Itt vijjog a végzet rajtunk!

Az árja népfajok örökölték az észnek, s szívnek azt a szerencsés egyensúlyát, melynél fogva sem az ész nem nyomja el a szívet, sem a szív nem burjánzik az ész rovására. Ember a szó nemes értelmében, az az univerzális ember, ki tudós, művész és szent, csak e vérből való.*

Prohászka Ottokár
  • George Floyd halála

Május 25-én Minneapolisban egy fehér rendőr intézkedés közben megölte (?) a fekete George Floyd-ot, ennek kapcsán tüntetések kezdődtek a fehér rasszizmus (és a rendőri brutalitás – a zárójel indokolt) ellen. Mivel fehér ölt feketét, így az esethez vezető körülmények, az előállított személy előélete nem lényeges kritériumok a halál megtörténtének vizsgálatában. Fehér ölt feketét, vagyis meg nem kérdőjelezhető, hogy a gyilkosság mögött fajgyűlölő indíték van. Az ilyen esetekben nem lehetséges ok az intézkedő rendőr esetleges szadista jelleme.

Külön érdekesség, hogy a George nyakán térdelő rendőr két társa közül az egyik ázsiai származású volt, a másik pedig egy fajáruló szerelem gyereke, és nem mellékesen Derek Chauvin maga is fajáruló. Továbbá az esetről videófelvétel is készült, amin hallható a jeligévé vált „I can’t breathe” is George szájából. Vagyis a fajáruló Chauvin másik két nem fehér társa és egy, az intézkedését kamerával rögzítő személy társaságában követett el fajgyűlölő indítékú gyilkosságot. Na, tehát e tények ismeretében, aki azt mondja Chauvin-t Floyd néger mivolta késztette, hogy ne hagyja abba a nyakán való térdelést, az egyértelműen el akarja hallgatni az eset részleteit és csak a hangulatot akarja kelteni.

Egyébként ez egy bevett gyakorlat a rendőrségnél, nem valami elmebaj miatt járt így el, hanem mert ez egy megengedett módszer (a nyakra térdelés). Gondolom a hivatkozásra kattintva elérhető esetben a baloldalnak nincs különösebb kifogása a rendőri intézkedés módjával.

Mint mondtam, nem számít Floyd előélete sem, ő a halálának körülményei okán a fehér rasszizmus áldozta (aztán valahol a rendőri brutalitásé is). Pedig Floyd nem volt szent, de az ilyen esetekben ez nem számít. És ezt remekül példázza Tony Timpa esete, aki szintén rendőri intézkedés áldozata lett, amit maguk a rendőrök rögzítettek a rájuk szerelt testkamerával, nevetgéltek és figyelmen kívül hagyták Tony mind a 30 segélykiáltását, hiába volt megbilincselve. Na de hát ki vagyok én, hogy igazságot tegyek, amúgy is, ha valaki nem tudná:

George Floyd nem csak egy szimpla áldozat, nem csak valaki, akinek rátérdepeltek a nyakára, hanem ő a levegőhöz nem jutó fekete társadalomnak a szimbóluma is, amit a hatalom kíméletlenül elnyomva tart, aminek „rátapos a nyakára”.

Írta egy felvilágosult egyén egy Face csoportban egy, az esettel kapcsolatos vita alatt.

A békésnek induló tüntetések hamar zavargásokká változtak, több városra is átterjedve. Az antifa és az általa vezetett csőcselék számos üzletet tört be, autókat gyújtottak fel. Az anitfa persze megmagyarázta, hogy az üzletrombolások, a gyújtogatás és fosztogatás miért legitim cselekedet.

