- Bevezetés
Örökzöld téma a magyar politika platformján az ún. cigánykérdés, és ennek lehetséges megoldása (i). A témát a szocializmus évtizedei alatt szőnyeg alá söpörték, pedig a végnapjait számláló rendszer alkonyán a probléma már adott volt, de nagylelkűen átadták ennek megoldását a „rendszerváltó” pártoknak, akik szintén nem tudtak felnőni a probléma megoldásához. Az alábbi rövid eszmefuttatás egy lehetséges kiutat vázol, végig szemmel tartva a Katolikus Egyház tanítását.[1]
Rögtön az elején le kell szögeznünk: az Egyháznak nincs konkrét tanítása a kérdést illetően, mivel természeténél fogva elsősorban a lelkek javát nézi. Viszont a hívő embereknek és közösségeknek alkotmányos joga a szabad vélemény kinyilvánítása, így a hitből fakadó véleménynyilvánítás is.[2] Munkánk csupán arra szorítkozik, hogy a probléma összetettsége miatt a helyes alapelvek felvázolása során egy álláspontot megfogalmazzon. Igyekszünk az alapelvek mentén ezt a véleményt minél objektívabban kifejteni, akkor is, ha tisztában vagyunk gyarló emberi korlátainknak.
- I. Társadalmi dimenzió: alapelvek
Először a társadalmi alapelveket vesszük szemügyre röviden, melyek ítéletünk alkotásához szükségesek. Utána ennek társaként az egyén legfőbb nézőpontjait is taglaljuk. Az alapelvek kifejtése után értékeljük az egyes lehetőségeket, úgymint: szegregáció, integráció, kitelepítés, illetve ezek komplex megoldást nyújtó módszerét.
1.1. Az állam joga a bűnözőkkel szemben
Az alcím már magába foglalja vizsgálódásunk körét: itt a cigánykérdést nem, mint népesedési problémát vizsgáljuk (arra tanulmányunk egy későbbi pontjában térünk ki), csupán röviden összefoglaljuk a források megerősítésével az állam jogát a bűnözőkkel szemben való védekezésre, így a cigány bűnözőkkel szemben is.
Alapvető – és bővebb magyarázatot nem igénylő – kötelessége az államnak, illetve a büntetőszerveknek: a rossz (bűnözés) visszaszorítása a jóra való törekvés eszköze, mely mindig prioritást élvez a rosszal szemben.[3] Ez legitimálja az állami erőszakszerveket. Ebből következik, hogy a társadalom stabilitása érdekében az azt szolgáló tényezőket védeni kell, míg az azt gátlók ellen fel kell lépni, ha kell erőszakkal. A büntetésnek arányban kell lennie az elkövetett bűntettel, akár a halálbüntetést is beleértve.[4] Viszont ügyelni kell rá, hogy lehetőség szerint az elkövető javulását is eredményezze a büntetés, ezért az Egyház csak komoly szükség esetén tartja elfogadhatónak a halálbüntetést, ha a közjó máshogy nem biztosítható (VÖ: KEK 2267).
1.2. A közjó fogalma és szerepe a katolikus erkölcsteológiában
A katolikus erkölcsteológiában a közjó (bonum commune) mindig előbbre való az egyén javánál, aminek illeszkednie kell a közjóba.[5]
Az ember azáltal szolgálja a közjót, hogy igazodik Isten akaratához (a kinyilatkoztatott törvények betartásához, ami alapján a közösség is működik). A bűnözés példájánál maradva Aquinói Szent Tamás egy példát említ: egy édesanya nem kívánja gyilkos fiának halálát (egyéni jó), de a bírónak tekintettel kell lennie a közösség javára (közjó), ezért igazságos dolog őt elítélni a közösség védelmének érdekében, ezzel a nagyobb jót biztosítva.
Ez egy normatív (kötelező erejű) tanítás, mely minden emberre kiterjed, így a renitens magatartást folytató cigányokra is.
