„Az elmúlt harminc évben az IRA megmutatta, hogy a brit kormány nem irányíthatja Írországot a saját kénye-kedve szerint.” (Gerry Adams)
Pontosabban az „ideiglenes” IRA. A „hivatalos” már 1972-ben fegyverszünetet hirdetett. A különválás 1969-ben történt meg, a véres észak-írországi felkelés idején. Az enyhébb ágnak a „hivatalos” volt tekinthető, a radikálisabbnak pedig az „ideiglenes” – Írország egyesüléséig fennálló.
De menjünk vissza a gyökerekig. Az IRA (Ír Köztársasági Hadsereg) elődszervezete az Ír Önkéntesek voltak, akik 1913-ban alakultak. Ők robbantották ki az 1916-os húsvéti felkelést, amit az angolok még könnyűszerrel levertek. Majd az 1919-ben kitört függetlenségi háború volt az, ahol már IRA néven harcoltak az ír egységek, melyek leginkább a gerillaakciókból álltak. Ennek eredménye lett az Ír Szabadállam, ami Michael Collins nevéhez köthető. Ennek következtében Írország domínium státuszt kapott, belső ügyeiben független lett, viszont Észak-Írország Nagy-Britannia része maradt. Ez a radikálisok igényeit nem elégítette ki, így az ország polgárháborúba került, ami 1922-23 között zajlott le. Michael Collins életét vesztette, de így is a szabadállam pártiak jöttek ki nyertesen a konfliktusból, Írország pedig csak 1949-ben lett teljesen független.
Az angol-ír egyezményt egyébként megerősítette egy népszavazás is. Lehet vitatni, hogy a nép úgy szavazott, hogy az angolok az egyezmény nem elfogadása esetén véres megtorlást ígértek. Ugyanakkor a Katolikus Egyház is állást foglalt, úgy rendelkezett, hogy aki erőszakosan szembeszáll az egyezménnyel (terrorakciók, robbantások), azt az Egyház kiközösíti, ekképp nem élhet a Szentgyónás lehetőségével és Szentáldozáshoz sem járulhat. Tehát, habár a népszavazás lehet kérdéses, de az Egyházzal való szembemenetel már mindenképp elítélendő.
A nemzeti oldalon sokan példaként tekintenek az IRA-ra, annak tevékenységére, céljaira. Hiszen az Egységes Írországért harcolnak, és nem nehéz párhuzamot vonni Magyarország és Írország esete között. Angol elnyomás/Habsburg elnyomás, időnként fellángoló szabadságharcok. Anélkül, hogy tagadnánk az angol elnyomás megtörténtét, és az 1916 előtti felkelések létjogosultságát, fontos leszögeznünk, hogy mind a húsvéti felkelés, mind a függetlenségi háború egy szocialista köztársaságért harcolt.
És arról se feledkezzünk meg, hogy a „hivatalos” IRA fegyverszünete után az „ideiglenes” IRA terrorakcióinak civilek is áldozatul estek.
2005. szeptember 25-én végül az „ideiglenes” IRA nemzetközi megfigyelők jelenlétében átadta a brit hatóságoknak a teljes fegyverzetét, ami nagy lépésnek számított az enyhülés elkezdődéséhez. Ámbár ez sem jelentette a véget, ugyanis kisebb csoportosulások továbbra is maradtak, mint pl. a RIRA (Valódi IRA), akik folytatták a merényletek végrehajtását.
Illetve 2016-ban megalakult a Saoradh, amelynek a katonai szárnya a NIRA, ami RIRA és RAAD (Köztársasági Drogellenes Akciók) egyesüléséből jött létre, akik idén márciusban levélbombával árasztották el az Egyesült Királyságot. Áprilisban tüzet nyitottak a rendőrségre, akciójuk egy ártatlan civil, Lyra McKee életét követelte. Az újságírónő halálát a brit imperialistákkal vívott harc járulékos veszteségeként könyvelték el.
Most, hogy zajlanak a Brexit tárgyalások, újra fellángolhat a konfliktus, ugyanis az EU-nak köszönhetően a határok könnyen átjárhatóak Írország és Észak-Írország között, de Anglia kilépésével ez megszűnhet, ami a fegyveres atrocitások számának megnövekedését eredményezheti.
Ha tehát végig tekintjük az IRA történetét a kezdetektől napjainkig, akkor nem tudunk találni olyat, ami szimpátiát ébreszthet bennünk az irányukba, mivelhogy az IRA kezdeteiben is egy szélsőséges baloldali nézeteket valló köztársaságpárti hadsereg és szervezet volt, csak úgy, mint a Sinn Fein, annak politikai szárnya. Továbbá az IRA utódszervezetei által elkövetett akciók sokszor ártatlanok életét követelték, még ha rendőr is volt az illető. Mit tehet egy rendőr, akit csak kivezényelnek, vagy épp a laktanyában állomásozik arról, hogy a mindenkori brit kormány miképp határoz? Természetesen nem azokra gondolok, akiknek feladatuk a szándékos provokáció, avagy a lakosság vegzálása volt, legyenek ezek az 1919-es évek, vagy a ’60-as évek.
Az írek irányába érzett szimpátia nem egyenlő az IRA-val való szimpátiával, meg kell különböztetnünk a kettőt.
Nem szabad elfelejtenünk: a cél semmilyen körülmények közt nem szentesíti az eszközt!
Még ha el is tekintünk a szélsőbaloldali nézetek, a republikanizmus mellett, az IRA radikális és ártatlanok életét követelő akcióival kivívta magának a terrorista jelzőt, amit meg is érdemelt.
Ugyanakkor, ha nekem választani kellett volna 1919-ben, hogy kinek az oldalán állok, akkor engem mind a két oldal üldözött volna, az angolok az írek irányába érzett szimpátia és az elnyomás elleni felszólásom miatt, az írek pedig a monarchizmusom, és a szélsőbaloldali nézeteik megvetése miatt.
Zöldinges.net – Bognár Albert
Filmek a témában, amiket én láttam, azok számára, akiket érdekel:
