A Remény Napja – Ünnepi írások a hatalomátvétel 75. évfordulójára III. Rész

  • Veridicus, P.H.M-közeli történész:

Örökérvényű üzenetek 75 év távlatából

A történelem az élet tanítómestere. Ezt a régi bölcsességet a történelmi események elemzésekor a megszokottnál mélyebb, időtállóbb igazságok feltárására is alkalmazhatjuk. A hungarista hatalomátvétel 75 éves évfordulóját a történelmi tanulságok levonása mellett felhasználhatjuk örökérvényű erkölcsi – szellemi igazságok kimondására is.

Alapigazság, hogy a természetjog fölötte áll a tételes jognak. A természetjog isteni eredetű, hiszen Isten írta azt az ember szívébe, mint iránytűt és belső mércét, ezért örök és változhatatlan, míg a tételes (pozitív) jog emberi alkotás, ezért folyamatosan változik. Október 15-én a Legfőbb Hadúr kényszerű eltávolításával ez a két elv ütközött egymással. Ezt fejezték ki Szálasi Ferenc szavai: „Választanom kellett nemzetünk és az alkotmány, az igazság és a jog, az élet és a törvény között. Nemzetünket, az igazságot és az életet választottam!” Ugyanezen elv miatt nem lehet bűnösnek tekinteni Hindy Iván tábornokot, aki saját parancsnoka letartóztatásával katonai vonalon akadályozta meg a becstelen árulást.

Szintén örökérvényű alapelv, hogy a közjó az értékek azonos rendjében (tehát ugyanazon szempontból) megelőzi az egyéni jót. Október 15-én a nemzet becsülete és tágabb értelemben egész Európa sorsa forgott kockán; ezért kimondható, hogy a hatalomátvétellel és a harc tovább folytatásával Szálasi Ferenc és a Hungarista Mozgalom a közjót szolgálta.

Korunk földhözragadt, haszonelvű, materialista szemléletétől eltérően a háború előtt felnőtt generációk többségében valláserkölcsi és valódi nemzeti nevelést kaptak. Ezért csak a mai kor átlagembere számára furcsa, hogy a magyar katona számára a hűség és a bajtársiasság, a kötelességteljesítés és összességében a becsület szent fogalmak voltak. Mindezek az erények a gyakorlatban is érvényesültek a hatalomátvétel napjaiban és az azt követő hónapokban, amikor szinte egy emberként utasították el az átállást, és folytatták a hősies küzdelmet a bolsevizmus ellen.

Ma már békében ugyan, de tegyük mi is a mindennapi életünk zsinórmértékévé ezeket az erkölcsi erényeket! Ekkor lehetünk igazán méltók Szálasi Ferenc és társai emlékéhez.

  • Csikós Gergő, Zöldinges.net főszerkesztő:

Ünnepi írásomat a szokásostól eltérő módon inkább analitikus vonalra terelném, hiszen megannyi prominens testvér tollából olvashattunk és olvashatunk történelmi felvezetéseket, így én sokkal inkább az ünnep aktív megélésének mikéntjéről szeretnék forrásokkal szolgálni.

Hogyan ünnepeltük és ünnepeljük mi hungaristák október 15-ét, a legnagyobb ünnepünket? Személyes emlékezetem első mozzanata egy általam 2011-ben rendezett kis házi esemény, ahol lelkesítő beszédekkel, szavalatokkal, családias környezetben emlékeztünk és ünnepeltünk. Süllős Lenke: Október 15. és Hatalomátvétel című versei érzelemvilágukkal magával ragadják a hallgatóságot, így kötelező elem volt az ünnepi műsorban. Meghallgattuk a Himnuszt, majd a hungarista indulókat, hallhattunk történelmi áttekintést, Szálasi Ferenc rádióüzenetét, majd imát mondtunk és mécseseket helyeztünk a rögtönzött asztali emlékhelyre, melyen a Nemzetvezető portréja, két szál gyertya és egy egykori honvéd rohamsisakja állott. Minden egy nappaliban történt 16-25 éves lelkes fiatalok társaságában. Én ekkor 17 éves voltam.