1.3. A fenti rendelkezések alapja: az igazságosság elve
A katolikus erkölcsteológia Ulpianus meghatározását alapul véve – mindenkinek megadni azt, ami neki kijár – értelmezi az igazságosságot, mely a cselekedeteink zsinórmértéke:
„A keresztény igazságosság kegyelmi erény, mely arra teszi készségessé az embert, hogy mindenkinek megadja ami jár a hit által megvilágított és a szeretettel párosult értelem mértéke szerint.”[6]
A „szeretettel párosult” kitétel negatív ítélet meghozatalánál nem az elítéltre vonatkozik természetesen, hanem a többség védelmére (szeretetére). Az igazságosság elve azért elfogadható minden ember számára, mert az ember természeténél fogva tud az erkölcsiség feltétlen követelményéről, vagyis természeténél fogva tudja mi a helyes és mi a helytelen.[7] Így a bűncselekményeket elkövetők tetteit is egyértelműen elmarasztaljuk, tekintet nélkül a származásukra.
1.4. A társadalom/nemzet joga nemzeti sajátosságai megőrzéséhez, és fenntartásához
Ami érvényes az egyes emberre, az érvényes a népekre is.[8] A nemzetek jogai így emberi jogok közösségi szintre alkalmazva, vagyis rendelkezik a létezés jogával, mint alapjoggal. Ezen kívül a saját nyelv és kultúra jogával, a saját életének alakításának jogával a hagyományai szerint, a kisebbségek elnyomása nélkül.[9] Ezen kívül törekedni kell a többi nemzettel való jó kapcsolatra, és kerülni a sovinizmust.
1.5. Kiegészítés a nemzeti és etnikai sajátosság megőrzéséhez. Az Egyház, mint a különbségek fenntartója, és az ellentétek kiegyenlítője.
Az emberi rasszok megléte a világban Isten gondolata, így a rasszbéli különbségek, és az abból fakadó igények és jogok elismerése az Egyház számára az egyedül lehetséges álláspontot jelenti.[10] A nép sorsa gyakorlatilag önmaga kezében van: fejlődhet és el is korcsosulhat, ezt legékesebben a zsidóság története érzékelteti az Ószövetségi Szentírásban. Ha egy nép találkozik a kereszténységgel, nem veszíti el faji tulajdonságait, hanem megnemesedik e találkozás által.
Minden keresztény népnek rasszbéli adottságaiból kifolyólag sajátos küldetése van az Egyházban (a cigányságnak is!). Mivel a keresztény katolikus hit világvallás, így benne minden nép egyetértéssel munkálkodik, így egyenlő jogú és kötelességű tagjai az Egyháznak.[11].
A hitben való egység nem sérti egyik nép és nemzet jogos autonómiáját sem, sőt a konfliktus végső feloldásának módszere a közös vallás, az egyedül üdvözítő katolikus hitben való egység. Ennek érdekében dolgozik az ún. cigány pasztoráció, ami még ugyan cigány papok sajnálatos létszámhiánya miatt gyerekcipőben jár, de regionális szinten szép eredményeket értek el (VÖ: Magyarhertelend, ill. az összefoglalás utolsó része).
- II. Egyéni dimenzió
A társadalmi dimenzió után, most néhány pontban kitérünk az egyéni dimenzió néhány alapvető kritériumára. Ez szükséges az összegzés elmélyült meghozatalára, és így álláspontunk meghatározására is.
2.1. Az egyénre vonatkozó természetjogi kategóriák
„A természetjog minden emberrel veleszületett jogok és kötelességek összessége, amely a tételes jog fölött áll”.[12]
Ezek: az élethez és tulajdonhoz való jog, a szabad véleménynyilvánítás joga, a boldoguláshoz való jog. Ezek minden emberre érvényes alapvető jogok, így ítéletünk meghozatalánál ezt is figyelembe kell venni.
