Tömör filozófia: Megölnéd Hitlert csecsemőként?

A címben szereplő kérdés a sci-fi által nyújtott időutazás eszközét használja egy, a moralitásunkat felmérő tesztként, legalábbis részben. Meglátásom szerint a kérdést kétféle módon lehet megközelíteni; tanpéldaszerűen vagy tárgyszerűen. Kezdjük az előbbivel. Ebben az esetben a kérdés kizárólag az erkölcstanra fókuszál és így hangzik:

„Megölnél egy védtelen csecsemőt, ha ezzel több millió emberéletet megmenthetnél?”

Ez már csak azért is jó, mert a kérdés más példával, így Sztálinnal is változatlan marad. A kérdés eme formája viszont predeterminált, nincs egyedi válaszlehetőség, kizárólag igen és nem. Aki hajlandó a tettre az – legalábbis ezen döntése – konzekvencialista, tehát a morálnak a cselekedet végeredménye szerint kell megítélnie annak helyességét, nem pedig magából a cselekedetből. A másik oldal deontologista, tehát minden cselekedet helyessége önmagában mérendő, a végeredmény figyelembevétele nélkül, nevezik kötelességtudatú etikának. Fontos kihangsúlyozni, hogy a leírtak a két eltérő morális megközelítés esszenciáját képviselik, a történelmi gondolkodók nagyja nem betűről betűre értette, így egyesek szerint, mint például Derek Parfit modernkori filozófus szerint, helyesen értelmezve racionális gondolkodással a két szemlélet nem egymás ellentmondása, inkább kiegészítése. A sorok írója nem ölné meg a csecsemőt, de nem vallja magát deontologistának, közelebb áll hozzá a tágabb gondolkodást biztosító, az egyén saját lelkiismeretéből kiinduló, az értékeket mégis objektív valóságnak tartó döntéshozatal, tehát az erény etikája, melynek arisztotelészi gondolatmenetét Aquinói Szent Tamás tökéletesítette. Mellékesen megjegyzendő, Kálvin moralitásról alkotott képe értelmezhető fanatikus deontologizmusként, ami a tett helyességét nem kívánja bizonyítani, csupán annak isteni tekintélyét, erről bővebben a források között lesz információ. A tárgyszerű megközelítés a kérdés profánabb jellegével foglalkozik, ekképpen fontos a kontextus. Az emberek meg akarják akadályozni a vélt/valós katasztrófát, így eltérő megoldásokat keresnek a cél elérése érdekében, mint segíteni Hitler festői ambícióit, elrabolni kisbabaként és saját erkölcsi mércéjük szerint felnevelni, megakadályozni szülei megismerkedését, stb. Igazán érdekesnek tartom, hogy míg a korábbi szemléltetés esetében a kérdés csupán egy eszköz, ami a személy értékrendjét teszi próbára, addig utóbbi esetben egy fejtörő, ahol a fókusz a tárgyban foglalt személy és az elkerülni kívánt végeredmény között levő összefüggésekre, esetleg dominó-effektusra helyeződik. Ezért is még érdekesebb az a tény, mely kíméletlenül rámutat arra, miszerint az emberek nem értik az ideológiák lényegét; az eszmék örökkön való értékek eltérő lenyomatai, lehet hibás, eltorzult, helyes, de sosem egy emberből indulnak ki, mi csupán rendszerezzük őket. Persze ha örökbe fogadjuk Sztálint, vagy a pontosság kedvéért Marxot, lehet decens emberré cseperednek, de a kommunizmus elkerülhetetlenül megmérgezi egyesek lelkét, s mivel a történelem ívén nem változtattunk, a társadalom ugyanúgy fog reagálni, akár a mi realitásunkban, habár vitatható milyen formája kerül hatalomra. Az adott rezsim egyes különbségei viszont nem változtatnak annak eszméje lényegiségén, tehát a német nemzetiszocializmus esetében időutazó főhősünk szoros helyzetbe kerül, el kell ismernie, hogy az eszmeiség nem sarkallja inherensen gyűlöletre és népirtásra követőit, (mint ahogy azt antifasiszták állítják) vagy be kell látnia, hogy az eszme ugyanoly erővel bír Hitler nélkül… persze a népirtás a mi realitásunkban is hipotetikus. A sci-fi sémát kidomborítva megemlítendő, ha valahogy meg is akadályoznánk a II. Világháború létrejöttét, azzal egy olyan párhuzamos valóságot teremtenénk, ahol sokunk valószínűleg nem is létezne.

Zöldinges.net – K.D.

Források:

FIGYELEM: A következő link telve van tárgyi tévedésekkel, sőt ferdítésekkel, de tagadhatatlan a „divine command theory” efféle szélsőséges értelmezésű létezése, ami az iszlámban egyenesen alapnak nevezhető: