Szombaton kora délután hazafias tömeg gyülekezett Győr belvárosában. A megemlékezők az ország minden részéről érkeztek azzal a céllal, hogy fejet hajtsanak a 78 évvel ezelőtti győri terrorbombázás áldozatai előtt és megemlékezzenek a hős pilótákról, akik védték a várost és megakadályozták a drezdaihoz hasonló tömegmészárlás kialakulását.
A tervek szerint a gyülekező a Széchenyi téren volt 15 órától. Az emlékező sokaság innen az Országzászlóhoz vonult, ahol elhangzottak a felkért szervezetek beszédei, így a Zöldinges Világnézeti Műhely képviseletében Csikós Gergő főszerkesztő, a Betyárseregtől Tyirityán Zsolt, a Légió Hungária részéről pedig Incze Béla vezetőségi tag szólalt fel, amit koszorúzás követett. A nap az esti koncert ellehetetlenítése okán egy magánterületen tartott zártkörű bajtársi esttel fejeződött be. Az alábbiakban Csikós Gergő főszerkesztőnk beszédét közöljük.
„Bajtársak, tisztelt megemlékezők!
A győri terrorbombázás napja a magyar szélsőjobboldali emlékezetpolitika fontos eleme, melyre évről-évre zarándokolnak el hazánk minden tájáról bajtársaink. A magyar Drezda emlékezete 78 esztendő óta állja az idő múlásának legkegyetlenebb próbáját: a feledést. Bár több generációnyi távolságra van már tőlünk a bombázók halált hozó rajának zümmögése, mégis az emlékezés fonalán haladva nyílegyenesen ráláthatunk azok szenvedéseire, akik civilként a gépszörnyek áldozatai lettek. Füstölgő romok és emberi holttestek. Ezekkel találkozhatunk, ha végignézzük a pusztításról készült korabeli fényképeket. Mind ezek arra sarkallnak bennünket, hogy szívünkbe véssük az áldozatok emlékét és továbbadjuk azt az utánunk jövőknek is.
Az utóbbi években egyre gyakrabban előkerült az a vád a szélsőjobboldallal szemben, hogy nem áll másból a tevékenységünk, csupán megemlékezések vég nélküli szervezéséből. Igyekeznek ezt felesleges időtöltésként bemutatni, ugyanakkor ezen vádaskodók valójában önnön semmittevésükről hárítják el a felelősséget.
Az emlékezetpolitika a XXI. századi szélsőjobboldaliság habarcsa és maltere. Egy olyan remekbeszabott kötőanyag, mely képes egy fallá alakítani mindazon szervezeteket, melyek ideológiai, világnézeti, esetleg létszemléleti síkon kisebb-nagyobb mértékben különböznek egymástól, mégis ezeken az alkalmakon képesek egységesen, egy testként fellépni. Annak tehát, aki az emlékezetpolitika létjogosultságát próbálja megkérdőjelezni, igen nehéz dolga van, hiszen a csoportok közötti kohézió kialakulásának lehetőségét vitatja el. Az emlékezetpolitika ennélfogva politikai eszköztárunk egyik legfontosabb szegmense, valamint a metapolitikai küzdelem egy igen fontos harcmezeje. Vegyük sorra a legfontosabb helyszíneit az emlékezetpolitikai hadszíntérnek.
Az első, melybe a mai emlékezésünk is beletartozik a történelmi eseményekről való emlékezés, leginkább azok megítélése és elhelyezése mindennapi életünk folyamában. Talán az egyik legfontosabb szegmens, hiszen a Becsület Napja, március tizenkettedike, vagy október tizenötödike máig társadalmi vitákat gerjesztenek, megítélésük nem egységes, megünneplésük nyugtalanságot, társadalmi feszültséget szül. El lehetne intézni annyival, hogy csupán a társadalom egy szűk rétege tartja fontosnak ezeket az alkalmakat, ugyanakkor magyar történelmünk elvitathatatlan részei, ezért akarva-akaratlanul azoknak is foglalkoznia kell velük, akik elítélik a mögöttes szellemiséget. Gyásznap és ünnepnap a metapolitikai küzdelem tekintetében egy megítélés alá esik, ugyanakkor ne higgyük, hogy a bevett nemzeti ünnepek és emléknapok egységes megítélésűek lennének, hiszen elég csak március tizenötödikére vagy október hatodikára gondolni, mely a szélsőjobboldalon belül sem egységes megítélésű
Szintén az ünnepek témakörébe tartozik egy másik csoport, mégpedig a kultúra és téridegen ünnepek elterjedése, melyek közzé elsősorban a Valentin nap és a Halloween tartozik, ugyanakkor teljes joggal sorolható ide a kommunista hátterű nőnap is. A régi időkben a kereszténység talaján szökkentek szárba azok a szép ünnepnapok és hagyományok, melyekre ezek a kívülről érkező ünnepek rátelepedtek, így a magyar nőnap, március 25. helyett március 8-án, a szerelem ünnepe május 1-je hajnal helyett Valentin napkor, A keresztény halottkultusz, Mindenszentek megemlékezése helyett pedig Halloweenkor partyzik a nép .