2.2 Az ordo caritatis elve
Ezt a jellegzetesen katolikus elvet az Angyali doktor, Aquinói Szent Tamás dolgozta ki. Lényege: a hozzám közelebb álló emberekért nagyobb felelősséggel tartozom, mint a tőlem távolabb lévőkért:
„A saját házastársam lelki üdvéért inkább vagyok felelős, mint a szomszédéért. A családi kapcsolatok mindig megelőzik a társadalmi, munkatársi, politikai kapcsolatokat.”.[13]
A személyes kapcsolatokon túl az ordo caritatis elve kiterjeszthető a minket meghatározó valóság egészére is: „A családon túl koncentrikus körökbe rendeződnek felebarátaink. Legközelebb állnak a barátaink, keresztény közösségünk tagjai, lakótársaink, munkatársaink, majd ezután következnek a nagyobb közösségeink, honfitársaink, végül minden embertársunk.”[14]
E szerint elmondható: az értékes rasszbéli tulajdonságokat pártolni, a negatívakat pedig kiküszöbölni kell. Másrészt a nemzettestvéreket segíteni, támogatni minden katolikus kötelessége. A faji közömbösség kifejezetten ártalmas, hiszen aki az ember alacsonyabb javát, a nemzetiségét nem értékeli, az a magasabb értéket, a vallást sem fogja: mindkettőben hűtlen lesz.[15]
2.3. A felebaráti szeretet és az ellenségszeretet
Az ordo caritatis elvhez szorosan kapcsolódik a felebaráti szeretet parancsa, valamint az ellenségszeretet. A felebaráti szeretet érvényessége minden emberre kiterjed, mivel minden ember az Isten képmására teremtetett – halhatatlan lelke által -. A felebaráti szeretet abban mutatkozik meg, hogy tevékenyen munkálkodok felebarátom üdvösségén, nem akarok neki ártani, hanem jócselekedetekkel segítem elő lelke üdvösségét.[16] Ez isteni parancs. Az ellenségszeretet viszont nem parancs, csak tanács, mely a hősiesség erényére vezet.[17] A megbocsátást hősi mértékben gyakorolja az, aki a rosszért jóval fizet, és nem áll bosszút bántalmazóján. Ugyanakkor ezt mindig okosan kell tenni, úgy hogy a nagyobb jó nem sérül (például ha a bántalmazó egy hozzátartozómat bántja, és nem állok ellen, akkor az már nem lesz erény, hanem súlyos mulasztás!). Fontos megjegyezni, hogy az ellenségszereteten a keresztény tanítás nem szimpátiát kér az elkövetővel szemben (!), hanem segítő jóakaratot, hogy jó tulajdonságait előhozva, juttassuk közelebb őt az üdvösségéhez.[18]
2.4. A nemzetvédelem egyéni dimenziói: tudatos családtervezés, szexuális normák
Kulcsfontosságú mozzanat a nemzet jövője szempontjából a tudatos családtervezés, és a házasság klasszikus értelmezésének – egy férfi és egy nő életre szóló elköteleződése egymás mellett, nyitottan a gyermekvállalásra – védelme és támogatása minden áron. Az egyén részéről ez felelős döntéssel jár, ami elsősorban a lelki-szellemi összehang megtalálása a másik félben. A lélekben és testben egészséges nemzetet a katolikus világnézet is támogatja, elsősorban orvosi kivizsgálással, szaktanácsadással (VÖ: jegyesoktatás) kell a leendő házasfeleket felvilágosítani.[19]
Tehát a felelősség elsősorban a házasfeleké. A rassz és a nemzet biológiai védelme (VÖ: fajvédelem) gondolata egyáltalán nem idegen az igazi katolikus felfogástól, akárcsak a helyesen értelmezett eugenika sem. Itt elsősorban a már fent említett orvosi vizsgálatot és szaktanácsadást vehetjük, továbbá az erkölcsi nevelést:
„Mindennél értékesebb pozitív eugenika (…) a házasságig tartó (…) tiszta élet megalkuvás nélküli hirdetése, és az erkölcsös házasélet megkövetelése.”[20]
A pusztán biológiai alapú fajnemesítést, és a kényszeres sterilizációt az Egyház határozottan elutasítja, a sterilizáció büntetőjogi alkalmazását – indokolt esetekben – megengedhetőnek tartja (VÖ: XI. Piusz Casti Connubii c. enciklikáját).
- Összegzés
Végig vettük tehát a legfontosabb szempontokat az ítéletalkotáshoz. Így hát sorra vesszük a felmerülő megoldási kísérleteket, és a fenti szempontoknak megfelelően értékeljük-véleményezzük azokat.
A szegregáció lehetősége
Bizonyos megszorításokkal alkalmazható megoldás. Tudjuk jól, hogy a cigány bűnözés nem bizonyos kisebb régiókat sújt csupán, hanem sajnálatos módon országos lefedettséggel bír. Kérdés hogyan lehetséges így a szegregáció?
