Az apartheid felemelkedése és bukása 2.

„Eendracht maakt macht.”

/”Az egység erőssé tesz.”/

Az apartheid kialakulása és felemelkedése

1. kép; Hendrik F. Verwoerd miniszterelnök

A korábbi brit uralom alatt is születtek diszkriminatív faji intézkedések, mégis, a Daniel Malan református lelkész vezette búr Nemzeti Párt 1948-as hatalomra kerülése tekinthető az apartheid korszak kezdetének. Az új, Daniel Malan által vezetett kormányban csupa olyan miniszter foglalt helyett, akik  annak  idején  ellenezték azt,  hogy  a  Dél-Afrikai  Unió  Nagy-Britannia oldalán Hitler Németországa ellen lépjen be a háborúba. A nacionalista Nemzeti Párt a búrok politikai önállóságának, gazdasági és kulturális érdekeinek képviseletét tűzte zászlajára, egyrészt a Brit Birodalommal, másrészt a gyarmatosított négerekkel szemben. Ettől kezdve a Dél-afrikai Unió államformája etnonacionalista állam (etnokrácia) lett egészen 1994-ig. A búr nacionalizmust képviselő kormányzat által elfogadtatott új alkotmány törvényerőre emelte a faji elkülönítés gyakorlatát. A feltételezhetően Malan által megalkotott apartheid (szétválasztás, elkülönítés) kifejezés szorosan összekapcsolódott a fehér (ezen belül búr) felsőbbrendűség gondolatával és a búr nemzet saját karakterének megőrzésével. Malan úgy vélte, hogy a búr nemzet uralmát a többséget alkotó egyéb rasszok ellenében csak a fajok szétválasztásával lehet megteremteni. A „fekete veszedelemtől” (swart gevaar) való félelem, mint lélektani tényező hozzájárult az apartheid-politika elfogadásához a fehérek körében. Kezdetben az apartheid a fajok megkülönböztetését jelentette. Valódi értelmét akkor nyerte el, amikor a harcos búr nacionalista politikus, a későbbi miniszterelnök, Hendrik Frensch Verwoerd került a bennszülött-ügyi tárca élére (1. kép). Verwoerd nevéhez kötődik az apartheid valódi ideológiai megalapozása. A verwoerdi értelmezésben az apartheid azt jelentette, hogy az országban élő rasszok fejlődését saját karakterüknek megfelelően kell biztosítani. A verwoerdi definíció az apartheid gyakorlatát az élet minden területére ki kívánta terjeszteni. Az apartheid rendszer a fehérek és négerek külön fejlődési lehetőségének megteremtéséből indult ki, s mind az asszimilációt, mind az integrációt elvetette.

2. kép Útlevél ellenőrzés


1950-ben előírták a lakosság kötelező faji regisztrációját: a Dél-Afrikai Unió polgárait négy rasszba sorolták fehérek, indiaiak (ázsiaiak), színesek (keverékek), valamint a négerek (1. ábra). Az egyes faji csoportok között minden érintkezést megtiltottak. 1952-től a négereknek útlevelet kellett magukkal hordania, amely tartalmazta az illető fényképét, lakóhelyének nevét, ujjlenyomatát és a munkáltatója nevét.  Az útlevélrendszer célja az volt, hogy a néger lakosság mozgása ellenőrizhető legyen (2.kép). 1953-ban bantu oktatási rendszert hoztak létre az őslakosok részére. Az állami iskolákban kötelezővé tették az afrikaans nyelv tanítását. 1957-ben törvénybe iktatták a faji elkülönítést az iskolákban, a könyvtárakban és a szórakozóhelyeken, majd a templomokban. Végül a totálissá váló apartheid-gyakorlatot kiterjesztették a magán- és családi életre is: törvényben tiltották meg a fajok közötti házasságot és nemi érintkezést is. A politikai életben a törvények egyértelműen a fehérek hatalmát védték.


1. ábra a Dél-afrikai Unió majd a Dél-afrikai Köztársaság faji térképe a bantusztánokkal együtt az apartheid alatt. A fehér lakosság többsége nagy városokban illetve azok agglomerációjában élt. A négerek vidéken illetve a bantusztánokon tömörültek, míg a keverékek (színesek) Fokföldön addig az indiaiak Natal partvidékén alkottak etnikai tömböket.

Az Afrikai Nemzeti Kongresszust (ANC) és a Pánafrikai Kongresszust a Kommunista Párttal együtt föld alá szorították, vezetőiket üldözték vagy likvidálták. Így a két néger mozgalom radikalizálódott. Fordulópontot jelentett, hogy 1960-ban a hatóságok leverték az útlevéltörvény elleni tüntetést. Az ANC a sharpville-i „mészárlást” követően áttért a fegyveres küzdelemre (3-4. kép).

1961-ben a Dél-Afrikai Unió kilépett a Brit Nemzetközösségből, egyúttal felvette a Dél-Afrikai Köztársaság nevet. Ezzel az afrikáner vezetők egyik álma, a függetlenség megvalósult. Az apartheid-párti politikusok végső célként megfogalmazták a négerek állampolgárságának megszüntetését és a teljesen fehér Dél-Afrikai Köztársaság megteremtését. A kormányzat 1959-től kezdve külön területi körzeteket (bantusztánok) jelölt ki a néger lakosság számára, annak a paternalista elvnek az alapján, hogy a négerek önkormányzatán alapuló területi-igazgatási modell képes biztosítani a négerek saját karakterüknek megfelelő fejlődését. A bantusztán-rendszer révén a kormányzat teljessé akarta tenni a néger lakosság elkülönítését. Az apartheid-párti politikai elit úgy gondolta, hogy a bantusztánok egy idő után leválnak a Dél-Afrikai Köztársaságról, és így megvalósulhat az afrikáner Dél-Afrika. Ezt követő években a fehér kormányzat összesen tíz bantusztánt létesített a kilenc néger törzsnek (2. ábra). Ezek közül négy 1976 és 1981 között teljes függetlenséget kapott. A következő bantusztánok tartoztak ide: Transkei, Bophuthatswana, Venda, és Ciskei.  Ezeket kezdőbetűik rövidítese után nevezték TBVC államoknak is.


2. ábra A fehér kormányzat által létrehozott tíz bantusztán látható, amely biztosította volna a négerek saját karakterüknek megfelelő fejlődését külön államokban.

A néger lakosság nemzeti alapon megosztott volt a bantusztán-rendszerrel kapcsolatban, s ez jól mutatja, hogy a kérdés nem egyszerűsíthető le csupán a „rasszista fehérek és az antirasszista feketék” konfliktusára. A zuluk egy része az önálló nemzeti fejlődés lehetőségét látta a külön országként felfogott bantusztánokban, míg a xhoszák a négerek teljes jogú állampolgárságáért küzdöttek. A zuluk egy része a nemzeti elkülönülést, az ANC bázisát alkotó xhoszák az emancipációt, s ettől nem függetlenül a Dél-Afrikai Köztársaság területi integritásának helyreállítását helyezték küzdelmük középpontjába.

A független bantusztánok, amelyek rendelkeztek az állami önállóság feltételeivel: saját kormányuk volt, élén a választott saját törzsi vezetőkkel valamint saját hadsereggel. A politikai, gazdasági és kulturális hatalom a törzsek kezében volt. A következők alkották a TBVC államokat:

A maradék hat függő bantusztán volt, amelyek autonóm törzsi államok voltak. Következők alkották ezeket a területeket:

Zöldinges.net – Magyar Nimród

Korábbi cikkek