A zavargásoknak (amit az antifa szeretne forradalomnak látni) egyébként több néger is áldozatul esett. David Dorn77 éves nyugdíjas rendőr századost a tüntetők lőtték agyon Saint Louis-ban, amikor egy zálogházat igyekezett megvédeni a fehér fajgyűlölet ellen tüntetőktől (ez fontos!). Chris Beaty, 38 éves üzletembert, valamikori amerikai foci játékost otthona előtt lőtték agyon a fosztogatók. Patrick Underwood 53 éves állami alkalmazásban álló biztonsági őrt Oaklandban lőtték agyon a zavargások alatt egy kocsiból, mikor az általa őrzött objektum előtt posztolt. Max Brewer rendőr súlyosan megsérült, amikor Atlantában szándékosan elgázolta egy autó egy rendfenntartó művelet közben. Lehetséges, hogy nem fog tudni újra járni.

Vagyis egy fekete bűnöző előállítás közbeni halála okán induló tüntetésekből kitört zavargások miatt, már minimum három néger meghalt a feketéket érő vélt rasszista túlkapások miatt tüntetők keze által. Ironikus.

A hazai baloldali média persze nem tudósít ezekről az esetekről. A 24.hu ugyan lehozta Chris Beaty halálát, de a cikk címe és szövege alapján az ember azt gondolná, hogy ő is a rendőrök áldozata.

Az eset pikantériája, hogy a zavargások mögötti indítékok természetesen hamisak és semmilyen valóságalapjuk nincs. Sem a fehér fajgyűlölet vádja nem állja meg a helyét, sem pedig a rendőri brutalitásról szóló vádak. Az Egyesült Államokban a fekete népesség a lakosság 12%-át teszi ki, a fehérek a 60%-át, az erőszakos bűncselekmények elkövetői közül abszolút értékben is a feketék vannak többségben. Legyen szó emberölésről, nemi erőszakról, fegyveres támadásról vagy rablásról. Az embernek 12x jobban kell tartania attól, hogy egy fekete fog ellene inzultust elkövetni, mint fordítva. A baloldal persze olyan lózungokra hivatkozik, hogy a feketéket könnyebben elítélik, kisebb bűnökért is nagyobb büntetést kapnak, hamarabb igazoltatják őket. Ugyanakkor a jelen eset is jól mutatja, hogy a baloldali média hitelessége erősen megkérdőjelezhető. Nem mellesleg, a tudományos adatok szerint nem rasszista a rendőrség. Illetve a rendőrség tevékenysége adatvezérelt:

A rendőri tevékenység tehát egyszerűen a bűnözést követi. Tekintve, hogy az Egyesült Államokban a bűnelkövetésben nagyfokú faji különbségek vannak, minden adatvezérelt bűnüldözés szükségszerűen oda vezet, hogy a rendőrségi tevékenység kisebbségi környékekre fog koncentrálni. Az ország 75 legnagyobb megyéjében, amelyekben a népesség nagy része él, a feketék az erőszakos bűncselekmények kétharmadát követik el, miközben csak a 75 megye népességének 15 százalékát teszik ki.

Egy 2018-as tanulmány 114 ezer esetet vizsgált meg, és megállapította, hogy:

A letartóztatások 99 százaléka mindennemű fizikai erőszak alkalmazása nélkül ment végbe. A maradék 1 százalék esetében, amikor is a rendőrök erőszakot alkalmaztak, a gyanúsítottak 98 százaléka megúszta sérülés nélkül a letartóztatást, vagy csupán enyhe sérülést szenvedett.

A témához kapcsolódva ajánlom Csonthegyi Szilárd írását:

Velük együtt nincs jövőnk: zsidók és négerek, meg a térdeplő fehérek

Igen ám, de ilyenkor jön elő a szocializációs érv, miszerint oké, hogy a négerek követik el a bűnesetek többségét, de ezek mind a fehér ember elnyomása következében létrejövő rossz anyagi és egyéb körülmények okozta szocializációs hatások miatt történnek. Vagyis lényegében mindegy, hogy a négerek felelősek az erőszakos és egyéb bűncselekmények nagyobb részéért, az végső soron a fehér ember hibája. Ezek az érvek természetesen hibásak, a történések okát nem a szocializációban kell keresni, hanem a genetikában. Nem a fehér ember az oka a feketék szocializációs körülményeinek, hanem a bennük lévő potenciál egyszerűen kevés bármilyen kulturális nívó tartós, és felügyelet nélküli átvételére. De erről már írtunk a „Rassz, kultúra, civilizáció” c. cikksorozatunkban. ( 1. rész, 2. rész, 3. rész)

