Január 31-én jelent meg a legújabb Nemzeti Alap Tanterv, amit idén szeptembertől vezetnének be. A tantervet rengeteg kritika érte, köztük jogos és egészen elképesztő butaság is. Az alapvető probléma a tantervvel, amit én is elismerek, hogy bár a diákság tanórái csökkentek, a tananyag nő. Ez egy olyan régi problémát vet fel, ami a lexikális tudás szükségességét feszegeti. Akik ezt a kérdést vizsgálják, inkább a gyerekek életre való felkészítését szorgalmaznák.
1. Lexikális tudás
Véleményem szerint fontos nagy hangsúlyt fektetnünk a lexikális tudásra, mert ha a múltunkat nem ismerő műveletlen bunkók jönnek ki az iskolákból, abban nem lesz köszönet. Tehát fontos a történelem, és a magyar irodalom valamint nyelvtan széleskörű ismerete. Azonban a természettudományos tantárgyak tanítási módszerében nagyon nagy hiba van. Ott is meg kell adni a diákság számára a szükséges alapműveltséget, de az átlag magyar semmit nem fog kezdeni az életben sem a másodfokú egyenlet megoldóképletével, sem az etilalkohol vegyi összetételével. Az lenne a legrelevánsabb, ha a gimnáziumokban már 9. osztálytól meg kellene választania a diáknak a fakultását, és csak a szükséges tananyagot leadni számára, majd utána az adott természettudományi tantárgy mindennapokban megjelenő gyakorlatáról tájékoztatást adni a szorgos tanulóknak.
2. Az életre való felkészítés
Nos, ez egy kétoldalú kérdés, mert eddig sem ez volt az iskolák célja, mégis életképes felnőttekkel vagyunk körülvéve (tisztelet a kivételnek), azonban valóban vannak olyan kérdések, amivel jobb iskolában találkozni, mint hogy az iskola kapuján kilépve pofonvágjanak minket, erre valóban jó lenne valami külön óra, de a diákság életkori sajátosságából kifolyólag nem venné ezt komolyan, ergo nem érne sokat.
Összefoglalva fontos, hogy Pistike ismerje az Egri csillagokat és ne csak nézzen bután, mikor Julcsi hoz belőle egy példát, de akkor se legyen elveszve, ha bankszámlát kell nyitni és nem fogja a vállát anyuci.
Na és most érkezik az a probléma, ami nem is probléma, sőt számunkra egy nagy öröm, miszerint Wass Albert és Nyírő József is bekerülnek a Nemzeti Alap Tantervbe. Szerintem eme két nemzeti kincsünket nem kell bemutatni olvasóinknak, viszont annál inkább szüksége lenne erre baloldali nemzettestvéreinknek, mint például Kunhalmi Ágnesnek, aki Wasst lenácizta, Nyírőt meg legyulázta, tudniillik Nyírő Gyula a Lipótmezei Elmegyógyintézet egykori főorvosa volt, kedves MSZP-s politikusnőnket is lehet kezelésbe kellett volna vennie. A múltkor pont olvastam egy cikket, hogy Wass Albert náciságát az is igazolja, hogy egyszer Hitler-bajszot vágatott, gondolom a szerző szerint Hitler előtt nem is létezett olyan, aki ilyen stílusú arcszőrzetet viselt, vagy ha volt is bizonyára a nácizmus előfutára lehetett, valamint a Holokauszt áldozatainak számát az is biztosan növelte, hogy erdélyi írónk olimpiai 1. helyezéséért oklevelet kapott a Führertől. Nyírő Józsefet már hamarabb támadhatnák nácizással, ha az lett volna, csak sajnos még mindig keverik a nácit a nyilassal, (itt az előbb említett Nyírő Gyula diszlexiát vélne felfedezni). Sőt a HVG azt is kritizálja, hogy Orwell bekerül, ami által erősödik az antikommunizmus.
A számunkra komplexebb részt a történelemtanítás jelenti, mert ha a „jobboldali” kormányunk fenn szeretné tartani a jobboldaliságát, ahhoz bizony a taníttatásban is kell ügyködni, hogy hazafiakat neveljenek az iskolák. Ehhez pedig a Horthy-kort kicsit át kell értelmezni, a „bűnök” alól mentegetni, és a kiemelkedő teljesítményeket pedig elismerni, ez eddig mind rendben is van, hiszen jó, ha ezek a helyükre kerülnek. Viszont a Szálasi kormánnyal ezt már nem meri, és persze nem is akarja megtenni, és itt van a csavar, ha Pistike azt látja, hogy Horthy milyen nagy ember volt, aki mindig az ország érdekeit tartotta szem előtt, és ezért is akart kiugrani, akkor egy sokkal nagyobb kontraszt lesz ő és Szálasi között, hiszen nála meg majd azt látja, hogy a gonosz németbarát náci, aki szétlövette Budapestet és felrobbantotta a hidakat, és persze Dunába lőtt mindenkit is. Tehát ezzel számunkra inkább árt, mint segít, viszont ezt a magyar irodalmon nem tudja megtenni, mert ott nem lehet lehúzva tanítani valakit, maximum ha a tanár egyénileg csinálja ezt.
A negyedik fontos szegmense a tantervnek pedig az, hogy erősebben centralizálták az oktatást és a tanár már csak 20%-ban térhet el a tananyagtól. Ez véleményem szerint szintén nekünk kedvez, hiszen a tanterv hatására rengeteg neomarxista tanár megvillogtatta a foga fehérjét, mert hogy ő nem tanít fasiszta írót, meg mi az, hogy a magyar katonáinkat hősökként állítják be, majd a diák (akinek nincs szilárd értékrendje) eldönti, hogy ő minek látja őket.
Összességében sikerként könyvelhetjük el ezt az intézkedést a kulturkampf hadszínterén, azonban van még hova fejlődnünk. Szeretettel várjuk az irodalomtankönyvekben Alföldi Gézát, Sértő Kálmánt és a többi kiváló hungarista szerzőnket, valamint várjuk ’44 október 15.-től a háború végéig tartó időszak tisztázását is.
Kállai Ferenc – Zöldinges.net
