Két lufi felfújása közt és a krepp papír vágás szünetében úgy éreztem billentyűzetet kell ragadnom és megosztanom veletek néhány érdekességet a magyar Valentin napról, avagy május elseje hajnaláról, mely a néplélek szerelmi áhítatának ékes szószólója.
A Kárpát-Medence széltében hosszában, igaz már egyre kihalófélben, de él még a májusfa állítás szokása, mint a szerelmesek ünnepe, amikor is a legények kiszemeltjük vagy párjuk kapujába, ablaka alá, vagy éppen a társasház folyosójára (ahogy én is tettem hajnalban) színes szalagokkal, lufikkal díszített zöld ágat, vagy kisebb-nagyobb fácskát állítanak, esetleg májuskosarat tesznek az ajtó elé.
Eleink fiúbandákba verődve, egymást segítve indultak a fáért, majd közösen állították fel a sokszor többméteres, sudár fát, melynek kérgét lehántották és így kötözték a lányos ház kapujához. A fákat ildomos volt virradatig őrizni, ugyanis a rivális udvarlók elcsúfíthatták az őrizetlenül hagyott ajándékot. Nagy dicsőség volt a lányoknak májusfát kapni, mely a fiatalkáknál egyben a nagykorúságot is jelezte, amikortól már eljárhatott bálokra, mulatságokra. Az udvarlási szándék nyílt megvallása volt ez, hiszen egymás közt kibeszélték ki milyet kapott, továbbá az udvarlási szándék komolyságát is jelezte egy-egy méretesebb példány. Ugyanakkor nem csak szép üzenetet hordozott ez az ajándék, hiszen a rosszhírű lányoknak is kedveskedtek, csak épp kiszáradt ággal, melyre rongyokat, fazekat akasztottak.
A cikk címében szerepel a jakabfa elnevezés. Sajnos ma már kevésbé ismert tény, hogy május elseje szent Jakab és Fülöp apostolok napja is. Egy 19. századi szokásgyűjtemény a májusfa eredetét így írja le: „Szent Jakab és Szent Fülöp midőn térítgetni jártak, útitársuk lett Valburga nevű szűz hajadon; ezt ebbeli cselekményét. a pogányok tisztátalan személynek nyilváníták, s rágalmazták. A leány azonban, hogy elűzze a gúnyolódókat, elővette vándorbotját, letűzte a földbe, előtte letérdepelt, imádkozott, s erre alig múlt el egy-két óra, midőn a pogányok szeme láttára leszúrt bot kizöldült.
Néhány gondolatot hadd osszak meg veletek a fentiekkel kapcsolatban. Talán nehéz sokaknak megérteni, miért állunk olyan határozottan ellent például a Valentin-nap vagy a Nőnap megünneplésének, hiszen „mi baj származhatna egy ártatlan kis ünnepből?”. Nos, párhuzamosan a téridegen ünnepek megjelenésével elhalnak az igazi ősi ünnepeink, melyek a saját kultúránkból, hitünkből fakadtak és meghatározták identitásunkat évszázadokon keresztül. Elég csak azt megnézni, vajon hány fiatal pár ünnepel Valentin napkor. Valószínűleg a legtöbb leányzó kiadná párja útját, ha nem venne neki csokoládét, vagy nem vinné el valahova ezen a „jeles napon”, ugyanakkor a májusfázás szokását már nem ismeri, ha ilyet kap értetlenül áll (tisztelet a kivételeknek). Ugyanez a helyzet a Nőnappal. Emlékezünk a harcos asszonyok progresszív önmegvalósítására, de nem hódolunk az anyaság princípiuma előtt. Hogy személyes példával éljek, én már az ismerkedés során közöltem párommal, hogy ezeket az ünnepeket nem tarthatjuk meg, hiszen nem szolgálnak épülésünkre. Ehelyett március 25-én ő lesz a környéken az egyetlen lány, aki büszkén ünnepelhet. Ugyanígy egyike lesz azon keveseknek, akik elsején májusfát kapnak, ahelyett, hogy sablonos ajándékkal, esetleg „wellness-hétvégével” le lenne tudva az agyonajnározott február 14-e. Minden változás magunkban kezdődik. Ólomnehéz az első lépés, de ha életünk részévé tesszük hagyományainkat, biztosak lehetünk, hogy testben és lélekben egészségesek leszünk.
Bízom abban, hogy reggel sok leányzót fogadott lobogó szalagokkal felékesített májusfa és átérezhették ők is azt, amit a magyar lányok évszázadokkal ezelőtt a szívükbe zártak: a magyar tradíciót.
Úgy legyen!
Zöldinges.net – Csikós Gergő
