A Magyar Sziget igazán sosem fogta meg a fiatalságot, csak annak egy bizonyos rétegét. Az ott jelenlévő közönség egy része pedig nem tudta magáénak azt az elképzelést/eszmét, amit annak idején a PHM képviselt. Sajnálatos módon nem a PHM öröksége, hanem a tömegek szemében a szélsőjobb redukálódott a szubkulturális dolgok, a ’szarszlovákozó’, zsidózó és ’zikkhejjező’ tömegre, akik a külsősök fejében még mindig a kopasz skinhead vonalként vannak azonosítva.
Pedig ezen kellene túltenni magunkat. Annak idején, mikor a Jobbik pártként levetette a bocskait, meg a gárdamellényt, és öltönyben kezdett el bejárni az elnökség, akkor örültem. Ment a széljobbról, hogy „jajj Hugo Boss”, de valljuk be, Parlamentbe valóbb volt Vona 2014-es öltözködési stílusa, mint az első bekerülés utáni hónapokban. Az már más kérdés, hogy ők nem csak ebben változtattak, hanem az egész pártszellem megváltozott. (Vagy ez volt a terv a kezdetekben is? Ki tudja.)
Amikor én elmegyek egy koncertre, akkor mit látok? Verekedést bajtársi körben, egy rakat ember vedeli az alkoholt, és önkívületig isszák magukat, majd azért megszólják az embert, mert mondjuk ingben van, meg színes sportcipőben, és nem fehérfűzős bakancsban harcospólóval (ezt úgy kell érteni, hogy sokan csak ennyiben élik meg a „nemzeti érzést” – szerk.) Igazából ez az oka annak, hogy bár a nemzeti rockzenét szeretem, de nem járok koncertre hosszú évek óta.
És a rajtunk kívülálló tömegek? Hát, valahogy megértem, hogy nem éreznek késztetést az ismerkedésre, amikor a szélsőjobb szóbakerül.
Rólam pedig: sosem voltam mintahungarista. Vannak dolgok, amikben gyenge vagyok, vannak, amiben erősebb, de mindig igyekeztem az eszmének megfelelően tenni a dolgaim, élni az életem, több-kevesebb sikerrel. A katolikus hitben is így van, semelyik hívő sem bűntelen, viszont törekedni próbálunk arra, hogy kevesebbet vétkezzünk, úgy hiszem, ez a hungarizmusban is így van, hiszen a három alappillér egyike a kereszténység.
Utóbbi bekezdésből kiderül, hogy sok dologban hogyan gondolkozok, viszont ezt a hétköznapban átültetve így írnám le:
-Sok irodalmat olvasok, és nem csak a mi oldalunkét, hanem akár az ellenoldalét, például a Tőkét is elolvastam.
-Járok templomba minden vasárnap.
-Igyekszem segíteni embertársaimnak.
Viszont ami hozzám is tartozik:
-Sosem térítek utcán embereket, mint a szektások.
-Sosem azzal kezdem az ismerkedéseket, hogy ’Helló, náci vagyok’
-Sosem kötöm mindenki orrára, hogy mi a saját elvrendszerem és hitem, mert ez nem tartozik senkire. Azonban, ha valaki kérdezi, akkor sosem tagadom meg Krisztust.
Több barátom van, akiket nem mondanék szélsőjobbosnak, sőt, mégis érdeklődnek több dologról, mert mikor kiderült -mondjuk mikor felszalad valaki hozzám, és keresztet lát a szobámba, illetve a Nemzetvezetőről egy képet- hogy mit vallok, akkor elcsodálkoznak. És jönnek a kérdések, hogy „de nem is vagy kopasz” „nincs horogkeresztes tetoválásod” „nem is mondtad soha” „nem üvöltöttél mikor valaki a társaságban elmondta, hogy homokos” Utóbbi is igaz, inkább érdeklődtem, és igyekeztem kitapogatózni, hogy mi az oka annak, hogy azt gondolja, amit.
Tehát egy kis tanulság: sokkal több emberrel meg lehet az eszmét ismertetni, ha nem csak a saját világunkban mozgunk.
Jarovsztsák Áron
