Az utolsó keresztes hadjárat

1941. június 22-én indult meg a Barbarossa hadművelet, azon offenzíva, mely Európa újkori pestisének, a bolsevizmusnak elpusztítását tűzte ki célul. A Barbarossára duplán illik a keresztes jelző, mivel a horogkeresztes zászló alatt felsorakozva indultak harcba Európa keresztény népei az ellen az ideológia ellen, mely Európa ősi jelképét, Krisztus keresztjét akarta elpusztítani. A középkor Szentföldre induló hadjárataihoz hasonlóan csaknem az egész kontinens csatlakozott a történelem legnagyobb horderejű offenzívájához. A németekből, finnekből, románokból, magyarokból, hollandokból, franciákból és még sok más népből álló haderő szellemiségét talán a Wehrmacht mottója írja le legjobban: „Gott…

Tovább a teljes cikkre

Le a szobrokkal?

Az elmúlt hónapokban többször foglalkoztam az emlékezetpolitika kérdésével, ezen belül kifejezetten a „szoborháború” ügyével is (itt és itt), így most is szükségét éreztem, hogy klaviatúrát ragadva néhány gondolatot képernyőre vessek. Az emlékezetpolitika előretolt harcállásai a köztéri emlékművek, szobrok, utcanevek, melyek indikátorként jelzik az adott közösség morális állapotát, hiszen akit nem tisztelünk, annak nem állítunk szobrot, vagy nem tűrjük köztéri „jelenlétét”. Az elmúlt időszakban hazánkban sok előremutató intézkedés született, így Nagy Imre eltávolítása és a nemzeti vértanúk emlékművének újraállítása, de mára már szinte végleg eltűntek a kommunista múltra emlékeztető alkotások és…

Tovább a teljes cikkre

Itt vijjog a végzet rajtunk!

Az árja népfajok örökölték az észnek, s szívnek azt a szerencsés egyensúlyát, melynél fogva sem az ész nem nyomja el a szívet, sem a szív nem burjánzik az ész rovására. Ember a szó nemes értelmében, az az univerzális ember, ki tudós, művész és szent, csak e vérből való.* Prohászka Ottokár George Floyd halála Május 25-én Minneapolisban egy fehér rendőr intézkedés közben megölte (?) a fekete George Floyd-ot, ennek kapcsán tüntetések kezdődtek a fehér rasszizmus (és a rendőri brutalitás – a zárójel indokolt) ellen. Mivel fehér ölt feketét, így az esethez…

Tovább a teljes cikkre

„Mi most a világ vallása?…”

Teszi fel a kérdést Szent John Henry Newman bíboros – majd így folytatja: „…Minden derűs és vidám. A vallás kellemes és könnyű; a jóakarat a fő erény; az intolerancia, a bigottság, a túlzott lelkesedés a fő bűnök. Az önmegtartóztatás képtelenség – már az állhatatosságot is barátságtalan, gyanakvó szemmel nézik. (…) Vajon nem arról van tehát szó, hogy a Sátán úgy akarja meghamisítani az Igazságot, hogy azt, ami nem több, mint az emberi szív természetes késztetése az adott körülmények között, szépen megformálja és felcicomázza? Ez a tanítás csak részben evangéliumi, valójában…

Tovább a teljes cikkre

Nincs több idő

Sorainkban mindenki hallott a Deák téri kettős gyilkosságról, ahol Laci és Gergő elveikhez hűen, őseik példamutatását követve életüket áldozták, ezzel megmentve egy magyar lány becsületét, s nagy eséllyel életét is. Mielőtt további részletekbe bocsátkoznék, arra kérek minden Testvért, gondolkodjon el rajta, mit is jelent a gyengébbek védelme. Bárki is azt hiszi, hogy ez a felvilágosult gondolkodás hozadéka, nem pedig szívünkbe írott törvény? Bognár Testvérrel együtt kérdem, hány felvilágosult egyén szállt volna harcba, a valószínűsíthető végkimenetelt sejtve, ha meglátja a kést a cigány kezében? Ide vágnak Rorschach gondolatai Kitty Genovese meggyilkolásáról:…

Tovább a teljes cikkre

Egy a föld itt, s egy az ország!

Mint valami Istentől hímzett gyönyörű szőnyeg tehát a magyar nemzet! A főrostok benne a mindig színmagyar családok, magyar hadak voltak. De azután, mint új meg új virágokkal szőtte bele Isten keze a különböző nemzetiségeket. Dr. Karácsonyi János – Történelmi jogunk hazánk területi épségéhez Dobronyi testvér tegnapi cikke remek összefoglalója a hungarista állásfoglalásnak a mai nap kapcsán, tehát ajánlom mindenkinek elolvasásra, aki még nem tette meg. Ugyanakkor én is szükségét éreztem összefoglalni gondolataim, melyeket egyfajta kiegészítő gondolatoknak szánok Dobronyi testvér nagyszerű helyzetértékeléséhez. 100 éve immár, hogy a Kárpát-medence népei szétszakíttattak, megbomlott…

Tovább a teljes cikkre

Vesszen Trianon! Vesszen a megosztottság!

100 éve történt, hogy hazánkra kényszerítették az első világháborút lezáró trianoni békediktátumot, amely nemzetünk történelmének egyik legnagyobb tragédiájaként a mai napig végigkíséri a Kárpát-medence valamennyi népének életét. Az igazságtalan parancsszerződés szétbontotta az egy évezred óta létező nemzeti egységet, amely az egykori történelmi Magyarország népei között született meg, és amely külső és egyéb belső megpróbáltatásokat is kiállva egyre inkább erősödött, formálódott a magunk mögött hagyott évszázadok alatt. Válaszolnunk kell arra a kérdésre, miért történhetett meg, kik voltak a kitervelői ennek a gyalázatnak? Látnunk kell, hogy a világ feletti gazdasági, szellemi és…

Tovább a teljes cikkre