Katolikus hitünk győzelmének ékes bizonyítékai a szentek, kiket tisztelünk, példájukat követjük és közbenjárásukért fohászkodunk. Életük és cselekedeteik elválaszthatatlanok az Anyaszentegyház földi zarándokútjától, ezért tetteik megismerése kívánatos mindannyiunk számára. A mai modernista egyházpolitika a felszabadítás-teológia útján járva a végtelen toleranciára sarkallja a hívők gyülekezetét, de ez az út megtévesztő lehet. Sorozatunk, az intoleráns szentek, azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa egy-egy híres egyházatya életének azon mozzanatát, mellyel méltán kivívná liberális jogvédőink megannyi cizellált jelzőjét, úgy, mint: bigott, intoleráns, xenofób, paganofób, iszlamofób, és még sorolhatnánk. Példájukból merítsünk erőt a Krisztusi egy igaz hit következetes és magalkuvást nem tűrő képviseletére és a hősies, harcos életszemléletre, hogy ne csak szavakban, de tettekben is gyakorolhassuk az aktív hitvédelmet.
December hatodika mind a nyugati, mind a keleti egyházban nagy ünnep, hiszen ezen a napon emlékezünk szent Miklós püspökre, az ajándékosztóra, a tengerészek megmentőjére, az elesettek oltalmazójára és bizony a hit rendíthetetlen őrére.
Életének csodás eseményei és a sok önzetlen cselekedete megmutatta, hogyan is kell követnünk a Krisztusi utat és méltán emelte a szentek sorába.
Miklós Patara városában született, Kr. u. 270-ben. 19 évesen már pappá szentelték és elkezdődött csodákkal teli élete. Legemlékezetesebb csodatételei: a három lány kiszabadítása, a tenger lecsendesítése, a gabonasokasítás, Diana „istennő” fájának kivágása, a három halálraítélt megmentése és az elrabolt gyermekek hazahozatala, azonban mi életének egy másik tanulságos eseményéről fogunk megemlékezni.
A 325-ös esztendő az egyház történelmének talán egyik legfontosabb dátuma, ekkor került ugyanis sor az I. (Nagy) Konstantin császár által összehívott niceai zsinatra. Az egyházatyák egy korábban késhegyig menő teológiai vitára kívántak pontot tenni a zsinattal. Arius püspök eretnek tanítása kétségbe vonta Krisztus istenségét, azáltal, hogy örökkévalóságát tagadta: „Volt egy idő, amikor a Fiú nem volt…”. A zsinaton résztvevő egyházatyák döntő többsége (így Miklós is) az ortodox álláspontot képviselte és elítélte Arius tanait. Eretnek nézeteinek kifejtése olyan nagy megütközést váltott ki az egyházatyák közt helyet foglaló Miklósban, hogy nemes egyszerűséggel leütötte Ariust, véget vetve a vitának. Az eset nem maradt következmények nélkül, ugyanis Konstantin császár megfosztotta püspöki jelképeitől és tömlöcbe záratta a szentet. Az Isteni igazságosság azonban a legmélyebb tömlöcbe is behatol. Jézus és a Szent Szűz megjelentek Miklósnak és Krisztus megkérdezte tőle: „Miért vagy bezárva?”. A szentéletű férfiú válasza ekképp hangzott: „Mert szeretlek én Uram és Istenem”. Igaz hite jutalmául azon nyomban visszakapta a palliumot és a Bibliáját (a püspöki jelvényeket), a császár pedig hírét véve a csodának rögtön kiengedte Miklóst. A niceai zsinat eredményeképp megszületett a szentmiséken ma is imádkozott niceai hitvallás (a Hiszekegy), mely a kereszténység első egyetemes hitvallása. A záródokumentumon ott szerepel Miklós püspök neve is. A zsinat elítélő határozata ellenére az Arianus eretnekség, viszont még további 400 évig fertőzte az egyház testét.
A fenti történetre talán értetlenül tekint a kedves olvasó, hiszen „holmi” teológiai vita miatt miért kellett vérre menő szócsatákba bocsátkozni, pláne verekedni. Nos, a korai kereszténység fennmaradása szempontjából kardinális kérdés volt a hit egysége. A Szentháromság mibenléte máig az egyik legnagyobb hittitok és hosszú évszázadok és zsinatok sokasága kellett, hogy az emberi elme számára felfoghatatlan misztériumot (3×1=1), illetve Krisztus természetét az emberi lehetőségekhez képest a Szentlélek vezetésével megérthessük. Az újkori egyháztörténetből láthatjuk hova vezet az eretnekség, hiszen ha hitében egységes marad Európa, akkor nem történik meg a reformáció, nem alakulnak szinte naponta újabb szekták, és a kontinens az etnikai sokszínűség mellett vallási egységét megtarthatta volna. Miklós nem tűrte, hogy elferdítsék az igazságot és igyekezett véget vetni az eretnekségnek, ezért a legnagyobb tisztelettel kell gondolnunk rá.
Kívánom, hogy példája minket is a fáradhatatlan hitvédelemre ösztökéljen, hogy életünkkel, tetteinkkel és szavainkkal is az Örök Igazságot szolgálhassuk. Adjon ehhez erőt a Mindenható Isten!
Szent Miklós püspök, könyörögj érettünk!
Zöldinges.net – Csikós Gergő