Illetve érdemes elolvasni a harcunk.info oldalán található cikket Haitiről, amely szintén igazolja, hogy hova vezet a feketék uralma:

Egy ékes cáfolat az emberfajok egyenértékűségére: Haiti

  • A fehér faj végzete (?)

A történéseknek van egy másik vetülete is, ez pedig a fehér önfeladás. Egy felmérés szerint a lakosság közel kétharmada a „tüntetők” oldalán áll az USA-ban. Black Lives Matter szimpátiatüntetések voltak több európai nagyvárosban, többek között Párizsban, Londonban, Berlinben és Budapesten is. Számos videó terjeng ahol fehér emberek, vagy fehér rendőrök térdelnek le négerek előtt (Itt, itt, itt, itt és itt is). De akad olyan is ahol konkrétan négerek lábát csókolgatják.

De vannak köztük képmutatók is. Nem beszélve a vállatokról, amiknek a kiállása mögött naivság bármiféle elköteleződést látni. Csak a profitorientáltság vezérli minden lépésüket. Jól mutatják ezt a hongkongi zavargásoknál történtek. Az Apple nem segített tovább a tüntetőkön, mert az fenyegette a kínai piaci lehetőségeit.

Folytatva a sort, eltávolítják Lee tábornok richmondi szobrát. A múltat végleg eltörölni. Annak a Lee tábornoknak a szobrát, aki maga is ellenezte a rabszolgaságot, annak tekintetében, hogy a dél szabadságharcának kitörésében elhanyagolható tényező volt a rabszolgaság kérdése (erről mi is írtunk).

Az index természetesen képes volt olyan címmel lehozni az esetet, hogy „Virginia eltávolítja központjából a rabszolgatartás szimbólumát”. A cikkben ugyan megemlítik, hogy Lee ellenezte a rabszolgaságot, de a feketék a rabszolgatartó dél megtestesülését látják benne. Vagyis nem a tények számítanak, nem az, hogy Lee tábornoknak Virginia a szülőföldje volt, ezért harcolt dél oldalán, hanem az amit látnak benne. Adott egy tábornok, aki a szülőföldjéért harcol, ellenzi a rabszolgaságot, de az ő szobra a rabszolgatartás szimbóluma. A cím egyébként hipnotikus hatású, „eltávolítják a rabszolgatartás szimbólumát”, a rabszolgatartás pedig rossz; melyik ember mondaná azt, hogy helytelen eltávolítani a rabszolgatartás szimbólumát?

Forrás: twitter

A történet érdekessége, hogy Amerikában vannak feketék, akik kiállnak a konföderáció mellett a mai napig, ilyen volt Anthony Hervey is, aki könyvet is írt „Miért lengetem a konföderációs zászlót? Írta egy fekete ember” címmel. A könyv borítóján többek közt ez áll:

Ezt a könyvet nyers őszintesége teszi veszélyessé. Hervey fellebbenti a fátylat a fekete dekadenciáról, és ugyanakkor lemezteleníti a mai Amerika hazugságait és politikai korrektségét. Hervey azt írja, „Bemutatom, hogy a polgárháborút nem a rabszolgaság miatt vívták, és hogy Amerikában fajom pusztulásának az oka nem a fehér ember, hanem saját magunk.

Hervey-t egyébként négerek ölték meg, nem volt jó néger, ismerte az igazságot és azt még egy könyvben is megírta. A kuruc írt öt éve bekövetkezett halálról.

Csak mellékesen jegyzem meg, hogy Minneapolisban feloszlatják a rendőrséget. Előtte pedig a költségvetésben való változásokról beszéltek, hogy a rendőrségtől elvont összegeket a feketék felzárkóztatására fogják fordítani.

