A cím láttán a Tisztelt olvasó vagy értetlenül kapkodja a fejét, vagy bőszen bólogat, már ismervén ezen jelenséget. Szeretnék mindkét esetben újdonságot nyújtani.
Kezdeném a rajzfilmek bemutatásával, hisz adja magát, hogy evangelizációs eszköz szerepét töltse be. Pozitív példa a Dreamworks klasszikusa, az Egyiptom hercege, sorozatok közül még talán a Veggietales, a sor pedig véget is ér, legalábbis az én tudásom szerint. A többséget olyanok teszik ki, mint a Gaither’s Pond, Dourgees, Donkey Ollie, Booples, és Bibleman. Az első és az utolsó címről beszélnék még pár szóban. A Gaither’s pond a (vélhetően baptista) Gaither gospel énekes házaspár szüleménye, mely a Veggietales sikerét kívánta meglovagolni, nem sok sikerrel. A Bibleman a Captain Planet infantilizmusát felidéző alkotás, egy szuperhősről, akinek ellenfelei a tudomány, a vita, és a szkepticizmus manifesztációi. Akik olvasták legutóbbi lapszemlémet, azok tudhatják, hogy a teológiai tudást és klérust nélkülöző, mégis merev vallásosságot tipikusan az Egyesült Államokban található gyülekezetek védjegyének tartom. Így joggal gondolja a figyelmes olvasó, hogy a vádra, miszerint „azért rosszak ezek a mesék, mert a hit lényegét tekintve bugyuta” az a cáfolatom, hogy ezek az alkotások túlnyomórészt Amerikából származnak, ahol több a szabadkeresztény, mintsem a tradicionális hívő. Lehet mondani, hogy demagógia ilyen módon ráhúzni a vizes lepedőt az újprotestánsokra, de semmiképpen sem nagyobb, mint kijelenteni, hogy „azért rossz, mert keresztény.”
Filmeket tekintve kiemelendő a Jézus élete – Lukács evangéliuma, illetve a jóval hosszabb játékidővel rendelkező Názáreti Jézus. Előbbi brit, utóbbi brit-olasz film. Egyesek negatív kritikával illetik őket, mondván elavultak, hisz a 70-es években készültek, mégis a 2000-es éveket vizsgálva nem tudnék egy meghatározó nevet mondani, leszámítva a katolikus Passiót. Hazudok, hisz ekkoriban vitték vászonra az Otthagyottak (nem összekeverendő a Nicolas Cage nevével fémjelzett feldolgozással) könyvszéria első három részét. Kevésbé ismert, mint a Passió, de újprotestáns körökben nagyra becsülik. Több éve már, de láttam a trilógiát. Amit mindenki egyből észrevesz, az az alacsony forgatási költség, olyasmit képzeljenek el, mint a Film+-on leadott thrillerek többsége. Meglepő módon ez annyira nem volt zavaró, így is rendelkezett jó pillanatokkal. Nagyobb hiba a karakterek érdektelensége, nem azt mondom, hogy feddhetetlenként vannak ábrázolva, van aki bűnből tért meg, de varázsütésre megoldódnak a gondjai, van aki hosszas monológban csalódottságát fejezi ki Isten irányába, de annak végeztével máris jelet kap az Úrtól… mondanom sem kell, hogy az életben ez ritka, vagy a jelek nem egyértelműek. Katolikus szempontból elutasítandó a mű diszpenzacionalista állásfoglalása, mely egy tág fogalomkörű teológiai irányzat, hosszas lenne ecsetelni, de lényegében Izrael államra Izráel házaként tekint, amely mondhatni nem megtagadta a kereszténységet, hanem egy külön szövetségben él Istennel.
Itt van az irodalom, Dante Isteni színjátéka, Madáchtól az Ember tragédiája, de még akár Tolkien Gyűrűk ura trilógiája is megemlíthető azon a listán, amit a katolikus nagybecsűk tesznek ki, bár Madách deista volt, de csak az akkori, európai vallásos közegben bontakozhatott ki ily módon. El kell ismerni ortodox részről Dosztojevszkij egész munkásságát, ahogy Tolsztoj, Ivan Iljics halálát is. A kérdés, hogy állunk kortárs irodalom terén? Korunk keresztény Bestsellere William Paul Young a Viskó című novellája, ahol az Úr egy fekete nő, Jézus egy hippi, a Szentlélek pedig egy ázsiai tündérszerű lény. Bővebb kritikáért érdemes elolvasni a moly oldalán található első hozzászólást. Katie Emmerson keresztény youtuber mondja egy videójában, hogy a vallásos romantikus irodalom egy hamis, túlzóan feminin képet fest a férfiakról, persze az is igaz, hogy ez minden YA kötetre jellemző. Félreértés ne essék, nem állítom, hogy csak a klasszikus irodalom minőségi, nem ezért szidom a jelen műveit. Michael D. O’Brien Az apokalipszis árnyékában című regénye például nevezhető feszes tempójú akciónak, egy katolikus pappal a főszerepben. Habár eltelt egy évszázad, nem szabad megfeledkezni Chesterton, olykor a groteszkkel operáló Brown atya sorozatáról!
Reménykedem abban, hogy a Tisztelt olvasó megleli e rövid sorokban a választ a címben feltett kérdésre.
Zöldinges.net – K.D.
