Lapszemle – 2019.12.21.

  • New York Times: Publikáció ideje: Február 22.

Tizenkét évvel ezelőtt szociális kutatók rájöttek hogyan lehet rávenni az amerikaiakat a szavazásra. A kísérlet során Michigan állam 10.000 lakosát emlékeztették egy helyi szavazás előtt, hogy polgári kötelességük azon részt venni, illetve szórólapokkal tájékoztatták őket a szomszédság szavazási statisztikáiról. „Mi van akkor, ha szomszédjaid tudomást szereznek róla, hogy szavaztál-e vagy sem?” Áll a szórólapon, az alábbival egyetemben: „A kutatók nyilvánosságra hozzák, hogy ki szavazott és ki nem!” Todd Rogers, a Harvard egyetem közpolitikai professzora szerint ez a legeredményesebb intervenció, amit életében látott. Az eredmény óriási változást hozhat politikai organizáció terén, kiváltképpen a demokrata jelöltek számára, kiknek magas részvételi arányra lenne szüksége. Egyetlen probléma van, ahogy azt Dr. Rogers is megfogalmazta, az emberek sértettekké és irritáltakká válnak, minek pszichológiai magyarázata abban rejlik, hogy az emberek hajlamosabbak kötelességtudóan cselekedni felelősségre vonás lehetőségének esetén, viszont mindez frusztrációt vált ki belőlük. Ezért a politikai csoportok felhagytak az ötlettel, pedig az elmúlt évtizedben egy suhintással adtuk át személyes adatainkat mobilapplikációknak, melyek diétát felügyelő változatai be is bizonyították, hogy a nyomásgyakorlás működik! A New York Times elképesztően hosszasan ecseteli, hogy a magánszféra mennyire egy túlbecsült koncepció, s az egekig magasztalja a 2017-ben létrejött „VoteWithMe” alkalmazást, melyben Trump leváltásának a kulcsát látja. A „VoteWithMe” alkalmazás ugyanazon elven működik, mint a fent taglalt kísérlet, de a digitális világnak köszönhetően jóval hatékonyabb.

Kommentár:

Én nem vagyok egy libertariánus beállítottságú egyén, hiszek a tömegek aktivizálásában, nem szívlelem az ignoranciát, tehát lényeg a lényeg, nincs azzal problémám, hogy bele akarnak szólni az emberek magánéletébe, azzal viszont van, hogy proli módjára érzelmi zsarolást vetnek be ennek érdekében! Ezt az agymenést pedig ugyanazok a liberálisok szorgalmazzák, akik máskor meg „safe space-ről” papolnak, s mégis milyen cél érdekében? Le kell váltani Trumpot, semmi más nem számít! Annyira bírom, amikor a toleráns humanisták saját értékeiket rúgják fel, s nem egy emberi logikával megoldhatatlannak tűnő egzisztenciális krízis folytán, hanem csak a hatalomért! A terv pedig eleve bukásra rendeltetett, azt gondolják, hogy a republikánusok nem járatosak a virtuális világban, vagy majd betámadják őket a demokrata ismerősök, aztán mindegyik elszégyelli magát? Félretéve a SJW-k hisztérikus jellemét, eddig legalább joggal mutogathattak az alt-rightra, hogy telve vannak a 4chanon összegyűlt trollokkal, akik nem is akarnak eszmecserébe bonyolódni… most már a fővonalas liberálisok sem próbálják azzal áltatni a nagybecsűt, hogy ők valamiféle morális magaslat birtokában lennének. Minden oldal azt mondja, szavazz, csak akkor leszel értékes ember, akkor leszel jobb Gábornál és Emőkénél… oh, hogy a liberálisok amúgy meg egész évben azt harsogják, hogy halmozd az élvezeteket és egy tökéletes individuum vagy? Felejtsd el, a szavazásra más törvények vonatkoznak!

  • Reuters: Publikáció ideje: Május 8.