Eztán teltek az évek, bekerültem a „nagy mozgalomba”, ahol már minden grandiózusabban zajlott. Sosem feledem a Corvin-közi „Magyar Októberek” megemlékezéseket, ahol a zászlók sorfala mögött mozgalmárok, történészek lelkesítették a többszáz fős tömeget. A díszelgő egység tagjaként 2014-ben állhattam őrséget először, elmémbe égtek Nemzetszolgálat vezető testvér szavai, mikor betanított minket: „Őseink életüket adták a zászlóért. Sosem érhet a földhöz!” A legemlékezetesebb mégis az, mikor a tömeg együtt énekelte, harsogta fennhangon az Ébredj Magyart. Ez egy olyan pillanat volt, ami szinte tapintható közelségbe hozta a Hőskort, és óriási lelki erőt adott a harc folytatásához.


Mindig úgy gondoltam, hogy ha netalán nincs módja az embernek felutazni a fővárosba, hogy részt vegyen a nívós központi rendezvényeken, úgy otthon is tud maradandót alkotni. A Gondviselés jóvoltából megtudtuk hol található egykori testvérünk sírja, aki a Hőskorban hajdúsági városunk helyi hungarista pártszervezetét megalapította, így adott volt a feladat, hogy a temető egy igen gondozatlan részében fellelt síremléket megtisztítsuk, majd évek múlva is látogassuk és gondozzuk. Eztán minden év október 15-ét követő szombaton ott tartottuk megemlékezésünket a sír mellett, természetesen mozgalmi formaruhában. Ha a nyughely rendbetételt igényelt, úgy azt megszerveztük egymás közt, hogy mind együtt munkálkodva rajta elkészüljön az ünnepre. Sajnos azóta eltávozott egy emigrációt is megjárt idős testvérünk, így már két sírhelyet látogattunk a legújabb időben. Mécsest, virágot helyeztünk a sírokra, rövid beszédeket tartottunk, egyik helyről a másikra pedig P.H.M. zászlóval vonultunk. A temetőlátogatás után együtt ünnepeltünk háznál.

Megemlékezni bárhol lehet, hiszen ahol arra szándék van, ott a lehetőség is megadatik. Tegye bár valaki otthon, baráti körben, temetőben vagy másutt, a lényeg ugyanaz marad: őrizni a lángot!

  • Kovács Sándor, Zöldinges.net szerkesztő:

Október 15. számomra a nemzet becsületének megmentését jelenti, amikor ahelyett, hogy áruló módjára hátbatámadjuk szövetségeseinket, elköteleződtünk a harc folytatása mellett. Megakadályoztuk Horthy átállási kísérletét, amely arra irányult, hogy a barbár vörös horda oldalán harcolva segítsük minél nyugatabbra juttatni a szovjet szuronyok nyomában érkező gyilkos ideológiát. Ezt a hungarista hatalomátvétel meggátolta és tovább küzdött a civilizált világot fenyegető pestis ellen. Ebben a cselekedetben támogatta Szálasi mozgalmát a magyar nép java, akik már eleget láttak a vörös uralomból 1919-ben, és elért hozzájuk a Sztálin alatt szenvedő népek jajkiáltása is. Így brutális és reménytelen utóvédharcok során vonult a német-magyar sereg egyre nyugatabbra, olyan, az idő múltával soha el nem halványuló tetteket végrehajtva, mint az alföldi páncéloscsaták, a Konrad hadműveletek, vagy a budapesti kitörés. Ezek az események a magyar nép hősiességének és hazaszeretetének megtestesítői voltak. Bár a háborút elvesztettük és hazánk szovjet iga alá került, mégis azt gondolom, hogy megérte az utolsó pillanatig küzdeni. A mi feladatunk pedig az, hogy kövessük elődeink példáját és soha ne adjuk fel. Hinnünk kell abban, hogy eljön még a mi időnk és megvalósul a nemzeti feltámadás.

Zöldinges.net – Szerkesztőség