Az emberektől gyakran hallani olyasféle empátiáról, amely a saját nemzete ellen irányul. Persze ezt tudatlanul, de jó szándékból teszik. Most felhozok egy valós példát: Tatabányán van több olyan külvárosi rész, ahol az emberek szegénységben, ám bűnözéstől hemzsegve élnek. Egy ellenzéki képviselő be akarja telepíteni a szegénységben élő cigányságot a központba, hogy ne nyomorban éljenek, persze ezt bérlakásokkal támogatva ingyenesen, de mivel megnyerte a választást, így már nem csak elképzelés lesz. A kormánypárti képviselők pedig ezt ellenzik, persze joggal (függetlenül minden párttól jelentem ki). Mert a saját nemzetem jóléte és az életbiztonság megteremtése az elsődleges szempont, és nem pedig más kultúrájú népé. Persze rávághatnánk, hogy ez rasszizmus, de van egyfajta szeretethierarchia, amely a következők szerint alakul: család, nemzet, faj, felebarát.
Jobban kell szeretni a hozzánk közelebb állókat, ami egyben a természettel is összhangban áll, mert az aki azt kéri, hogy egyszerre szeressünk mindenkit, az lehetetlent kíván. A saját családom, ha konfliktusba kerül a szomszéddal, természetesen a családom mellé állok, s így pedig, ha a nemzetem kerül szembe más fajjal, akkor a saját nemzetemet fogom támogatni, hiszen tőlük kaptam mindent, ott vannak az ősi gyökereim és hálával tartozom annak, aki felnevelt és persze annak is, aki harcolt értünk évszázadokon át az életük árán is. (Bővebben Váradi testvér cikkében tájékozódhatunk az intoleráns szeretetről.)
De visszatérve segíteni kell az embereken, de elsődlegesen a sajátjainkon, ha megoldottuk ezt, akkor segíthetünk másokon is. De azt sem hinném, hogy az afrikai emberek éhínségét épp a fehér embernek kéne megoldania, amíg a saját fajtánknak a problémáit nem oldottuk meg, hiszen láthatjuk, hogy sokszor aluljárókban, utcákon rengeteg a hajléktalan és legtöbbjük önhibáján kívül került oda. Tehát igen is segíteni kell másokon, de nem úgy, hogy egy másik nép megsegítésével a sajátomnak kárára teszek.
A szeretet hierarchiáját meg kell tartani, mert ezúton követjük a természetet, ami ezáltal Istenhez vezet bennünket.
Zöldinges.net – Lengyel Béla