A fentiek tükrében fontos tehát hangsúlyoznunk, hogy kardinális jelentőségű megmaradásunk szempontjából, hogy legyenek olyan alkalmak az év során, amikor közösségünk együtt emlékezik, gyászol vagy ünnepel, hiszen ezek nélkül gyökértelenné válnánk a modern világban.
Az emlékezetpolitika másik fontos terepe bizonyos személyek, csoportok tisztelete, mely összefüggésben áll a hőskultusz jelentőségével. Annyi átfedés talán van az előző kategóriával, hogy bizonyos kultikus alakok hozzákapcsolódnak történelmi eseményekhez, ugyanakkor a személyek tisztelete nem csupán dátumokhoz kapcsolódik, hanem része hétköznapi életünknek is. Elég ha utcanévtáblákra, közterületek neveire, szobrokra gondolunk, tehát olyan mementókra, melyek megmutatják az adott város értékrendjét. Ezen harc egyik fontos állomása a kommunista múlttal történő leszámolás azáltal, hogy az átkos rendszer után visszamaradó utca és közterület neveket, képzőművészeti alkotásokat átnevezzük, eltávolítjuk.
Szintén nagyon fontos a hősi halottak és az ellenséges katonák nyughelyeinek kérdése, hiszen “a halott katona nem ellenség” elve mentén minden magyar földben nyugvót megillet a háborítatlan öröklét joga. Ma a magyar szélsőjobb szempontjából kiemelten fontosak így a magyar és német katonatemetők, valamint a szélsőjobboldalhoz köthető politikai szereplők nyughelyei.
Az emlékezetpolitika tehát a metapolitikai harc egyik fontos részterülete. De mi is az a metapolitika? Az elméletet, mely szerint a társadalom formálását nem a politikai befolyáson keresztül, sokkal inkább a kultúra irányításával szerezhetjük meg, tehát a médián, a színházakon, a filmeken, az újságokon keresztül és az egyetemek katedráin. Ennek nyomán a második világháborút követően sikeresen alkalmazták a nyugati országokban ezt a stratégiát azon destruktív kultúrmarxista körök, nevezetesen a Frankfurti iskola, akik később 1968-ban meg is szerezték az irányítást a kultúra felett, ezáltal emberek millióinak értékrendjét írták át néhány évtized alatt. Amit idehaza a kommunista agymosás rombolt le a Kádár korszak puha diktatúrájában, azt nyugaton a kultúrmarxizmus rontotta le a szexuális forradalom, a feminizmus, az antirasszizmus és legújabban a genderideológia által. Ezért mondjuk azt manapság, hogy bár 2010-óta magát jobboldalinak valló kormány van hatalmon, mégsem változott semmi, hiszen a kultúra egésze máig a balliberális oldal befolyása alatt van. Amíg a kendőzetlen szexualitás, a hittel szembeni blaszfémia, a nemzeti érzelem kifigurázása mindennapos a médiában, ne várjuk, hogy a társadalom nyitott lesz a magyar szélsőjobboldal gondolatiságára.
A győri terrorbombázás áldozatai egy bolygónk minden részére kiterjedő világnézeti háború utolsó szakaszában lelték halálukat, így joggal tekinthetők a kommunizmus áldozatainak. A szovjet szuronyok terrorisztikus öldöklése után következő békeidőben a sátán erői már nem a nyílt pusztítást tűzték zászlajukra, sokkal inkább a lelkek kárhozatba vezetését, mely szörnyűségesebb a testi halálnál is. A modern kultúrmarxista térnyeréssel szemben tehát kizárólag metapolitikai síkon lehet érdemben küzdeni. Ezért annyira fontos, hogy minden évben részt vegyünk azokon a megemlékezéseken, melyek olyanoknak állítanak emléket, akik a jó ügyért szenvedtek és adták életüket.
Boldog nyugalmat és örök emléket a terrorbombázás áldozatainak!
Kitartás!”
Az alábbiakban pedig a Légió Hungária rövid hangulatvideóját csatoljuk
A Légió Hungária képes beszámolója ITT megtekinthető
Zöldinges.net – Szerkesztőség