A fehér ember annyira elvesztette identitását, hogy szolgamód hódol a négerek előtt, és rosszul érzi magát egy – egyébként fajáruló – fehér rendőr tette miatt, akinek intézkedése közben meghalt egy fekete bűnöző. Mert erről van szó, ez játszódik le a szemünk előtt. Kötelességüknek érzik egy bűnöző rendőri túlkapás (?) közbeni halála miatt kifejezni együttérzésüket egy másik fajnak. Posztolnod kell róla, ki kel írnod a #blacklivesmatter hashtaget. Ha látsz valahol egy kommentet, ami a statisztikára hivatkozva ellent mond a baloldali narratívának, hozzá kell szólnod, hogy jelezd, te jó fiú vagy, te véletlenül sem vagy rasszista.

Nem is szólva a válaszonline cikkéről, amire fentebb már hivatkoztam, melyben statisztikai adatokra támaszkodva igazolják, hogy hamis narratíva a rendőrség rasszista mivolta. Viszont a cikknek elmaradhatatlan kelléke az önmosdatás, a mentegetőzés:

Félreértés ne essék, az amerikai feketék tényleg sok szempontból nagyon rossz helyzetben vannak: legutóbb például a koronavírusnál derült ki, mennyivel több áldozatot szed a betegség az ő soraikból. Az is igaz, hogy évszázadokon át borzalmas bűnöket követtek el velük szemben.

Ugyanis ha az ember statisztikai adatokra hivatkozva állít valamit, akkor az nem indikálja, hogy nem rasszista indíték miatt írt cikket. Nem. Muszáj megemlíteni, hogy „nem én nem vagyok rasszista”.

És akkor jön egy bizonyos Csepelyi Adrienn és ír egy cikket „EBBEN A TÜKÖRBEN AZ ÉN FEHÉR ARCOM IS OTT VAN” címmel, amiben azt ecseteli, miért nem akarja magát egy Missy Elliott nevő „afroamerikai”-nak (ettől hányni tudnék, az afrikaiak meg „afroafrikaiak”?) kifesteni a blackface jelenség miatt. Ugyanis Thomas Dartmouth Rice megvette egy szellemi fogyatékos néger ruháit és színpadi produkciót épített köré, rajta gúnyolódva, így csinálva magának műsört. Leírja, hogy erről beszélgetett feketékkel, a cikkben folyamatosan idéz a beszélgetésből és így zárja azt:

És hirtelen az csúszott ki a számon:

– Mi, fehérek, jól elbasztuk ezt, ugye?

A férfi megtorpant. Először nevetni kezdett, aztán valami furcsa szomorúság ült ki az arcára, és annyit mondott:

– Eléggé.

Ugyan fekete, de érdemes pár mondat erejéig megemlíteni Lewis Hamilton-t is, aki azon siránkozott, hogy nincs fekete a Forma 1-ben:

Látom azokat, akik csendben maradnak, néhányan a legnagyobb sztárok vagytok, mégis hallgattok az igazságtalanságról. Semmi reakció senkitől a szakmámban, amely persze egy fehérek uralta sport.

Attól fehérek uralta sport, mert ő az egyetlen fekete. Arra senki se merjen gondolni, hogy esetleg „tehetség uralta” sportról van szó, vagy hogy a sport „tehetség uralta”. Nem. Csak az lehet az oka, hogy ő az egyetlen fekete az F1-ben, hogy a sport „fehérek uralta”. Természetesen a hvg nem ítélte el ezt a kijelentést.