Erkölcsileg akceptálható megoldás – erre utal a közjó egyéni jóval szemben való elsőbbsége, és a nemzet elsőbbsége a területén található kisebbségekkel szemben – ugyanakkor figyelembe kell venni az 1.4. pontban említett betoldást: mindezt a kisebbségek elnyomása nélkül kell megvalósítani. Így a szegregáció a cigányság bizonyítottan bűnözői életmódot folytató csoportjaival szemben alkalmazható megoldás, sőt mi több kötelesség! Különösen a börtönök túltelítettsége okán ésszerű és hasznos – sőt üdvös (!) – megoldás lenne az önfenntartó börtönök létrehozása, ahol az elítéltek saját magukat tartanák fenn, és nem az államon élősködnének. Ordító igazságtalanság – és így erkölcsileg messzemenően helytelen – a jelenlegi gyakorlat, hogy a börtönöket közpénzből finanszírozza az állam, vagyis a tisztességes módon élő emberek adóiból élnek az akár súlyos, életellenes bűnöket elkövető személyek – a nem cigányok is-!
Az önfenntartó börtön egyúttal jobb lehetőséget nyújtana a másik követelmény – a bűnözők társadalomba való visszaintegrálása – megvalósítására. Különösen, ha ez aktív börtönlelkészséggel és kulturális foglalkozással párosulna.
Az integráció lehetősége
Az integráció a cigányság esetében is lehetséges, de korlátozottabban. Egyrészt ismeretes a cigányság jelentős részének integrációs lehetetlensége a társadalomba, de ettől függetlenül az értékes lelki tulajdonságokkal bíró becsületes cigányoknak az állam köteles biztosítani az integráció lehetőségét, és az esetleges káros diszkriminációt felszámolni. Ez természetesen csak bizonyított esetekben lehetséges: bűntelen előélet, megfelelő családi háttér, stb. Ezek megléte esetén az integráció nem kérdés. Ezt megköveteli az igazságosság elve, és a felebaráti szeretet parancsa is (lásd 2.3. fejezet). A fentiekből kivehető: az integráció egyes – az említett kritériumoknak megfelelő – roma személyek, családok, kisebb közösségek esetében érvényes és alkalmazandó. Nagyobb néptömegek esetén a fenti szempontok nem ellenőrizhetők, így nem is alkalmazható velük szemben az integráció (VÖ: migránskérdés). Ez esetben a szegregáció az igazságos eljárási mód.
A cigánykérdés, mint népesedési probléma katolikus megoldása
Eljutottunk az egyik leginkább vitatott kérdéshez, ami a fenti alapelvek felvázolása során már korántsem vitatott megoldást kínál. Láttuk, hogy az Egyház elismeri minden nép jogát ahhoz, hogy saját hagyományai szerint éljen, és azok szerint rendezze be jövőjét (VÖ: 1.4. fejezet).
Itt most arról a – sajnálatosan lehetséges – jövőképről van szó, mely szerint a cigányság magas születési rátája miatt alapvetően átformálhatja Magyarország etnikai és hagyománytérképét. Ergo a magyarság kisebbségbe szorulása, és hosszabb távon akár eltűnése is lehetségessé válik. Ezzel szemben a magyar nemzetnek okvetlenül joga van cselekedni, egészen odáig elmenően, hogy a jogos háború kategóriájával éljen. A jogszerű háború gyakorlatilag a honvédő háborúval azonos a katolikus felfogás szerint (VÖ: KEK: 2243). Egy vészjósló helyzetben, ha – tegyük fel – a konfliktus annyira elmérgesedik, hogy az a polgárháború rémével fenyeget, az államnak kötelessége övéinek védelme (VÖ: ordo caritatis, igazságosság elve) akár fegyveresen is. Itt a kisebbségek jogainak megsértése nem jelenthet elsődleges szempontot, mivel az elsőség mindig a saját népet és annak javát, a közjót illeti meg.
Hangsúlyozzuk: ez egy végletes lehetőség, de a jogos önvédelem (mint az egyén és a társadalom alapvető természeti joga) feltétlenül érvényesítendő (!) Egyébiránt minden nemzet és kormány köteles a békére törekedni, és – hacsak lehet – elkerülni a háborút (VÖ: KEK 2308.). Felmerülhet a kérdés, hogy a háború helyett a kitelepítést választjuk. Ez azon túl, hogy rengeteg megválaszolatlan kérdést eredményezne (elsősorban a hova és milyen jogon kérdései) egy másik térfélre tolná át a problémát, és csak rontaná a helyzetet, a konfliktust nem oldja fel, nem oldja meg. A háború és a drasztikus helyzetek elkerülése feltétlenül igenlendő, de ha semmiképp sem kerülhető el, akkor a fenti forgatókönyv érvényesítése az állam, és rendvédelmi erőinek kötelessége.
