A hungarizmus, mint metafizikai valóság

Az emberi létezés duális mivoltát, a testi-lelki valóságot felismerve, az emberi értelem révén ezt a kettősséget a tapasztalati világunkra is kivetíthetjük a természeti, illetve a szellemi (isteni) világ megkülönböztetésével (vö: natura-gratia kettősség a skolasztikus filozófiában). Ebből kiindulva minden, amit érzékelünk, az egész emberi valóságban egyszerre van jelen a térhez és időhöz kötött természeti, és a tér és idő független szellemi világ.

Ha e kettőt különválasztjuk, szembeállítjuk egymással, és csak egyetlen egy vezérelvet veszünk figyelembe, ahogy a materialisták, illetve az idealisták teszik, akkor az könnyen a valóság meghamisításával járhat. Így minden jelenséget e kettősség figyelembevételével kell megvizsgálnunk. Ezt elfogadva vegyük szemügyre a hungarizmust és térképezzük fel annak szellemi, illetve természeti valóságát.

Prohászka: “A hungarizmus Isten gondolata magyar kiadásban.”

Kezdjük rögtön két közismert idézettel: Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök állítása szerint a hungarizmus “Isten gondolata magyar kiadásban”. Szálasi Ferenc szerint pedig “a nemzetiszocialista világnézet és korszellem magyar gyakorlata”. A két definíció szerintem tökéletesen szemlélteti a létezők fentebb vázolt dualizmusát. Előbbi a szellemi sík megragadása, míg utóbbi a történelmi valóságot írja le.

Ne feledjük, ahhoz, hogy a képlet egész legyen, mind a két dimenzióra szükségünk van, de a szellem primátusát konstatálva induljunk ki a prohászkai definícióból. “Isten gondolata” az igazság. Ha továbbvisszük Prohászka gondolatmenetét könnyen megállapítható, hogy a hungarizmus ezek szerint nem más, mint a nagybetűs igazságnak a magyar viszonyok közt megnyilvánuló gyakorlati formája. Hungarizmus=igazság. Ez a kulcsszó. Igazság. Igazság márpedig egy van, és megállja a helyét tértől és időtől függetlenül is. Megpróbáltatás nélkül állja ki az ún. evolai „légpróbát”. Az egytelen igazság pedig hitünkből fakadóan nem lehet más, mint Krisztus. Igazság=kereszténység. Ennek a poltikai megnyilvánulását hívjuk magyar viszonylatban hungarizmusnak. A hungarizmus tehát nem más, mint a keresztény világszemlélet igazságainak politikaivá való átkonvertálása.

Azonban, mint fentebb jeleztük ez csak az egyik dimenziója az emberi természetnek, kell lennie egy természeti vonatkozásának is, amely a történelem folyamán manifesztálódik a gyakorlatban. Szegényes filozófiai tudásommal megpróbálom ezt érzékeltetni Immanuel Kant német idealista filozófus egy gondolatával. Kant a metafizikai igazságot, a világot, ahogyan létezik (ahogy Isten teremtette) “Ding an sich“-nek nevezte – magyarul: “a dolog önmagában”. Ez, ahogy már mondtuk nem kötődik térhez és időhöz, mindentől függetlenül van egy természetéből adódó egyetemes jellege (universale).

Kant úgy tartja, hogy a “Ding an sich” teljesen, valójában, ahogy tér- és időfüggetlenül létezik, teljes egészében megismerhetetlen marad az ember számára a tér és az idő szabta keretek miatt, és minden, amit ebből az igazságból megismerünk, illetve megtapasztalunk, az emberi tudatba egyfajta szűrőn keresztül ékelődik bele. Ez a szűrő a megismerőképesség. Az objektív dolgok leképzésében ugyanis e világban elengedhetetlen a szubjektum szerepe, vagyis azé a “szűrőé”, ami/aki rányomja saját egyedi jellegét a felismert egyetemes igazságokra.

Az ember számára, mint individuum ezt a folyamatot megkönnyíti az, hogy a történelmi folyamatok részeként elődei munkásságára támaszkodhat. Az említett “szűrő” ugyanis csaknem minden esetben egy igen jelentős történelmi személyiség, aki ezeket az igazságoknak a “kézzelfogható”, természeti világban megjelenő mivoltát a saját szubjektuma által befolyásolta, ha úgy tetszik ezáltal leszállítja a szellemi szintről a természetire. Ez az adott történelmi személy az, aki lehasította, “leszűrte” a “Ding an sich“-ről az igazság egy kis szeletét. Ő az, aki rányomta a bélyegét, tematizálta és fogalmi keretet adott “Isten gondolatának”. Mindezt úgy, hogy közben annak universaléja, egyetemes jellege természetétől fogva nem változik és nem is változhat, még abban az esetben sem, ha az adott személyiség hamis percepciót társít alapvető metafizikai igazságok mellé (lásd: Marx és a társadalmi igazságosság kérdéskörét).

Ezen rész lezárása után zárójeles megjegyzésként kötelességünk hozzátenni, hogy valószínűleg maga Kant, így ebben a formában nem feltétlenül értene egyet a fentebb elhangzottakkal. De az elméletét kivetítve úgy vélem ezen kant-i gondolat tökéletes keretrendszerként szolgál az általunk közölni kívánt tartalmommal, és ebben az esetben jól példázza gondolatiságunk egy részét.