A 17 éves Yuuka Hasumi februárban felhagyott a főiskolával, hogy Dél-Koreába utazhasson, ahol egy új élet reményében K-pop sztárrá válhat, még ha mindez nem csak hosszas próbákkal jár, de le kell mondania a fiúzásról, a telefonozásról, a magánélet minden formájáról is. Hasumi az Acoupia iskolához csatlakozott Szöulban, akik kifejezetten japán fiatalokat készítenek fel a K-pop életre, melynek keretében a koreai nyelvet is megtanulják. Hasumi csak egy a millióból, kik a K-pop világ csillogására vágynak, mind Szöulból, mind a határon túlról. A nagy ügynökségek viszont csak keveseket vesznek szárnyaik alá. „Nehéz.” Mondja Hasumi japánul, izzadtságban ázva a táncgyakorlat után, amin barátnője, a 15 éves Yuho Wakamatsu is részt vett, szintén Japánból. Az Acoupia iskola tandíja 3000$-nak felel meg, cserébe diákjainak (kb. 500 fiatal japán származású egyén) meghallgatást szervez olyan ügynökségeknél, mint akik a BTS fiúbanda elsöprő sikeréért is felelősek. A japán behatás olyan időszakban jött viszont, mikor feszült a két ország közti viszony. A Reuters ugyanakkor többekre hivatkozva is taglalja, hogy mindennek nincs hatása a sztárlét iránt ácsingózó japán fiatalokra, sem a koreai ügynökségekre, egyesek pedig pont ettől az együttműködéstől várják a két nép baráti kapcsolatra való emelését.

A Reuters lényegében tovább taglalja, hogy Korea zeneipara egy elapadhatatlan aranybányára lelhetett a japán fiatalok beáramlásában, ráadásul már befutott, úgynevezett idolok is inkább a K-pop szférájában próbálnak szerencsét.

Kommentár:

A Tisztelt olvasó talán emlékszik még legutóbbi lapszemlém K-pop ipart kiveséző szegmensére, amit pedig most láthatott, azzal kívánom összekötni, régi-új megállapításokat téve. Egyrészről aggasztónak tartom, hogy ily mértékben képes fiatalokat vonzani egy olyan ipar, ami bizonyos zeneipari jelenségekből tapasztalható materialista világfelfogást ötvöz a modellszakmából ismert sztahanovizmussal. Ezek a fiatalok tényleg egész életüket, de még inkább szüleik pénzét, erre a karrierre teszik fel, s csak kevesen érik el céljukat, akik pedig elérik, azok se lelnek benne örömet. A férfiakat, mint azt korábban láthattuk, eunuchokra emlékeztető lényekké degradálják, kik a liberális-feminista elképzelésekkel szemben egy darab húsként kezelik a nőket. A nők pár évig, a családalapítás reménye nélkül turnézgatnak, majd a pornóiparban kötnek ki, bár hozzá kell tennem, ez a japán idol és gravure iparban is így működik. Ennek fényében demagógnak tűnhet a következő gondolatmenetem, amiért billentyűzetet ragadtam, nevezetesen abbéli aggodalmam, miszerint Japán önkéntes gyarmatosításba kezdett, Dél-Koreához igazodva. Igen, Korea nélkül is beszélhetünk egy szellemi alámerülésről Japán esetében, de mindezek ellenére is még megtalálhatjuk a felkelő nap országának népében azt a munkaakarást és tökéletesedésre való törekvést, amit a bushido is tükröz. A társadalom egy meghatározó része ezt a technológia iparában próbálja megélni, melynek pozitív és negatív aspektusai is vannak. Ha viszont a Japán fiatalság életerejét a K-pop világának szenteli, azt vitalitásával új szintre emelheti, de mondanom se kell, hogy ez az energiabefektetés lehető legrosszabb módja, elpazarolják azt a mérhetetlen erőt, ami szellemi fejlődésűk és nemzetük dicsőségének kivívására adatott, helyette beolvadnak a Gangnam mételyébe! A népek békéje kapcsán pedig bárki is komolyan gondolja, hogy ez lenne a módja? Egy illuzórikus, biznisz-kapcsolat? Japánnak igenis felelőssége a Távol-Kelet szellemi centrumává válnia, habár Kínát hatalmilag aligha tudná legyűrni, de ellenállhat neki, amiképp azt évezredeken át tette. Ha a dicsőség útjára lépnek, természetesen szembe kell nézniük saját démonaikkal, mint például a nankingi mészárlás, de meg kell értenünk, hogy a hatalommal való visszaélés még nem vonja maga után a hatalom természetének helytelenségét. Zárásképp megjegyezném, nem Korea fiait és leányait kívánom szidalmazni, modern társadalmukat kritizálom, történelmileg tudtommal nem volt vezető szerepük, Kína látszólag csak feudalizmusban és kommunizmusban tud gondolkodni, Japán minden hibája ellenére is a legesélyesebb nemzet egy meritokratikus társadalom kialakítására, ezért is tulajdonítok nekik ilyen jelentős szerepet.

