyében cselekedve az átlényegítés létrehozására – akkor Jézus szavai az Evangéliumokban csak „parasztvakítások”; ő nem Isten Fia (sőt Isten sincs), egy a sok vallásalapító között… és sorolhatnánk az ateizmus „vallásában” hívők szövegeit.
***
Ha mindjárt csak a magasságom felét adom oda, amikor letérdelek és a gyarló pap személyét magára öltő Isten Fiától veszem ajkaimra lelkem táplálékát (a bekövetkezendő igazi, véres üldözések idején lesz erre igazán bizonyságunk), már akkor is felcsillan igaz hitem parányi lángocskája: hiszek az átlényegülést létrehozni képes Isten Fiában, aki papjainak kezére bízta a testi-lelki betegségtől megóvó, fertőzést nem terjesztő örök életre képesítő orvosságát.
A jerikói vakkal kérem: „hiszek Uram, erősítsd hitemet!”
Zöldinges.net – Pater Anonymus
