Filozófiai percek (11. rész)

Az élettevékenységek potenciái általában és a vegetatív élet

1. szakasz

A lélek és a potenciák reális különbsége

Mivel a szubsztanciákat sajátosságaik (proprietates) által ismerjük meg, és e proprietások közül a legfontosabbak a sajátos potenciák (pontentiae propriae), az élőlények megismerése szempontjából fontos, hogy tisztában legyünk e potenciák természetével. Két kérdés merülhet fel:

1. Vajon a potenciák valósan különböznek-e a lélektől, vagy sem?

2. Feltéve, hogy a potenciák valósan különböznek a lélektől, mi az, ami őket egymástól megkülönbözteti, ami megadja nekik sajátos jellegüket?

Bevezetés a filozófiába –
Tudós-Takács János

Ad 1. A középkori nominalisták és az újkor számos panteista irányzatú filozófusa azonosítják a potenciákat a lélekkel. Velük szemben Arisztotelész és Szent Tamás az összes skolasztikus bölcselővel együtt azt tartja, hogy a potenciák valósan különböznek a lélektől. Ezt a megállapítást a következőképpen bizonyítjuk: A lélek a szubsztanciális rendben van, mint forma substantialis, hiszen a szubsztancia, amint a metafizikában láttuk, egy bizonyos fajta lényeget jelent. Ezzel szemben a tevékenység a akcidentális rendben van. De bizonyítottuk, hogy a lényeg valósan különbözik a léttől, amiből következik, hogy még inkább kell különbözzön a tevékenységtől (akciójától), amely úgy viszonylik a léthez, mint aktus a potenciához. A tevékenység tehát nem lehet szubsztancia, hanem csak akcidens lehet. De ha a tevékenység az akcidentális rendben van, akkor a tevékenység közvetlen lételve (principium proximum) is az akcidentális rendben kell legyen. Az aktusnak ugyanis a hozzátartozó potenciának ugyanabban a rendben kell lenniük, márpedig a tevékenység nem más, mint aktus, és az aktusnak a követlen lételve a potencia, vagyis az illető aktus saját potenciája. A potencia tehát természeténél fogva a tevékenységre irányul, érte van, és a tevékenység a maga természeténél fogva a potencia tökéletessége,  kiteljesítője. A potencia tehát maga is az akcidentális rendben van. A potencia tehát valósan különbözik a lélektől, amely a szubsztanciális rendbe tartozik. A lélek ugyan szintén lételve a tevékenységnek, de távolabbi lételve (principium remotum).

Ad 2. A potenciák különbözőségüket sajátos tevékenységeiktől nyerik, azaz a különböző sajátos tevékenységre való irányultságtól, hiszen a potenciát mindig az aktus teszi érthetővé. Így a szem azért különbözik a fültől, mert az egyik látásra, a másik pedig hallásra van rendelve. De mi által különböznek a tevékenységek egymástól? Mi adja meg ezeknek specifikus különbözőségüket? A tevékenységnek természetszerűen egy-egy tárgyra kell irányulnia. Így például a látás a színre, a hallás a hangra stb. Ezért specifikus jellegüket a sajátos tárgytól nyerik, amelyre irányulnak. Fontos megjegyezni, hogy két fajta potencia van:

1. Olyan, amely sajátos tárgyát létrehozza, alkotja, ezt nevezzük aktív potenciának. Pl. a növény potenciája az anyagcserére, mert az asszimiláció által átalakítja a tárgyát és nem feltételezi azt úgy, ahogy hasznára válik.

2. Olyan amely sajátos tárgyát a létezésében már feltételezi, ezt nevezzük passzív potenciának. Mindenféle ismeret feltételezi a megismert tárgy formáját, amelyet annak anyaga nélkül befogad. A vegetatív élet potenciái tehát aktívak, az érzéki és értelmi élet potenciái passzívak.

Folytatása következik…

(Forrás: Tudós-Takács János – Bevezetés a filozófiába:  214-215. oldal)

Zöldinges.net – Lengyel Béla