  • The Nation: Publikáció ideje: Május 2.

A legtöbb amerikai nőnemű, ahogy a szavazók többsége is. Valahogy mégis „különleges szféraként” vagyunk számon tartva. Az amúgy kiemelkedő, áprilisban tartott CNN Városháza műsorában is, egyedül a 2020-as elnökválasztások női jelöltjeit kérdezték nőket érintő problémákról, pedig a több tucat férfijelölt is verseng egy olyan szavazóbázisért, amit kiváltképpen a Demokrata pártban színesbőrű nők tesznek ki. Mi folyik itt? A nőket természetesen megosztja a rassz, életkor, osztály, és még sok egyéb. Erőnk széttöredezett: erők, melyek azért harcolnak, hogy ez így is maradjon. Gyakran, még ígéretes feminista szervezetek is csupán megkésve ismerik el a problémát, (ha egyáltalán elismerik) aztán csodálkoznak, hogy tagozatuk miért annyira… fehér. Ezért jött létre az új női politikai akciócsoport, a Szupertöbbség, kik azt ígérik nem esnek ebbe a hibába, céljuk egységbe tömöríteni minden nőt, és szupertöbbséget alkotni az Egyesült Államokban, így megváltoztatva annak jövőjét! A Szupertöbbség arcai Ai-Jen Poo, Alicia Garza, és Cecile Richards, és olyan szervezetek állnak mögöttük, mint a hatalmas, mégis alábecsült Facebook Fenomen, a PantsuitNation, (Nadrágkosztüm Nemzet… olyan logikával születhetett, mint a slutwalk, azaz kurva menet, szerk. megjegyzés) a PlannedParenthood, stb.. A Szupertöbbség tervei szerint a 2020-as elnökválasztásokra 2 millió nőt képesek lesznek mobilizálni, miközben a női „newdealen” dolgoznak, egy tervezeten, ami megszünteti a nemek közti árrést, redukálja az anyák halandóságát, és a gyerekköltséget.

A The Nation tovább fejtegeti, hogy a Szupertöbbség tulajdonképpen interszekcionális feminizmusa központi elem nem pedig melléktényező, illetve említésre kerül Bill Clinton, mint támogató.

Kommentár:

Ezer sebből vérzik ez a csoportosulás és nem tudom, hol kezdjek neki. Van itt minden, mint a búcsúban: Újhullámos feminizmus, fehérellenesség, nagyvállalati támogatás, saját értékeiket is szembeköpő patronátus Bill Clinton személyében. Amit kiemelendőnek tartok az az, hogy panaszkodnak, amiért a politikai hatalom nem foglalkozik eleget nőügyekkel, de ha a Szupertöbbségen múlna, CSAK azzal foglalkozna, ezt a fajta gondolkodást pedig több, úgynevezett kisebbségi ügyekkel foglalkozó párt/mozgalom részéről tapasztaltam. A hungarizmus egy valódi politikai eszmerendszer, ami a társadalom építésének és irányításának összes aspektusával foglalkozik, egyiket sem a másik fölé helyezve. Kérdem a Tisztelt olvasót, szerinte melyik a kiegyensúlyozottabb?

Zöldinges.net – K.D.

Források: