Államelméleti fejtegetések
Cikksorozatunk első két részében betekinthettünk a hungarista királyságeszme történeti fejlődésébe, előző részünkből pedig filozófiai oldalról közelítettük meg a témát. Jelen írásunkban a Zöldinges királyságkoncepcióját mutatjuk be, ám mielőtt erre rátérnénk, itt az ideje tisztázni néhány kényes kérdést, mely az utóbbi hónapokban rendre előkerült, és alaptalan vádaknak adott táptalajt. Íme ezekről pár szóban.
- A Zöldinges szerkesztősége habsburgimádó?
A kérdésre a válasz egyértelmű nem. Nem imádjuk a Habsburgokat, nem tulajdonítunk nekik a kelleténél nagyobb jelentőséget, sokkal inkább egészséges történelemszemlélettel a helyén kezeljük szerepüket.
- Ha nem vagytok habsburgimádók, akkor miért toljátok folyton ezt a témát?
Megítélésünk szerint ez a kérdéskör nincs helyén kezelve a köztudatban. Valójában pont egy ellenkező tendenciát látunk. Kritikátlan Thököly-, Bocskai-, Rákóczy- és Kossuth-kultuszt és a Habsburg-ház teljes elutasítását Albert királytól Boldog IV. Károlyig. Véleményünk szerint saját nemzeti önértékelésünkre nézve rendkívül káros a Mohácstól Budaőrsig terjedő időszak egyetlen többévszázados elnyomattatásként való értelmezése, hiszen alapot szolgáltat a folytonos önsajnálat és a kóros kisebbségi-komplexus berögzülésére.
- Ezek szerint a Habsburgok jó uralkodók voltak és tisztelnünk kell őket?
Az, hogy jó uralkodók voltak e, eldönthető egyéni intézkedéseik és a kor geopolitikai kontextusának összevetéséből. Voltak köztük kiválóak és voltak csapnivalók, ahogy elmondható ez minden dinasztiáról. Mi csupán a helyén kezeljük őket. Legitim, magyar (turulvérű!) dinasztiaként. Ha elfogadjuk az Árpád-házi és a vegyesházi királyainkat, miért tagadjuk meg azt a dinasztiát, mely mintegy négy évszázadig szolgálta a közös Birodalmat és benne nemzetünket is?
- A Habsburg volt az utolsó uralkodócsalád. Őket várjátok vissza a trónra?
Igen és nem. A legitimitás nagyon fontos számunkra, melynek helyreállítása egy gondosan megalapozott királyságban hitelességi kérdés. Az első uralkodónak szerintünk mindenképp Habsburgnak kell lennie, de ennek értelmét csak a hungarista királykérdés teljes egészének megvizsgálásával világíthatjuk meg.
- Mi tehát a Zöldinges álláspontja a jövő monarchikus berendezkedésével kapcsolatban?
Mielőtt belevágnánk a sűrűjébe, szeretném leszögezni: nem gondoljuk, hogy nálunk van a bölcsek köve. Elmélkedéseink eredményeit osztjuk meg veletek, és ezzel szeretnénk támpontot adni a kérdés továbbgondolásához.
Szerkesztőségünk alapvetően egyetért a P.H.M., Domokos Endre János által felvázolt koncepciójával, melyet cikksorozatunk második részében olvashattatok. Mindazonáltal kiegészítésekkel élnénk, illetve konkretizálnánk bizonyos részeket.
Elsőként beszéljünk a majdani monarchia alapját megteremtő átmeneti időszakról. A történelem kereke az idők folyamán gyakran fordult teljesen váratlan irányokba, így ezen logika mentén elindulva vázoljunk fel egy olyan szituációt, ahol valamilyen külső hatás (háború, gazdasági összeomlás, természeti katasztrófa, stb.) vagy egy monumentális társadalmi, közgondolkodási, közerkölcsi átalakulás (lélek forradalma) következtében összeomlik, működésképtelenné válik a jelenlegi demokratikus berendezkedés. Ebben a helyzetben történelmi ismereteinkből merítve valószínűsíthető, hogy az egyetlen alternatívaképes társadalmi réteg a „szélsőjobb” lesz, melyre ideológiai alapjainak kidolgozottsága és a tudatos előkészületek predesztinálják. Természetesen itt a hungaristákra gondolok, hiszen egyedül nekünk, és csak nekünk van megfelelő részletességgel kimunkált, az élet minden területére kiterjedő, organikus (a természet rendjéhez és az isteni útmutatáshoz maximálisan igazodó) programunk.
Az össz-szélsőjobboldalból szükségszerűen kiemelkedő, és vezető szerepre törő hungaristák lesznek azok, akik levezénylik majd az átmenetet. Az átmeneti időszak hatalmi struktúrájának tetején az államfői és kormányfői tisztségek összevonásából létrejövő nemzetvezető lesz, aki a mozgalom és a jobboldal egységes támogatásával és munkájával felügyeli az első lépéseket és kezdi el a társadalmi átalakulás keresztülvitelét. Az első és legfontosabb lépés a (liberál)demokratikus maradványok felszámolása és a hatalmi pozíciók belső körből való feltöltése kell legyen, ahol az adott tisztségeket betöltők a mozgalom és az össz-jobboldal szakmailag, erkölcsileg és politikailag megfelelő tagjai közül kéretnek fel a nemzetvezető által, szigorúan ideiglenes megbízással. Feladatuk az átmeneti időszak zökkenőmentessé tétele és a majdani államstruktúra alulról történő meritokratikus kiépítése.
Ennek első lépése a hivatásrendek felállítása. A felállítandó hivatásrendek az akkori kor társadalmának leképeződései lesznek, nincs ilyen esetben kötött formula, pusztán a realitás. A megye képviseletét ellátó hivatásrendi gyűlés delegálhat két követet az Alsóházba, akik a régió ügyeit képviselik. Ezek egyike a megyei jogú város polgármestere, míg társa egy régiófejlesztési tapasztalatokkal rendelkező szakember lesz, hiszen feladatuk kizárólag a saját régiójuk képviseletére korlátozódik majd; de mivel visszahívhatók lesznek, így alkalmatlanságuk esetén egyéb, a tisztség betöltésére alkalmas személyek kerülnek kiválasztásra. Az Alsóházban ezen felül számarányosan képviselve lesznek a hivatásrendek, kiknek ülnökei a megyei hivatásrendi gyűlések legkiválóbb tagjaiból kerülnek ki az elnök utasítására. Az Alsóházban ezen kívül helyet foglalnak a testvérnépek képviselői. Feladatuk kulturális kérdésekben a nemzetiségi ügyek képviselete. A testvérnépek mind a Parlamentben, mind az állami tisztségekben számarányukhoz mérten lesznek képviselve, +/- 5%-os elmozdulási lehetőséggel, mely az igazán tehetségesek beültetésének jogalapját adja problémás helyzetekben, így nem sérül a meritokrácia elve.
A Felsőházra térve szintén a hármas képviselet jelenik meg. Soraiban helyet foglalnak a hivatásrendek vezetői, az ún. rendnagyok, akik meritokratikus úton kiemelkednek az Alsóházban nyújtott tevékenységükkel, és érdemesülnek a nemzetvezető általi felkérésre. A rendnagyok mellett szintén érdemelv alapján kapnak széket azok az érdemesült értelmiségiek, elsősorban a teológia, filozófia, államigazgatás, jog, történelem, közgazgazdaságtan területeinek kiválóságai, illetve időszakos részvétellel más, az adott parlamenti döntéshez kapcsolódó tekintélyek (biológusok, fizikusok, mérnökök, stb.), akik országos jó hírnévnek és köztiszteletnek örvendenek. Az egyházak érdekképviseletét ellátó főméltóságok a bevett vallások [1] ügyeiben járnak el.
A Felsőház feje a nádor. Az első nádor maga az átmeneti időszakot levezénylő nemzetvezető lesz, majd a mindenkori uralkodó joghatósága lesz kinevezése. A nádor, a Felsőház fejeként különleges esetekben különleges feladatokat is elláthat, így például az interregnum (két uralkodó közti) időszakaiban, illetve az uralkodó magasabb erkölcsi törvényekkel történő szembemenetele esetén való lemondatásakor kialakult helyzetben automatikusan régensi feladatokat lát el a régenstanáccsá alakult Felsőházban.
A Koronatanács feladata az adott törvények természetjog szempontjából történő vizsgálata. Amennyiben egy intézkedés magasabb erkölcsi törvényt sért, úgy a testületnek arra vonatkozóan vétójoga van. Tagjai a legkiválóbb kánonjogászokból kerülnek ki.
