A szörny hava szép lassan eltemet I. rész

Ifjúságnevelés és szexuális forradalom Bevezetés Ahogy az ismeretes, az elmúlt napokban ismét a túlerőben lévő LMBTQ közösség, valamint a normalitás pártján álló nemzetiek és konzervatívok egymásnak feszülésétől visszhangzik a média. A téma újbóli aktualitását a Mi Hazánk “Meseország nem az aberráltaké” sajtótájékoztatója adta, ahol Dúró Dóra, a nemrégiben a Labrisz Leszbikus Egyesület gondozásában megjelent “Meseország mindenkié” című mesekönyv tartalmi jellege ellen felszólalva, tiltakozásul igyekezett megsemmisíteni az említett “mű” egy darabját. S bár a kötetben a több kortárs író által szerzett meseátiratok nem csak és kizárólag a szexuális kisebbségre fókuszálnak, a…

Tovább a teljes cikkre

Magyarország szellemi kútmérgezői

Most kezdődő cikksorozatomban igyekszem összegyűjteni a jelen kori magyar szellemi élet legkártékonyabb gondolkodóit. Ezek legtöbbjének megnyilatkozásai, már első ránézésre is viszolygást váltanak ki a jóérzésű emberekből, de akadnak  olyanok is, akiknek ártalmas nézetei, csak némi „mélyfúrás” után válnak nyilvánvalóvá. Mivel hölgyeké az elsőbbség, így a szebbik nem egy igencsak elfajzott gondolkodójával kezdem a sort: Perintfalvi Ritával. Perintfalvi Rita úttörő abból a szempontból, hogy ő az, aki elsőként igyekszik meghonosítani hazánkban, azt a nyugat európai nőtípust, akitől minden jó érzésű férfinak ökölbe szorul a keze és kihozza belőle a legrosszabb nőgyűlölőt.…

Tovább a teljes cikkre