Köszöntsük-e ma a nőket? Tisztelegve áldozatos munkájuk előtt, amit a családért, nemzetünk, fajunk fennmaradásáért tesznek… várjunk csak, hát nem is ezért tisztelgünk előttük… nem is ezért ünnepeljük őket, nem ezért mondunk köszöntőt nekik.
A nőnap nem arról szól, hogy meghajlunk a nők előtt, mert ők kiteljesednek a női abszolútomhoz viszonyítva, hanem arról, hogy férfiakhoz hasonlóvá válva élnek. Ez egy ünneplésre méltó dolog lenne? Olyan, mintha ünnepelnénk, hogy a férfiak milyen csinosan járnak magassarkúban és milyen szépen sminkelnek. Abszurd…
A mai nap nem tisztelgés a nők előtt, hanem asszisztálás a férfivá kényszerítésükhöz, elismerése annak, hogy rendjén vannak a dolgok.
Az ünnep eredetileg, mint a „Munkásnők Nemzetközi Napja” lett meghirdetve. A I. Internacionálé (London, 1864.) és a II. Internacionálé (Párizs, 1889.) a szerves gyökereitől elidegenített, megalázott munkásnőből héroszt faragott, méghozzá olyan héroszt, aki levetheti magáról a férfiak évezredes rabigáját. A dátum eredete egy gyakorlatilag ismeretlen szövőnői sztrájkra vezethető vissza, de ténylegesen az oroszországi 1917-es „februári forradalom” (a Gergely-féle naptár szerinti március 8-a) kezdeteként elkönyvelt petrográdi nőtüntetéssel nyerte el mai státuszát.
A szélsőbaloldali/marxista feminizmus nem a női ideál, a női abszolútum egyenlőnek való elismeréséről szólt, nem a nőiség, mint idea tisztántartásáról és megőrzéséről, azt a férfi ideával egyenrangúvá hozataláról. Nem! Hanem a nők kimozdításáról természet adta szerepükből, „megszabadítani” őket a férfiak „elnyomásától”. Azért harcoltak, hogy a nőket ismerjék el ugyan olyan embernek, mint a férfi, de az ezzel járó nőiséget nem, hanem csak magát a nőt, mint személyt.
Hogy, ami jár a férfinak, az járjon a nőnek is. De akkoriban nem volt általános szavazati jog, nem csak a nőknek nem volt szavazati joga, de sok férfinak sem.
Ami ellen harcoltak (ill. harcolnak még mindig), az a szellemileg és biológiailag determinált tulajdonságok, amik a nőt nővé, a férfit pedig férfivá teszik. Egy természetes összhangról, egymás kiegészítéséről van szó, egyik fél sem létezhetne a másik nélkül, csak üresen és az elhagyatottság gondolatának folytonos kísértésében.
A mai világban bevett gyakorlat, miszerint a nők és férfiak egyenlőek, csak ma modernnek számító keretek közt tartható állapot. Ha történne egy komolyabb természeti katasztrófa, bármi, ami a ma ismert eszközök használatát több száz évre visszavetné, akkor a társadalom nem tudná tartani a mára megtanult szokását. Vélhetőleg visszatérnénk a kisebb közösségekbe, lejátszódna az, ami a Róma bukásakor, a városok elnéptelenednének, valószínűleg létrejönnének államok, vagy a meglévők meg tudnák őrizni államiságukat. De a társadalom berendezkedése megváltozna és újra a közösségek jelentenék az egyetlen biztonságot, ami az életben maradáshoz kell. A közösség léte pedig a fiataloktól függ, hogy van-e utánpótlás, lesz-e gondozója az időseknek. Újra kialakulna az őskorból hozott, és az újkor végéig fenntartott munkamegosztás, miszerint a férfi a család eltartója, a nő pedig a háztartás vezetője és a gyermekek gondozója, nevelője.
Ezért hiba magunkat ábrándokba ringatni! Nem vagyunk egyenlőek, nem tudnánk létezni egymás nélkül, egymásra vagyunk utalva! Ha elhisszük, hogy lehet a másik fél nélkül ugyanolyan jó életünk; hogy a másik fél ugyanolyan, mint én, csak annál rosszabb lesz a felismerés egy esetleges katasztrófa esetén, hogy minden, amit eddig gondoltunk csak egy jól felépített hazugság volt. Egy hazugság, mert nem a természet adta szabályokra helyezte a társadalmat, hanem a természetet próbálta alakítani a torz társadalmi elképzelésekhez. Ezért van bukásra ítélve és ezért is fog elbukni.
A nőnap nem a nőkről szól, a nőnap a férfivá vált nőkről szól, akik alacsonyabb rendűek, mint egy tisztán nőies nő, aki számára március 8. nem több egy fogyasztói ünnepnél.
Testvérek! Ne köszöntsük hát a nőket ma, hanem tisztelegjünk az igazi nők és a női idea előtt, hogy ma nem ünnepeljük ezt, a férfivá vált nők ünnepét. Ha szemrehányást tesznek nekünk, pedig magyarázzuk el nekik, miért káros a jelen korszellem rájuk nézve. Másrészről pedig március 25. a magyar nőnap – Gyümölcsoltó Boldogasszony napja, Jézus fogantatásának ünnepe. A magyarság mindig ezen a napon ünnepelte a nőket, az anyákat, járjunk mi is így, tisztelegve a női idea előtt, amit Mária testesít meg és követve hagyományainkat!
Zárásképp álljon itt egy idézet Evolától, bár kétségtelen, hogy van, amiben vitatkoznánk vele, de ebben egyetértünk:
„A nő férfival szembeni alsóbbrendűségének, egyenlőségének vagy fensőbbrendűségének gyakran vitatott problémája tulajdonképpen álprobléma. A kérdés valójában azért értelmetlen, mert előfeltételezi, hogy a férfi és a nő egymással összemérhetők. Ha minden művi, felszínes és mesterkélt előítéletet félreteszünk, azt kell látnunk, hogy olyan jellegű különbség van a platóni értelemben vett férfi- és nőidea között, hogy azokat lehetetlen egymással összemérni. Ugyanúgy értelmetlen feltenni a kérdést, hogy a nő magasabb vagy alacsonyabb rendű-e a férfinál, mint azon töprengeni, hogy a víz magasabb vagy alacsonyabb rendű-e a tűznél. Az egyik nem számára mintául szolgáló mértékről tehát nem az ellenkező nem, hanem kizárólag saját nemének „ideája” gondoskodhat. Másképpen megfogalmazva, az egyetlen dolog, amit egy adott nő magas- vagy alacsonyrendűségének megállapítása kapcsán tehetünk az, hogy lénye alapján a tiszta, abszolút nőhöz, a női nem saját mintaképéhez viszonyítjuk; akárcsak a férfi esetében, ahol hasonló értelemben kell eljárnunk. Éppen ezért a modern nő jogkövetelései abból a tévedésen alapuló kisebbségi komplexusból erednek, amely szerint a nő a férfinál alacsonyabb rendű lenne. Még egyszer ismételjük meg, az egyetlen minőségi mérce az, hogy valaki milyen mértékben képes saját természetét megvalósítani. Ily módon magától értetődik, hogy a tökéletesen nőies nő magasabb rendű, mint a férfiatlan férfi.” (Julius Evola: A szexus metafizikája I.11.)
Úgy legyen!
Bognár Albert – Zöldinges.net