Az ideális megoldás: cigány pasztoráció és a fenti elemek alkalmazása helyzettől függően. A helyzet szerencsére sokkal kevésbé drámai, ugyanakkor messzemenőkig korrigálásra szorul. A fentiek értelmében a helyes, és közel kielégítő megoldást egy alapos, lelkekig ható katolikus cigány pasztoráció, és a fenti megoldások (szegregáció, integráció, kitelepítés) esetszerű alkalmazása jelentené. Nyilván utópikus volna azt várni, hogy egy etnikum egyik napról a másikra megtérjen. Ezzel tisztában van az Egyház, és a reálisan gondolkodó emberek többsége is. Ugyanakkor megkerülhetetlen, és sürgős feladat lenne e célból egy jól képzett, valóban hívő cigány értelmiség felállítása, és támogatása, mely népe helyzetével tisztában van, és a többségi társadalom szabályainak alávetve magát, azzal együttműködve segítené népe felemelkedését. Ennek előmozdítása a magyar állam és társadalom érdeke is, és közös munkát és elkötelezettséget igényel. Végső soron minden megtérés a Szentlélek ajándéka. Így kérjük Istent, hogy a cigányság problémája mind a magyarok, mind a cigányok számára békés és kielégítő módon találjon megoldásra. Ennek átgondolására írtuk értekezésünk, és ha csak egyetlen ember is – pláne ha cigány az illető – legalább részben megfogadja e sorokat, munkánk nem volt hiábavaló.
Zöldinges.net – Radó Antal
Borítókép: id. Vastagh György: A kárvallott cigány, 1886.
Források:
- [1] Elsősorban a szociálteológia, és erkölcsteológiai forrásaira hivatkozunk. A forrásokat lásd a tanulmány végén.
- [2] BERAN Ferenc, LERNHARDT Vilmos: Az Egyház társadalmi tanítása, Szent István Társulat, Budapest, 2003. 18.
- [3] JOHN Kekes: Az egalitarizmus illúziói, Attraktor kiadó, Máriabesnyő-Gödöllő, 2004. 226.
- [4] A Katolikus Egyház katekizmusa, Szent István Társulat, Budapest, 1994. 448.
- [5] BERAN Ferenc: Közjó a válság orvoslására, IN: Erkölcsteológiai tanulmányok XIV. Jel kiadó, Budapest, 2013. 8.
- [6] BODA László: Erkölcsteológia IV., Katolikus teológiai főiskolai jegyzetek, Budapest, 1980. 9.
- [7] Bővebben lásd: WEISSMAHR Béla: Isten léte és mivolta, Róma, 1980. 56-67.
- [8] Az igazságosság és béke pápai tanácsa: Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma, Szent István Társulat, Budapest, 2007. 94.
- [9] Uo. 95.
- [10] NYÉKI Kálmán: Vallás és faj, Szent István Társulat, Budapest, 1941. 474.
- [11] NYÉKI Kálmán: Vallás és faj, Szent István Társulat, Budapest, 1941. 476.
- [12] http://fennmaradas.uw.hu/fa_03.html utolsó megtekintés: 2018.06.10. 19.13.
- [13] https://ujember.hu/a-szeretet-rendje/ utolsó megtekintés: 2018.06.10. 19.27.
- [14] Uo.
- [15] FRANZ Spirago: Felnőttek katekizmusa, II. rész: Erkölcstan, Pallas nyomda kiadása, Szatmár, 1928. 42.
- [16] FRANZ Spirago: Felnőttek katekizmusa, II. rész: Erkölcstan, Pallas nyomda kiadása, Szatmár, 1928. 23.
- [17] PETRUCH Antal SJ: Fényszóró, kiadja A Szív szerkesztősége, Budapest, 1944. 38.
- [18] BODA László: Erkölcsteológia II. Katolikus teológiai főiskolai jegyzetek, Budapest, 1980. 101.
- [19] P. TOMKA Ágoston SJ: Mit beszéltem diákjaimmal az életről? Korda Rt., Budapest, 1944. 252.
- [20] TÓTH Tihamér: Eugenika és katolicizmus, IN: Tóth Tihamér összegyűjtött munkái 12. kötet, Szent István Társulat, Budapest, 1936. 248.
- http://fennmaradas.uw.hu/fa_03.html utolsó megtekintés: 2018.06.10. 19.13.
- https://ujember.hu/a-szeretet-rendje/ utolsó megtekintés: 2018.06.10. 19.27.
