Nem az ember az ellenség!

Sokszor látni az interneten azt, hogy egyik-másik csoport az ellenséges csoport tagjainak halálát, esetlegesen szörnyű kínhalálát kívánja. Ezért is, meg személyes tapasztalatok okán éreztem e cikk megírásának szükségességét.

Most lehet ez kicsit “liberálisan” fog hangzani, de megeshetett volna bármelyikünkkel, hogy mi is azon az oldalon álljunk, amivel szemben most meghatározzuk magunkat, ekképp mi is lehetnénk a mostani énünk ellensége. Abban, hogy ki melyik oldalra kerül kétségtelenül közrejátszik az egyén maga, de semmiképp sem hanyagolható el a környezet szerepe, ráhatása az ember eszmei fejlődésére. Így nem tudok azzal azonosulni, hogy a téves ideológiát képviselő ember az elsőszámú ellenség, mert számomra elsősorban nem az ember az ellenség, hanem a hamis ideológia. Természetesen egy háború más helyzetet teremt, ott minden liberálist, aki fegyvert fog én is lelövöm. Persze ha leteszi a fegyvert, megadja magát, akkor már élni kell a kegyelemmel. Azonban ilyenkor is csak az lehet tényleges ellenség, aki fegyvert fogott, vagy valamilyen eszközzel ellenem harcol. A reakciónak pedig arányosnak kell lennie, azaz a velem szemben tanúsított ellenálláshoz mérten szabad csak megbüntetnem.

Különböztessünk meg primer és szekunder ellenséget. A primer ellenség a hamis ideológia, legyen az ateizmus, liberalizmus, kommunizmus, vagy bármi, ami szembe megy az isteni törvényekkel és az azokból levezethető normalitással, legyen az gazdasági, társadalmi, vagy politikai vonatkozású. A szekunder ellenség pedig az a személy, aki az adott ideológiát képviseli. A primer ellenség ellen a harc folyamatos, ezek fegyvernyugvás idejében a viták szintjén kell, hogy megnyilvánuljanak, esetlegesen, ha erőszakos támadás ért minket, akkor arra arányos válaszlépés keretei között.

Például: antifák megvertek valakiket közülünk, vagy megrongáltak valamit, akkor ehhez mérten mi is megverjük azokat, akik megverték a mieinket – nem pedig random antifákat, akikbe belefutunk, szigorúan az elkövetőket, ha ez megoldható – a rongálás esetében ugyanez áll fenn. Itt van egy látszólagos ellentmondás, de csak látszólagos, ugyanis a rongálás esetében a megrongált dolog/tárgy képtelen a védekezésre, ekképp védelmet csak tőlünk nyerhet. Bár célszerű lehet a hatóságnak jelenteni először (a rongálást mindenképp, de talán még a verést is, mondom talán) és a részükről elmaradt érdemi lépesek esetében folyamodni erőszakhoz.

Visszakanyarodva, a szekunder ellenséggel szemben pedig csak háborús időben folyamodok az erőszak azon formájához, ami az életének a kioltásával jár. Ugyanis az erkölcsi fölénynek nem csak az egyén egyéni szintjén kell megnyilvánulnia, hanem az egyén által az ellenséggel szemben tanúsított magatartásnál is, tehát belsőleg is és külsőleg is. Ez emelhet csak igazán föléjük. Amennyiben engedünk az állatias ösztönöknek, és az erőszakot nem szorítjuk a szükséges keretek közé (egészséges erőszak-kultusz), vagyis olyan egyénekkel szemben lépünk fel fizikálisan, akik csak háborús időben fegyverfogás esetén válnának primer ellenséggé, azzal magát az erőszak alkalmazásának legitim mivoltát köpjük szembe. Ugyanis az erőszak erőszakot szül, ártatlanokkal szembeni agresszió ártatlanokkal szembeni agressziót eredményez. Vélhetőleg az ellenség alacsonyabb szinten állásának esetében a részünkről jogos erőszak is ártatlanok elleni erőszakot szül az ő részükről, de ez nekünk nem adhat jogalapot az ellenséghez tartozó, fegyvernyugvás idejében szekunder ellenségi státuszban lévők elleni erőszakra. Hiszen akkor lealacsonyodunk az ő szintjükre, és semmiben sem leszünk különbek. Mivel nekünk Istennek kell megfelelni, Ő a mi legfőbb Urunk, akinek parancsait követjük, a jogtalan erőszak pedig Istennek nem tetsző dolog.

Értem, azt a vélt problémát, hogy emberarca lehet az ellenségnek, de ők ugyanúgy emberek, akiket elsősorban meg kell győznünk arról, hogy tévednek. Vagyis, hogy egy esetleges szekunder ellenséggel való szorosabb kapcsolatból következően az ellenség emberarcúvá válik, így nagyobb gondot fog okozni, ha egy háborúban le kell lőnöm a barátom. De egy szilárd ideológia alapokon álló egyénnek ez nem okozhat problémát, másrészt e veszély nem adhat jogalapot az egyébként szekunder ellenség primer ellenséggé való nyilvánítására „béke” időben, mert a másodlagos ellenség emberi mivoltának megkérdőjelezését eredményezheti, ami hatalmas mészárlásokba torkollhat.

Ennek megelőzése tehát az ideológiaképzés, és mindent a kontextusához mérten történő kezelés.

Nekem van egy libsi barátom, amit képvisel az a primer ellenségem, de ő maga csak a szekunder ellenségem, ami elleni (tehát a szekunder ellenségem elleni) fellépésem csak háborús helyzetben nyilvánulna meg, ha fegyvert fogna ellenem.

Ehhez tartsuk magunkat, ha a szellemi, fizikai fölény mellé erkölcsileg is az ellenség felett akarunk állni.

Úgy legyen!

Zöldinges.net – Bognár Albert