Az átmeneti időszak végeztével kerül sor a legitimitás helyreállítására. A Pragmatica Sanctio értelmében soron következő Habsburg-Lotharingiai házi trónörökös megkoronázása után szerepe annyiban fog kimerülni, hogy megteremti az adoptációs monarchia bevezetésének közjogi feltételeit, mégpedig a Parlamenttel közösen; majd a koronáról önként lemondása után a Parlament régenstanáccsá alakulva gyakorolja a hatalmat a választott uralkodó megkoronázásáig. A lehetőség adott a lemondott uralkodó újbóli megválasztására, de csak ha a parlament őt találja a legalkalmasabbnak. Amennyiben a Pragmatica Sanctio értelmében soron következő dinasztikus leszármazott nem vállalja el a trónra lépést, úgy legitimitása semmissé válik, és az oldalágakról kerül betöltésre az uralkodói szék. Abban az esetben, ha egyik Habsburg-Lotharingiai uralkodójelölt sem vállalja a feladatot, úgy elveszítik jogukat a trón betöltésére azon elv alapján, miszerint, ha nekünk alkotmány és nemzet, törvény és élet, jog és igazság között kell választanunk, mindig a nemzetet, az életet és az igazságot kell képviselnünk. A dinasztikus elv pedig szembemegy a meritokratikus társadalom felépítésével, ezért semmiképp sem szolgálja a fenti léthármast. Így a fennálló helyzet közjogilag a dinasztikus kihalással lesz egyenértékű, mert, ahogy Szálasi mondja:
„Csak olyan jogfolytonosságot ismerhetünk, amely egyedül és kimondottan a nemzet érdekeit szolgálja, legyen az akár politikai, akár gazdasági vonatkozású. Ha ez nem szolgálja a nemzetet, meg kell semmisítenünk, könyörtelenül ki kell irtanunk és új, a fejlődésnek megfelelő jogalapot kell adnunk nemzetünknek, mely érdekeit törvényesíti, biztosítja és megvédi.”
Az adoptációs elv gyakorlati működésével kapcsolatban konkretizálni igyekszünk a Domokos Endre János által kidolgozott képet. Mivel a mindenkori Parlament működése és az egész államstruktúra biztosítani fogja a meritokratikus úton történő feljebbjutás lehetőségét, így biztosítva lesz, hogy felsőbb pozíciókban, alkalmasabb emberek üljenek, így a Felsőház tagjai közé már akár uralkodónak is alkalmas képviselők kerüljenek. Az Felsőház tagjai választják ki maguk közül a legkiválóbbat, aki az első uralkodó lesz. Feltételhez lesz kötve a felekezeti hovatartozás (római katolikus) és az életkor (40+). A dinasztikus elv visszatérésének elkerüléséért a mindenkori uralkodó gyermekei soha nem válhatnak uralkodóvá, mivel a mindenkori uralkodó a legkiválóbb kollégáját adoptálja az uralkodói családba, így egy féldinasztikus, de valójában meritokratikus alapú kormányzási forma állandósul.
Elképzelhető olyan eset, hogy egy kivételes tehetségű ifjú bizonyítja rátermettségét már az egyetemi éveiben, így egy minimum korhatár megszabása is szükséges az adoptáláshoz. Jelen esetben az alsó korhatár 20 év, innentől a mindenkori uralkodó maga mellé veheti és uralkodóvá nevelheti a jelöltet. Az uralkodó halála és a jelölt még meg nem érettsége esetén a nádor és a Régenstanács gondoskodik a jelöltről, alkalmassá válásáig interregnum áll fenn.
A fentiekben felvázoltak képezik alapját a Zöldinges, és ezáltal a kurrens hungarizmus monarchiaszemléletének. A leírtak közös, konstruktív elmélkedések eredményei, melyeket igyekszünk a későbbiekben még tovább fejleszteni és aktualizálni, hiszen nem lehet elégszer hangsúlyozni:
a hungarizmus monarchista!
[1]Bevettnek tekinthető az a hitvallási közösség, melynek több mint négyszáz éves („történelmi”) jelenléte kimutatható hazánkban, és emellett a kultúrára építőleg hatva belegyökeresedett népünkbe. A bevett vallások állami támogatást (elsődlegesen erkölcsi, világnézeti) kapnak, érdekképviseletük lesz az országgyűlésben. Bevett vallásnak számítanak majd a katolikus, a történelmi protestáns (református, evangélikus, baptista) és a történelmi keleti keresztény közösségek. – Hungarista valláspolitika. www.kitartas.net (2013.11.13.)
Zöldinges.net – Csikós Gergő, Bognár Albert, Váradi Attila
