Hogyan ne legyünk nemzetiek? – 2. rész

Hosszú idő telt el az előző rész megszületése óta, és igazából már nagyon régóta érett a második rész, de valamiért nem írtam meg. Ezt most pótlom, lesznek olyanok, akiknek ez nem fog ugyan tetszeni, de hát gondolom ugyanez volt az első rész kapcsán is, senki sem szereti, ha tükör elé állítják, és szembe kell néznie magával. Nem szeretjük a kritikát, főleg másoktól nem, de muszáj vagyok ezt megírni, mert ma a nemzeti oldalon van egy nagyon káros folyamat, vagy inkább jelenség, ez pedig a vadhajtások, illetve a hozzájuk hasonló szemléletmód.

Megtehetném, hogy megpróbálom körülírni őket, és csak célozgatni, de jobb, ha mindenki tudja miről is beszélek. Időhiányában csak az eddig megjelentetett cikkeiknek kb. felét tudtam átnézni, de találtam elég cikket, ami igazolni fog.

Ma már szerintem nincs olyan ember, aki ne ismerné őket, így nem igen kell bemutatnom miről is beszélek. Amit furcsállok és elszomorítónak tartok, hogy népszerűek és az emberek vevők erre. Szomorú, hogy az embereknek az ilyen trágár, semmitmondó, mocskolódó stílus az, ami kell, hogy ezzel képesek azonosulni és magukévá tenni. Milyen érdekes, hogy amikor Nagy Blanka „bajszos sz*rnak” nevezi a Köztársasági Elnököt, vagy az ellenzék trágárkodik, akkor a lakájmédia egyből ír erről egy cikket, de ha a környezetéről van szó, akkor csöndben van. Amit Bayer Zsolt megenged magának, arról nem írja sem a Pesti Srácok, sem a Mandiner, sem senki, hogy egy megvetendő dolog. Ugyanez a vadhajtásokkal, akik még karácsonykor is kurva any*znak, agyhalottazzák az ellenzéki tüntetőket, nem a tisztségüknek megfelelő módon szólítják meg az ellenzéki képviselőket, stb.. Itt nem arról van szó, hogy az ellenzék mennyire tisztességes, vagy mennyire érdemeli meg a tiszteletet, itt igazából magunkról van szó, hogy kik vagyunk mi. Mi pedig a stílus vagyunk, ahogy megnyilvánulunk, amit megengedünk magunknak, ahogy viselkedünk.

Tipikus esete ez annak, hogy valami ellen vagyunk, vagy valami mellett, mert nem mindegy, ugyan a valami mellett is magába foglalja a valami ellent, mint ahogy a valami ellen is a valami mellettet. A különbség csak a prioritásokban van. Ha én valami ellen vagyok, ha úgy akarom annak a győzelmét, ami mellett vagyok, hogy valami ellen határozom meg magam, akkor, amit mutatni fogok az a tagadás és elutasítás, ami lehet igaz, de kevés. Valami ellen lenni, folyamatos tagadásban élni. Ellenben valami mellett határozni meg magunkat állítást jelent, állítunk, hogy ezt meg ezt akarjuk, a célunkhoz ez meg ez kell, ahhoz, hogy megvalósuljon meg kell tennünk ezt, meg ezt; és, ha ezt megtettük, ezáltal az ellenség is le fog győztetni. Azaz a valami mellett állítást jelent. A különbség, mint mutattam, a cél megvalósulásnak szánt irányban különbözik. A valami ellen, az rombolás: az ellenséget el kell pusztítani, mert ők minden baj forrása, ha ők nem lennének, akkor a baj se lenne. De ami ebben a nézőpontban a leginkább káros az az, hogy az embert tekinti ellenségnek, nem az ideológiát, ami meghatározza az ember gondolkodását és ezáltal nem veszi észre, hogy nem az ember az ellenség, hanem az ideológia, ami az ember nézeteit befolyásolja. Nem a liberálisok a fő probléma, hanem a liberalizmus.

Ezzel szemben, akik valami mellett határozták meg magukat tudják mi a fő probléma: az ideológia, a cél megvalósulását nem az ellenség elpusztításától remélik, hanem az emberi jellem megváltoztatásából, az építésből. Az ellenség elpusztul akkor, ha jól építkezünk. Mert ha megölnénk minden liberálist, attól még a liberalizmust nem pusztítanánk el, mert az ott él bennünk, ott van a mindennapjainkban, a korszellem már átformált mindannyiunkat, és nem vesszük észre, hogy ugyan olyan liberálisok vagyunk, mint akik ellen harcolunk, akik ellen harcot hirdettünk.

Mert miben is különbözünk mi a liberálisoktól? Abban, hogy nem akarunk bevándorlókat? Vagy esetleg nem akarunk gendersemleges mosdókat? Mivel, ha csak ennyi, amit fel tudunk mutatni, akkor sok különbség nincs. Hisz a célok lehetnek mások, az életvitelnek nem kell másnak lennie, viszont ez egy külön téma.

Ami tehát probléma ezzel a jelenséggel, hogy az emberi jellem fejlődésére káros hatással van, mert azt a látszatot kelti, mintha ez a fajta megnyilvánulás teljesen normális volna, hisz csak baromarcúakról van szó, azokkal szemben meg minden megengedett (ugyebár). Ugyan, talán nem is a vadhajtások indította el, csak átvette, esetleg magáévá tette ezt a narratívát, ha erről is van szó, akkor is felületet biztosítanak ennek a magatartásformának, ennek a stílusnak, és ez az embereknél pozitív visszacsatolásra talál. Ami azért baj, mert nekem, mint egy közösségi média felületnek célom és egyúttal kötelességem az emberek véleményének formálása, irányt mutatni, hogy mi a követendő. De ez a fajta stílus az emberi jellemet rombolja, nem pedig építi, iránynak talán irányt mutat, de ahova mutat az a szellemi lezüllés.

Ez a baj tehát a Bayer Zsolt félékkel és a vadhajtásokkal, meg magával ezzel a viselkedésiformával és stílussal. Ez az egyik mondanivaló, amit ennek a cikknek szántam, mivel, aki ad a kultúrára, az az ilyen magatartást kerüli és megveti.

A másik mondanivaló pedig, hogy ne valami ellen legyünk, ne valami ellen határozzuk meg magunkat, hanem valami mellett. Ne a valami legyőzése árán akarjuk céljaink elérését, hanem céljaink elérése által a valami megsemmisülését. Nehezebb? Az. Nehezebb, mert az első megoldás pusztítást jelent, a második pedig építkezést és az építkezés mindig is összetettebb, bonyolultabb és nehezebben végrehajtható, mint a rombolás.

Már látom magam előtt, hogy emiatt a cikk miatt én is, meg a portál is sorosbérenc lesz.

Álljon itt néhány ínyencség még:

Zöldinges.net – Bognár Albert

Korábbi cikkek