Értjük tehát? A fehér ember minden probléma okozója, hisz gyarmatosítás, rabszolgatartás. Arról nem esik szó, hogy a gyarmatosítás vitt civilizációt a világ nagy részére. Afrikában nem ismerték a kereket, nem volt írásrendszerük, a kannibalizmusról nem is beszélve, Latin-Amerikában gyerekeket áldoztak az isteneknek, az aztékok terrorizálták az uralmuk alá hajtott népeket. A gyarmatosítás mindezeket eltörölte. Az afrikai gyarmatok a „felszabadulásukkor” még dinamikusan fejlődő országok voltak, ami egyértelműen a fehéreknek köszönhető, most láthatjuk hol tartanak (v.ö.: a fentebb már említett Haitivel). Arról nem esik szó, hogy a néger rabszolgák négerek által kerültek Amerikába. A törzsek eladták az ellenséges törzsekből foglyul ejtetteket a rabszolgakereskedőknek, de ezt nem a fehérekkel kezdték, és nem is a fehérek művelték, hanem a zsidók, akik csak úgymond beléptek egy régóta meglevő piacra.

Egy mesterséges bűntudatkeltésről van szó, aminek célja, hogy a fehér ember elveszítse identitását, önképét, és ne akarjon lázadni, fogadja el kálváriáját. Sőt! Segédkezzen abban, hiszen a történelmi bűnei alapján megérdemli sorsát. Ezt sulykolja a média, ezt látod a közszereplőktől, ezt hallod mindenhonnan.

Olyasmiről nem szabad beszélni egy fehér ember által fekete irányába elkövetet gyilkosság kapcsán, hogy a fehér elleni rasszista vád már önmagában rasszizmus, mert előfeltételezi, hogy a fehér ember potenciálisan magában hordozza a rasszizmust. Így, ha „színes” bőrű embert öl meg egy fehér, azt csak rasszista szándékból tehette. Ehhez kapcsolódik, hogy csak a fehérek által feketék irányába elkövetett gyilkosságok esetében hozakodnak elő a faji kártyával, csak ebben az esetben lehet rasszista a gyilkosság indíttatása, fordított esetben nem. Pedig annak vélelmezése, hogy csak a fehérek indikálhatnak rasszista támadást, vagy gyilkosságot szintén rasszizmus. A felvilágosult média figyelmen kívül hagyja a Dél-Afrikában fehérek ellen, feketék által elkövetett faji alapú támadásokat is, de deák-téri kettősgyilkosság kapcsán sem számított az elkövetők cigány származása.

Annak tükrében pedig, hogy még a koronavírus járvány előtt voltak olyan hangok, amik a gyerekvállalás ellen szólaltak fel fehér emberek részéről, hiszen „mentsük meg a bolygót a túlnépesedéstől”, illetve a fehér ember születési rátája jóval alacsonyabb, mint a négereké, nem nézünk fényes jövő elé. Azt gondolhatnánk, Európa messze van Amerikától, de ez téves következtetésekre vezethet minket. Eleve a globalizált világban, az internet korában az információk és az eszmék áramlása hihetetlenül gyors. Hiszen mint írtam, már Európában is voltak tüntetések. Illetve Európát jobban fenyegeti a fekete Afrika és a Közel-Kelet felől érkező bevándorlás, ami az amúgy is tragikus születési számokat nézve még drasztikusabb jövőt vetít elénk.

Kétségtelen, hogy a közgondolkodás már visszafordíthatatlan módon megváltozott. Amelyben ’68-nak és a kulturmarxizmusnak nagy szerepe van a politikai korrektség gyakorlatba ültetésével. A nyugati fehér embert már teljesen áthatja a liberális korszellem, az örökségének a múltjának a megtagadása. Nincs tehát semmi, ami a jelenben szemünk előtt zajló folyamatoknak gátat vessen. Törvényszerű tehát, hogy ezeknek a hatása egy komolyabb faji konfliktusban fog kiteljesedni. Aminek előképét most látjuk. Ajánlom megnézésre „Az ember gyermeke” c. filmet!