Vonatkoztassuk most mindezt a konkért tárgyunkra a hungarizmusra. Rögtön egy merész kijelentéssel kezdenék, amit mint hungarista, kevesen várnának el tőlem: Nem vagyunk “szálasisták”, a szó azon értelmében, hogy a hungarizmusra – mint az abszolút igazság magyar megfelelőjére – nem Szálasi Ferenc ideológiájaként gondolunk. Szálasi zsenialitása éppen abban rejlett, hogy mint “szűrő” az emberi természet sajátos vonásait, az emberi természet egyetemes lényégét felismere és egy koherens eszmerendszerré fűzte össze. Szálasi az a rendkívüli történelmi személyiség, aki “Isten gondolatának magyar kiadását” a lehető legtökéletesebben tudta megragadni. De ettől függetlenül nem tartjuk tévedhetetlennek. Szálasinak is vannak olyan politikai megnyilvánulásai, amelyeket Ő bár kétségkívül a hungarista szellemiség által ihletve fogalmazott meg, mégsem értünk vele egyet.

Felmerülhet a kérdés, hogy Szálasi nélkül, egy rendkívüli történelmi személy nélkül létezne e ma hungarizmus. A válaszunk határozott igen. És ez éppen a fentebb taglaltakból adódik. Ha a hungarizmusra, mint igazság, és mint “Isten gondolata” tekintünk, akkor ennek egyetemességét, valamint tér- és időfüggetlenségét elismerve bátran lehet igenlő a válaszunk. A történelmi folyamatok fölé emelkedve a szellemi világban létező igazságnak ugyanis nem létezési, nem szubsztanciális feltétele az, hogy a természeti világban alakot öltsön magára.

Azonban fontos azt is hozzátenni, hogy Szálasi nélkül természetesen így és ebben a formában (!) bizton állítható, hogy a hungarizmus, mint történelmi realitás a természet, a natura síkján nem létezne. Nem is létezhetne, hiszen Szálasi, mint “szűrő” egy egyedi és megismételhetetlen létező, és mint fentebb is írtuk, a saját szubjektuma által alakította az objektív szellemi valóságot, leszállítva azokat a természeti dimenzióba.

Ahogy szellemi vonatkozásban Prohászka definíciója adja meg a hungarizmus esszenciáját, úgy történelmi vonatkozásban Szálasié. Valóban, a hungarizmus legfontosabb tézisei megegyeznek a különböző nemzetiszocialista ideológiák alapvető axiómáival, amelyek mint egy közös, organikus eszmefejlődés részei, közösen létrehozták a nemzetiszocialista korszellemet Európában. Így helyes Szálasi azon megállapítása, miszerint a hungarizmus a “nemzetiszocialsita korszellem magyar gyakorlata”. A különböző ideológiák természetszerűleg hatottak rá, így válhatott a korszellem gyermekévé, illetve annak magyar adoptációjává. Szálasinak is voltak ihlető forrásai, hatott rá a környezete és hatottak rá bizonyos kiemelkedő nemzetiszocialista gondolkodók is, akik szintén mint “szűrők” a saját maguk viszonyai között foglalták keretrendszerbe ugyanazoknak a metafizikai igazságoknak a részeit, mint maga Szálasi. A történelmi folyamatok működnek és ezeket kivételes történelmi személyek viszik előre. De ha ebből a történelmi láncból kiveszünk egy szemet, és megszakadna az eszme történeti kontinuitása, attól még létező szellemi igazság lenne, attól függetlenül, hogy mint emberi szubjektumok ezt felfedeztük e már vagy sem. Ezt nem szabad elfeledni.

Végkövetkeztetésként pedig elmondhatjuk, hogy a hungarizmus szellemi, ún. bölcseleti alapjai a kereszténységben, azaz a krisztusi igazságban gyökereznek. Történelmi alapjait pedig a nemzetiszocialista korszellemhez köthetjük. Ebből kifolyólag, ha magára az alapra kérdezünk rá, arra a magra, ami a hungarizmust hungarizmussá teszi, azt sose a történelmi aspektus előtérbe helyezésével tesszük, mivel mint alapvető igazságág, az emberi természet irányultsági pontjai azok, amelyek meghatározzák. Az, hogy történelmileg hozzá lehet kapcsolni a hungarizmust a különböző nemzetiszocialista irányzatokhoz és úgy hivatkozunk rá, mint a “nemzetiszocialista korszellem magyar gyakorlata”, az azért van, mert ahhoz az igazsághoz, amit a hungarizmus képvisel, kisebb-nagyobb mértékben kapcsolódnak a különböző nemzetiszocialista világnézetek is.

Az idea értelmében, ennek a történelmi megnyilvánulási formái, mint szellemi és erkölcsi alapok példának okáért a Führer és a Duce által képvilset nézetek is kötődnek ehhez az igazsághoz, hiszen ezek a természetes ész fényénél fogva, logikailag, bölcseletileg a kinyilatkoztatástól függetlenül is igazolhatóak (lásd: tomizmus). De az igazságot egy az egyben nem húzhatjuk rá sem a történelmi értelemben vett fasizmusra, sem a történelmi értelemben vett Völkische Bewegungra. Metafizikai értelemben nem engedhetünk a huszonegyből és nem vonhatunk azonosságot a nemzetiszocialista eszmeáramlatok és a hungarizmus között. Pontosan azért nem, mert hiányzik belőlük az, ami a hungarizmust az igazság politikai megnyilvánulási formájává teszi. Ez pedig Krisztus. Egyfajta történelmi hagyományból fakadóan nevezhetjük ennek az igazságnak a politikai megnyilvánulását Olaszországban fasizmusnak, Németországban Völkische Bewegungnak. Ahogy itthon ezt, szintén történelmi hagyományból hungarizmusnak nevezzük. De ezt csak szigorúan metafizikai értelemben tehetjük meg, és nem húzhatjuk rá a történelmi megjelenésükre.

Zöldinges.net – Váradi Attila

Korábbi cikkek