Én két lehetőséget látok:

  • 1. Az események radikális fordulatot vesznek, az amerikai zavargásokat a hadsereg sem tudja megállítani, ami egy polgárháborúban csúcsosodik ki. A lázongások átterjednek Európába is és maholnap egy faji háború kellős közepén találhatjuk magunkat.
  • 2. A „forradalom” úgy jár, mint ’68 és nem éri el azt amit szeretne, vagyis forradalommá válni. A kapitalizmus fogyasztói cikké degradálja jelszavait, történéseit ezáltal a rendszernek egy újabb tartópillérévé válik, aminek a megdöntésére létrejött. Az persze megtörténik, hogy a közgondolkodás még inkább a szélsőbal irányába orientálódik. Tehát a „forradalom” bukása nem jelent eredménytelenséget, inkább távolabbra helyezi a nyugati civilizáció végső bukásának időpontját.

Nos, én a 2. látom reálisnak. Hogy ez most jó vagy sem, azt nem tudom megmondani. Bármelyik is következzen be, ugyan azt tudom mondani, amit már több cikkem végén is mondtam. Fel kell készítenünk magunkat, hogy készen álljunk az elveink melletti kiállásra, és ha eljön az ideje akár a halált is tudjuk vállalni.

A nyugati ember által ismert társadalom a pusztulás felé menetel, a folyamatot már nem lehet megállítani. A bomba robbanni fog, csak azt nem tudjuk mikor. Nekünk fel kell készülnünk a robbanásra. A konfliktus következtében elpusztult világ romjaiból pedig mi fogjuk felépíteni egy új világ alapjait, amiben korunk árulói örököseinek lehetősége sem lesz a civilizációt dekadens irányba vinni!

Fehér testvérek!

A fehér embernek nincs szégyenkezni valója a múltja miatt, ő vitt civilizációt a világ nagy részébe. A fehér ember adta a ma ismert technikai vívmányok javarészét, a fehér ember és az ő találmányai nélkül ma nem ilyen világban élnénk. Akik a gyarmatosítás során elkövetett túlkapásokat említik, azok ilyenkor elfeledkeznek a gyarmatosított terület állapotáról, és arról, hogy a gyarmatosítás mit adott és mit szüntetett meg. A gyarmatosítás nem csak a lemészárolt indiánokat és rabszolgának elhurcolt (négerek által eladott) négereket jelenti, hanem a civilizációt és a gyarmatosított népek mészárlásainak végét is! Gyarmatosítás és gyarmatosítás közt is van különbség. A portugál gyarmatosítás például állami felügyelet mellet ment végbe, ellentétben a spanyollal, ahol egyfajta egyéni felfedezések történtek állami felügyelet nélkül. A portugálok esetében lényegi túlkapás nem is volt, a spanyolok esetében pedig az egyéneken kérhető számon a túlzott erőszak, nem pedig az államon. A portugál példa pedig bizonyítja, hogy nem egyenes következménye a gyarmatosításnak az erőszak és az őslakosság módszeres kiirtása, ami leginkább a neoprotestáns Észak-Amerikában történt meg. Akik egyébként a gyarmatosítás kapcsán a kollektív fehér bűnösséget hirdetik, állítják a feketék által jóval nagyobb számban elkövetett gyilkosságok végett, hogy nem lehet a teljes néger közösségre általánosító következtetéseket levonni.

Lássátok meg a világunkban zajló események igazi valóját és célját, hallgassatok a tényekre, a statisztikai adatokra! A tüntetések nem egy utolsó bűnöző halála miatt törtek ki, a cél az általunk vallott értékek és a fehér ember teremtette világ teljes megsemmisítése. A bűntudat, a dekadencia, az istentelenség kultusza.

A folyamatot már nem megállítanunk kell, hanem felkészülnünk és készen állnunk arra, hogy amikor eljön az idő, Isten segedelmével visszaállítsuk a rendet és a fehér ember uralmát! Úgy legyen!

Ne feledjük: it’s okay to be white!

Zöldinges.net – Bognár Albert

Felhasználd irodalom:

  • *A vallásos világnézet hatalma. In.: Diadalmas világnézet. Szent István Társulat, 1935. (hatodik kiadás)

Korábbi cikkek